Itt az idő

Hollande később felhívta telefonon Ferenc pápát, hogy elmondja, mennyire lesújtották a történtek. "Amikor egy papot bántanak, az egész Franciaországnak fáj" - mondta Hollande a hivatala közleménye szerint. Megígérte a pápának, hogy mindent megtesznek azért, hogy megvédjék a francia templomokat.

ISIS-esek ejtettek túszokat egy francia templomban, egy 85 éves papot megöltek - index.hu

Mi tehát továbbra is járni fogunk misére, bárminők legyenek is félelmeink, hogy elnyerjük azt a szeretetet, amely azért győzi le a gyűlöletet, mert nem viszonozza azt. És miután szeretni akarjuk azokat, akik azt hiszik, hogy az ellenségeink, és azokat is, akik semmivel sem törődnek – templomaink ajtói eztán is nyitva lesznek.

Je suis Jacques Hamel atya - reformatus.hu

 

Tudjátok, számomra mi a legmegdöbbentőbb az egész támadásban? Nyilván azon kívül, hogy Jacques Hamel lelkipásztor testvéremet lefejezték, és az egészet videóra vették? Az, hogy a templomban rajta és a támadókon kívül mindössze két apáca és két „további hívő” tartózkodott. Merre járt a gyülekezet? 

Urai vagyunk a helyzetnek...

Napra pontosan öt évvel ezelőtt, 2011. július 22-én Norvégia örökre megváltozott. A norvég Anders Breivik előbb Oslo központjában, majd a fővároshoz közeli Utøya szigetén összesen 77 embert mészárolt le. A tömeggyilkosság sokkolta az országot (…)

A.B., aki egy egész országot megváltoztatott - origo.hu

 

Péntek este hat óra 10 perccel olyan bejelentést kapott a rendőrség, hogy több fegyveres kezdett el lövöldözni München egyik plázájában, illetve annak közelében. (...) Szintén éjjelre derült ki, hogy a támadó egy 18 éves, iráni és német állampolgárságú, Münchenben élő férfi volt. A nevét egyelőre nem közölték. (...)

Mit tudunk eddig a müncheni lövöldözésről? - index.hu

 

Pont egy hete írtam: nincs is rosszabb annál, amikor megtanulunk félelemben élni, erre tessék: előbb egy baltás gyilkos, aztán egy müncheni bevásárlóközpontban lövöldöző őrült késztet bennünket arra, hogy müncheniként bezárkózzunk otthonainkba, vagy aggódjunk külföldön élő, dolgozó, vagy éppen csak nyaraló, rokont látogató ismerőseinkért. Úgy tűnik, a biztonság meglehetősen kétértelmű fogalom lett Európában. Mi történik itt, és miért? Tudja ezt még valaki? 

Világkép

A France24-nek nyilatkozó szakértő szerint egyszerűen már nem lehet komolyabb biztonsági intézkedéseket bevezetni: a támadók világképét kéne kétségbe vonni, akár már az iskolapadban is.

Szakértő: rövid távon nincs megoldás a terrorizmusra - mandiner.hu

 

Lassan hozzászokunk. Talán ez a legrosszabb, ami történhet. Először New York, aztán London, tegnapelőtt Párizs és Brüsszel, ma Nizza. Először szörnyülködünk, aztán transzparenst szorongatva felvonulunk és facebook profilt cserélünk, imádkozunk, megdöbbenünk. Óvatosabbak leszünk. Ősszel, a párizsi támadás másnapján utazott feleségem Rómába, mondtam neki, kerüld a gyanús embereket. Kösz szépen –válaszolta- itt most mindenki gyanús. Méregetjük egymást a repülőtéren vagy a metróban, elhagyott csomagok váltanak ki pánikot egy-egy állomáson. A félelem szépen beleeszi magát a mindennapjainkba – ám a legrosszabb mégis az, amikor megtanulunk így élni. 

