Szállj, szállj, szállj fel magasra...

Az orosz fejlesztési bank az ott tárgyaló magyar küldöttséggel már a Malév újraindítását lehetővé tévő újabb hitelről egyeztetett.

Budapesten és Moszkvában szakemberek hada próbál megoldást találni a Malév Zrt. feltámasztására. A Napi Gazdaság értesülései szerint a kormánynak a múlt pénteki leállás után vált világossá az, hogy a nemzeti légitársaság megszűnése milyen költségvetési hiányt eredményezhet. Mindezek, illetve a munkahelyek megszűnése miatt Budapesten egy légügyi szakértőkből és volt malévosokból álló csapat kezdte meg a munkát, illetve tárgyalások indultak az amerikai ILFC céggel is a flotta egy részének ismételt lízingbe vételéről - erre a járatok újraindításához lehet szükség.

Moszkvai mentőkötél a Malévnak? - hirado.hu

Az Unióval való nagy szkanderezés és a tartós hideg közben a Malév egyszercsak összedőlt.

Egy csepp emberség...

Folyamatos kapcsolatban áll az Országos Meteorológiai Szolgálattal a katasztrófavédelem, amely az előrejelzések legrosszabb forgatókönyvét veszi számításba – mondta a Kossuth Rádió reggeli műsorában Hajdu Márton, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivő-helyettese. Mindez azt jelenti, hogy a 30 centimétert meghaladó hóvastagság és mínusz 20 foknál hidegebb időjárás okozta körülményekre készültek fel.

A legrosszabb forgatókönyvre is felkészült a katasztrófavédelem - hirado.hu

Kontrát Károly felhívta mindenki figyelmét arra, hogy figyeljen jobban oda a szomszédaira, hozzátartozóira, és tegyen bejelentést, ha azok nem adnak életjelet. A Belügyminisztérium célja az, hogy Magyarországon mindenki biztonságosan átvészelje a telet - szögezte le.
Hegedűs Zsuzsa miniszterelnöki főtanácsadó arra kérte az önkormányzatokat, hogy minél előbb állítsák munkába azokat a közfoglalkoztatottakat, akik a kistelepüléseken körbejárják az egyedül élő, szociálisan veszélyeztetett embereket, és baj esetén értesítik a hivatalos szerveket. Hegedűs Zsuzsa szorgalmazta azt is, hogy ahol van erre alkalmas fűthető helyiség, ott alakítsanak ki átmeneti melegedőket.

Összefogással a hideg ellen - kormany.hu

 

Tegnap bejött hozzánk egy rendőr. Kérte, hogy a vasárnapi istentiszteletre jövők körében érdeklődjünk az egyedül élő, idős gyülekezeti tagok után, és ha valaki segítségre szorul, szóljunk nekik. Mint megtudtam, országosan kérik az önkormányzatok, karitatív szervezetek, egyházak segítségét. A hideg ellen úgy is védekeznek, hogy erősítik a szociális hálót, nehogy valaki megfagyjon vagy a hideg miatt megbetegedjen, fagyási sérüléseket szenvedjen, amint az már sajnos bekövetkezett több helyen is.

Szegény lelkipásztor panaszai 1. - A szélről bekiabálókról

- Ne térjünk napirendre a fölött, ha "zsidózást", "cigányozást", "katolikusozást" vagy más közösségek elleni gyűlöletkeltést tapasztalunk - mondta nemrég a Szent Margit tiszteletére celebrált misén Erdő Péter bíboros, prímás, az esztergom-budapesti főegyházmegye érseke.
A mondattal teljes mértékben egyet lehet érteni, bár az említett "katolikusozás" nem annyira jellemző, mint a két előbbi etnikai illetve vallási közösség nevének szitokszóként való