Futbólia

Azok a kisjátékok a középpályások és a szélsők között, amelyeket rendre hitetlenkedve nézünk, nem véletlen bravúrok: ez a focink. Igen, a focink, ami nem csak homályos tévéfelvételeken létezik, meg a szüntelen nosztalgiázásban, hanem a pályán. Majdnem elsírtam magam, miközben ezt leírtam.

A nap, amikor Magyarország egykapuzott - index.hu

 

A kapitány mesél arról is, mennyien kérdezték tőle hitetlenkedve, tényleg őt (Kleinheislert) akarja kezdetni Oslóban, egy ilyen fontos meccs előtt. Aztán persze ő lőtte a győztes gólt.
- Szkeptikusnak tűnnek a magyarok.
- Futball tekintetében semmiképp sem nevezném bátornak, vagy előremutatónak a közeget. Ezt érezni a játékosokon, akiknek újra és újra a fejükbe kell verni, hogy merj vállalkozni, emeld fel a fejed, nézz az ellenfél szemébe, és légy büszke, hogy ezt a mezt viseled.
Sokat beszélnek a kishitűségről. A norvég meccsek előtt például állandóan azt hallgatták, hogy kéne döntetlenre játszani kinn. Aztán az 1-0 után azt, hogy kéne megúszni a hazai meccset. És nagyon unták.

Bernd Storck megfejtette, mi a baj a magyar mentalitással – 444.hu

 

Nézzük az Izland elleni meccset valahol Kaposváron a lányokkal és a barátokkal, több száz fanatikus kíséretében. Máskor persze mindenki példás családapa, megértő feleség, lányokat bámuló tini, barátnőivel plázázó szőkeség, itt azonban most szurkolóvá nemesültünk. A feszültség tapintható, minden szem a képernyőre tapad. Gól, egyenlítünk, örömkönnyek, zászlóerdő, eufória. Ugyanez hatványozottan ismétlődik a portugálok elleni döntetlen után. Most sajnálom csak igazán, hogy nem Budapesten vagyunk, vagy éppen kint Franciaországban, hiszen ott sokkal nagyobb a fieszta. Nézem a neten a magyar szurkolók felvonulását, a képeket, videókat, fővárosi barátaim megosztásait a budapesti örömünnepről – el sem hiszem, hogy ez velünk történik. Pedig igaz: az indexes Jávor Bence sírva fakad, látva, elemezve a magyar válogatott szervezett és nagyszerű játékát, miközben emberek százezreit deríti jobb kedvre, varázsolja el a nemzeti tizenegy. A csapat most a legjobb antidepresszáns, olvasom valahol az interneten, és valóban: a kórházakban járókeretes nénik és bácsik csoszognak ki a folyosói tévé elé, miközben fekvőbetegek kérik: nővérke, úgy állítsa be az infúziót, hogy hatkor meccs van! Az utcákon, kertekben, a házak előtt focizó gyerekek, a mi fiaink Dzsudzsák, Gera és Nagy Ádám nevét harsogják, rájuk akarnak hasonlítani. Kanadai barátom a portugálok elleni meccsre meghívja az európai focit nem ismerő, a magyar labdarúgás régmúltjáról semmit nem tudó ismerőseit: gyertek, nézzétek a magyar csodát, Gera őrületes gólját, a mieink játékát, szurkolóink örömét. A nemzet felbolydult és végre összekapaszkodott, a szívünk jobb kedvre derült, csapatkapitányunk pedig azt nyilatkozta: nehéz legyőzni azt, aki mögött tizenötmillióan állnak. 

Futbólia újjászületett. 

Talán Magyarország is újjászületik egyszer.

Szólni, jelen lenni, élni

500 kilométert fut a reformáció 500. évfordulójának tiszteletére Czapp József mikepércsi református lelkész. Szerdán érkezett Kaposvárra, 386 kilométerrel a lábában. Balatonfüredről ért a somogyi megyeszékhelyre, és innen Kaposfő felé vette az irányt. (...) Saját egyházáról azt mondta rövid kaposvári pihenőjén, hogy sok tekintetben megcsontosodott, fontos társadalmi kérdésekben nem nagyon tud véleményt nyilvánítani, emiatt közelebb kell kerülnie az emberekhez.

Félezer kilométer futva az 500 éves reformáció tiszteletére - sonline.hu

 

„Tulajdonképpen” jól meg is sértődhetnék Czapp József kollégám idézett megállapításán, hiszen mi itt, a reposztnál négy éve, napi rendszerességgel mást sem teszünk, mint véleményt nyilvánítunk társadalmi, közéleti kérdésekben. Menekültválság és homoszexuális házasság, egyházi-világi választások, vasárnapi boltzár, egyházi jövőkép, Felház, Kiss László ügye, hittan az iskolában, hogy csak néhány témát említsek azok közül, melyekkel foglalkoztunk az utóbbi időszakban. Túlzás nélkül állíthatom, hogy ismert, elismert, sokszor talán félreismert, a világi média által is szemlézett blog lettünk. Természetesen az egyház és a reposzt közé nem lehet egyenlőségjelet tenni, és persze az is természetes, hogy egyáltalán nem haragszom (miért is tenném) sőt, nagyon köszönöm magát a futást is, de különösen a probléma felvetését. A kérdést én inkább úgy fogalmaznám meg: miért érzik azt sokan – köztük nagytiszteletű lelkipásztor kollégám is- hogy az egyház megcsontosodott, hogy fontos társadalmi kérdésekben nem nagyon tud véleményt nyilvánítani?

Helyreigazítás

A cikkben foglalt állítást nem ellenőriztük elég alaposan (…).hibáztunk, amikor az információt tényként kezeltük (…)A hibáért az érintettek és olvasóink elnézését kérjük.

Helyreigazítás - index.hu

ERROR 404


Elnézést kérünk, de az általad keresett oldal nem található a szerverünkön.
Lépj vissza nyitóoldalunkra!

Mennyibe került az adófizetőknek, hogy a miniszterelnök fiát a TEK hozta haza Ugandából? - magyarnarancs.hu

 

Akkor elsőként: itt és most a történet szereplőit tegye mindenki zárójelbe. Nem ők a fontosak: nem az index, nem a TEK, nem Orbán Gáspár. Nem róluk akarok írni, hanem magáról a jelenségről – vagyis arról, milyen könnyű félrevezetni, valótlant állítani, eláztatni, tönkretenni. Hozzávalók: csipetnyi rosszindulat, kávéskanálnyi félinformáció (szükség esetén helyettesíthető kitalációval), löttyintésnyi vélemény - a hozzávalókat összekeverjük, majd alaposan megszórjuk fantáziával. Elkészülte után megfelelő oldalakra helyezzük, majd hagyjuk, hadd "dolgozzon". Ha munkánkat lelkiismeretlenül végeztük, az eredményt mindenki megelégedéssel fogyasztja.   

Áldás, békesség, Orbán Gáspár!

Orbán Gáspár társaival azt a bűncselekményt merte elkövetni, hogy egy videóban népszerűsítette a Felház nevű, egyetemistáknak szóló szervezetet, ahol a fiatalok felekezettől függetlenül összegyűlhetnek és imádkozhatnak. Nem fröcsögnek a testnedvek, nem kiskanálban melegítik a heroint, hanem aktív közösséget formálva értelmezik a hitélet alapjául szolgáló Bibliát, beszélgetnek (nem Viberrel)  és támaszt nyújtanak egymásnak. Nem ártanak senkinek, csak próbálnak egy szellemileg és erkölcsileg tiszta generációt építeni, ami stabil alapja lehet az előző rendszer béklyóit még mindig magán viselő Magyarországának. Sajnos lehet, hogy van akinek ez furcsa, ezért van szükség az ilyen kezdeményezésekre, hogy világítótoronyként mutassanak utat a közöny tengerében céltalanul hajózó fiataloknak. 

Az egyenlítő öngól - ezatuti.blogstar.hu

Tehát április 21-én a Körcsarnokban gyűlnek össze a Felházban hívő fiatalok. De miben hisznek ők? Talán a "prédikátorokban", akiken kicsit több az alapozó a kelleténél? Vagy abban, hogy a csütörtöki bulik helyett inkább a Szent Lélekkel részegítik magukat, mint alkohollal?

"Áldás, békesség, Orbán Gáspár" Miben hisz Viktor fia? Mi köze ennek a szüzességgyűrűhöz? - nyugat.hu

 

Orbán Viktor fia megtért. Orbán Viktor fia és annak barátai egy „Felház” néven működő csoportot hoztak létre azzal a céllal, hogy ébredésért imádkozzanak. Hitük szerint Isten a fiatalokon keresztül szólítja meg az embereket, rajtuk keresztül megváltoztatja Budapestet, Magyarországot, a kontinenst, hiszen Isten azt akarja, hogy „ez az ország az övé legyen.” Kimondhatatlanul boldog vagyok, hiszen egy fiatal rátalált az Úrra, Aki út, igazság, élet lehet mindnyájunk számára. Ez a fiatal a barátaival együtt alkalmakat szervez, hogy mások is megtapasztalják az életükben Isten jelenlétét. Nyilván azon felesleges csodálkozni, hogy egyesek szemében ez az egész: botrány. Azt is tudjuk, miért: mert egy részük számára maga a hit, az istenkérdés is botrány, míg mások attól kapnak sokkot, hogy a miniszterelnök fia merészel megnyilvánulni.  

Bűnbánat nélkül, ítélet előtt

Az Index információi szerint 94 éves korában elhunyt Biszku Béla egykori kommunista belügyminiszter. A portál értesüléseit megerősítette a Mazsihisz szeretetkórházának igazgatója is.

Biszku Béla volt az egyedüli pártállami vezető, akit az 1956-os sortüzek kapcsán bíróság elé állítottak, ugyanakkor halálával a persorozat jogerős ítélet nélkül ér véget.

 

Meghalt Biszku Béla - mandiner.hu
 

Meghalt Biszku Béla, béke poraira. Nem tudom, mi lesz a fejfáján: kereszt, ötágú vörös csillag, esetleg valami más, mindenesetre most tényleg odaállhat az Igaz Bíró, a Legfőbb Ítélő elé. Ott nincs jogi csűrés-csavarás, ügyeskedés, ott nem lehet mindenféle történelmi kényszerhelyzetre, parancsra hivatkozni. A legjobb is, ha Biszku Béla és társai cselekedeteit rábízzuk a Történelem Urára, és arra a történelemre, amely azért mégiscsak ítéletet mondott Kádár és hóhérai fölött. Mégis, van, lehet hiányérzetünk, hiszen az igazság azt mondatja velünk: kell, hogy jogilag is feleljen az, aki hozzájárult százak halálához, életek, családok tönkretételéhez. 

Nyugodjék békében

Az Óbudai temetőben eltemették Göncz Árpádot. Az egykori köztársasági elnök ravatalánál Koncz Zsuzsa és Bródy János adták elő a Ha én rózsa volnék… című dalt, majd Mécs Imre, Göncz Árpád ’56-os rabtársa, és Benedek Márton, a volt államfő unokája mondott búcsúbeszédet. Az egyházi szertartást Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát végezte.

Végső nyugalomra helyezték Göncz Árpádot - valasz.hu

 

Eltemették hát Göncz Árpádot, a rendszerváltozás utáni Magyar Köztársaság első köztársasági elnökét. Isten áldja emlékét, béke poraira, őszinte részvétem a családnak. Természetesen akkor is ezt kell mondanunk, ha teljesen mást gondolunk Göncz Árpád politikai pályafutásáról, köztársasági elnöki szerepéről, mint sokan mások: mint mondjuk azok az ezrek, akik megjelentek a temetésen.

Miért rossz a magyar foci?

A magyar labdarúgó-válogatott a dán, norvég, ír, szlovén négyesből kap ellenfelet a 2016-os Európa-bajnokság pótselejtezőjére. Megnéztük, hogy lehetséges riválisaink milyen reményekkel, kívánságokkal várják a vasárnapi sorsolást. Talán nem meglepő, többségük nem dőlne a kardjába, ha a mieinkkel találkozna.

Kaphatnánk Magyarországot, kérem? - nemzetisport.hu

 

Jó, értem, nem kell túldimenzionálni a címben megfogalmazott kérdést, annyian próbáltak már rá válaszolni, sikertelenül. Talán senkit nem is érdekel, miért rossz, beteg a magyar foci, annyira megszoktuk már a több évtizedes eredménytelenséget. Itt tartunk, ennyit tudunk, nem kell ennek reposztot szentelni, nemhogy megőrülni attól, hogy konkrétan egy perc miatt maradtunk le –egyenlőre- a 2016-os franciaországi Európa bajnokságról. Engem mondjuk pont ezért érdekel: mi a racionális magyarázata annak, hogy ez az egész kizárólag nálunk nem működik? Mit rontunk el, folyamatosan, immár hosszú évtizedek óta? Miért van az, hogy az olyan kis országok, mint Horvátország, Belgium, vagy éppen Szlovákia sokkal jobban teljesít, míg mi, magyarok szégyenszemre még mindig Puskással és Kubalával, Albert Flóriánnal dicsekszünk? 

Nem nyert

Elementáris erejű sikertörténetnek nevezte a rendszerváltást Orbán Viktor miniszterelnök május 6-án szerdán a Parlamentben rendezett konferencián, amelyen jelen volt - mások mellett - Hende Csaba honvédelmi miniszter és dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök is.

A rendszerváltozás egy igazi sikertörténet volt - honvedelem.hu

Megjött a posta, itt tartom a kezemben a devizahiteles megmentésem dokumentumát. Amely a következőként néz ki: 15 millió forint CHF-alapú hitelből eddigi befizetés 10 millió forint, így a forintosítás utáni tartozásunk 20 millió forint.

Megmentett az Orbán kormány, alig térek magamhoz - valasz.hu

 

Meglehetősen fiatal voltam a rendszerváltozáskor, ám az elmúlt évek, évtizedek alatt arra azért rájöttem, hogy mi, magyarok kétes érzelmekkel tekintünk a rendszerváltozásra, különösen arra, ami utána következett. Vajon miért? Mi az oka annak, hogy a magyar emberek jelentős része mégsem érzi, hogy Magyarország elmúlt huszonöt esztendeje egyértelmű sikertörténet lenne? 

Egy megveretés kapcsán az indulat okairól

A munkája miatt megtámadták és bántalmazták az M1 egyik műsorvezetőjét – hangzott el az M1-en kedden délelőtt.

megverték a közmédia műsorvezetőjét - mno.hu

 

Igazság szerint elképzelni sem tudom, mi visz rá egy embert arra, hogy megüssön egy másikat. Nyilván előfordulnak indulatos pillanatok a hétköznapokban, ha mondjuk bolti fizetésről, parkolásról, netán tömegközlekedésről van szó. De megverni valakit? Jelen esetben azért, mert híreket mond? 

Megrendült bizalom

A német sajtó is alaposan utánajárt Lubitz előéletének. A Focus.de a Bildre hivatkozva azt írja, hogy Andreas Lubitz súlyos depresszióban szenvedett és pszichiátriai kezelés alatt állt. Felettébb furcsa ugyanakkor, hogy – a német sajtó állítása szerint – a másodpilóta amerikai kiképzését annak idején a Lufthansa egészségügyi okok miatt hosszabb időre, több hónapra megszakította. Dermesztő, hogy a Lufthansa Arizonai Repülési Iskolájában repülésre alkalmatlannak nyilvánították Andreas Lubitzot, mégis befejezhette a kiképzést és dolgozhatott is.

Kiderült, mi állhatott a másodpilóta végzetes döntése mögött - mno.hu

Örülök, hogy Bogi tegnap írt a Germanwings katasztrófájáról, a pilótáról, aki minden bizonnyal a katasztrófát okozhatta. Hadd foglalkozzak most én is a témával, pontosabban a bizalommal, ami minden ilyen hír után megrendülni látszik.

Amiért nem fogunk olimpiát rendezni

 Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) közgyűlése 124 igen és egy ellenszavazattal pénteken úgy döntött, hogy javasolja Budapest városának és Magyarországnak, vizsgálja meg a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésének lehetőségét.

MOB: Budapest legyen Boston kihívója az olimpiáért - index.hu

 

Én mondjuk a pártolókat pártolom, vagyis nagyon szeretném, ha egyszer, valamikor, talán pontosan 2024-ben olimpiát rendezhetnénk. Ugyanakkor, ismerve magunkat, meglehetősen szkeptikus vagyok.

Végre egy emberi hang

Teljesen mást gondoltunk a világról. Őszinte indulata, szókimondó igazságkeresése nagyon fog hiányozni azoknak is, akik sokszor nem értettek vele egyet,de nehezen viselik, ha a dolgok nem azok valójában, mint aminek látszanak.

Schiffer András: őszinte indulat, szókimondó igazságkeresés - mandiner.hu

 

Olvasom a mandineren Schiffer András facebook bejegyzését Seszták Ágnes halálával kapcsolatban, megmondom őszintén, hálás vagyok érte. Végre egy emberi hang ebben a nagy zűrzavarban.

Adj esélyt az ellenzéknek! Magyar Krónika 2.0

Mert olyan nincs, hogy értelmes, 60-as IQ feletti, pszichiátriai kezelés alatt nem álló, tudatmódosítókat csak módjával használó embereknek ne tűnjön fel, hogy ez mennyire rettenetesen égő. 

Kormányégető Kerényi úr - jobbegyenes.blog.hu

 

Nekem konkrétan nem az a bajom, hogy Kerényi Imre újabb gondolathalmaza ennyire rettenetesen idétlenre és nevetségesre sikerült. A bajom leginkább azzal van, hogy olyan ez az egész, mintha az „adj esélyt az ellenzéknek” nevű kormányzati szappanopera legújabb epizódját forgatnák, hátha sikerül izgalmassá tenni az áprilisi választásokat. Remélem, azért ez még időben leesik a szereplők többségének is.

Szenvedély vagy lelkesedés

"Te vagy a legjobb dolog a héten, na meg a DK-délután" - énekelte a PA-DÖ-DÖ szombat délután a Szabadság hídon, a Demokratikus Koalíció (DK) évadnyitó nagygyűlésén. Az ország egész területéről körülbelül 1500-an gyűltek össze, hogy meghallgassák Gyurcsány Ferenc szenvedélyes beszédét a szenvedélyről. A pártelnök mellett felszólalt Vadai Ágnes és Lang Györgyi is. Hatalmas vihar volt készülődőben, de végül az exminiszterelnök beszédekor kisütött a nap.

Gyurcsány: Szenvedélyt akarok! - Index.hu

Egy kisdoktori dolgozat margójára 2.

Vannak azonban olyan pillanatok, amikor bele kell nézni a választók szemébe, bocsánatot kell kérni tőlük és meg kell nekik ígérni, hogy most, legalább egy kis időre, én, a megbukott politikus, távol maradok a közélettől. Kell, hogy a politikus időnként férfiasan beismerje, hogy vétkezett és lemondjon. ... Ezt kellett volna tennie Medgyessy Péternek, amikor kiderült róla, hogy besúgó volt. Ezt kellett volna tennie Gyurcsány Ferencnek és kormányának, amikor kiderült, hogy megtévesztették és becsapták a választókat. Férfiasan, szalonképes stílusban kiállni a választók elé, bocsánatot kérni és eltűnni. ...
A lemondás Schmittnek is érdekében állna. Ha most visszavonulna, megmaradna a megnyerő sportember szerepben, aki vállalja a tettei következményeit. Aki szeretett volna egy doktori címet, de nem ragaszkodik minden áron a hatalomhoz. A lemondással Schmitt nem csak a rendszerváltás óta eltelt idő, hanem az elmúlt száz év legtiszteletreméltóbb politikusai közé kerülne. Az első köztársasági elnökké, aki nem félt felelősséget vállalni tetteiért.

Schmitt-ügy: nem maradhatunk örökre Naésország - Konzervatórium

Volt már egy írásom ebben a témában. Akkor ezt írtam, bár még nem tudhattam, hogy mi lesz az eredmény: "Schmitt Pál most éppen rossz mintát ad, egy egész országnak. Kellene egy jó példa is, nagyon gyorsan, el kellene hagyni a pástot és átadni egy arra méltó embernek." Most is ezt gondolom, és nincs bennem egyáltalán bennem az édes íz, hogy "ugye, én szóltam". Jó lett volna tévedni, jó lett volna azt mondani, hogy a bohó, ifjú, hirtelen blogger korán vonta le a következtetést, aztán jöhetne a bocsánatkérés részemről. De nem ez van. Azóta tudjuk, valóban gondok voltak a dolgozattal, a köztársasági elnök már nem doktor, de még mindig köztársasági elnök (e sorokat írtam: március 29. este 22:53).

Tehát nem győztem. Nem győzött itt senki sem, egy szomorú történet újabb fejezetét látjuk csak.

Meghekkelték a Bibliát?

Magukat a magyar Anonymous tagjainak nevező hekkerek átfogalmazták az Alkotmánybíróság honlapján található alaptörvényt.

Az Anonymous átírta az alaptörvényt - index.hu

Számos informatikai vonatkozású jelentése van:
1. Mesterien programoz.
2. Szoftverhez, informatikai rendszerhez hozzábabrál.
(Belenyúl a kódba, módosít ezt-azt vagy csak sebtében helyreigazít, megbütyköl valamit.)
3. Szoftvert átprogramoz, informatikai rendszert feltör, jogosultsági szinten túl használ. Jellemzően illegális tevékenység, mégis megkülönböztetendő a crackeléstől, mert a hekkelés indíttatása más: általában szakmai bravúr, bizonyítási szándék, ideológiai indíték áll a háttérben...

hekkel - Hogymondom szleng szótár

 

Lefeküdtem aludni, de csak nagy sokára jött az álom. Bár ne jött volna! Egy meghekkelt országban ébredtem fel. Az országot nevében még magyarnak hívták, de ahova csak nyúltam, mindent meghekkeltek. A legszörnyűbb az volt, hogy ez szinte senkinek sem tűnt fel, vagy mindenki úgy tett, mintha nem is venné észre.

Kilépve a négy fal közül

A döbbenet erejével – ez a szlogenje a közelmúltban Budapesten is megnyílt Kontrasztkiállításnak. Aki nem látta még a református egyház és a rendőrség közös tárlatát, azt gondolhatja, hogy ez egy – a reklámokból, vagy kereskedelmi médiából ismert és unalomig ismételgetett – hatásvadász mondat. De téved!

Kiélni, átélni, túlélni? - Parókia.hu

Sokan úgy szeretnék látni a keresztyéneket, mint ha egy zártkörű klub lenne, ahova néha elvonulnak egyesek, jól elvannak, miközben furákat beszélnek, különös szimbólumokkal játszanak. Majd ha vége a szeánsznak, az egész mókázást leadják a bejáratnál, aztán visszatérnek az ideológiailag mentes, progresszív és politikailag korrekt világba. Addig nincs semmi baj velünk, amíg négy fal között csináljuk, de kilépve onnan, nehogy bármit szóljunk, tegyünk, mert hát azt nem illik a XXI. században. Akik így gondolkodnak, előszeretettel vágják a fejünkhöz, hogy miért politizálunk, az hit különben is magánügy, belső szféra. Ugyebár...

Sajnos ez nem megy. Még az egyházakat gettósítani és megrontani akaró pártállami évtizedekben sem ment, hogy is menne most, amikor újra szabad beszélni, szólni és tenni?

Oldalak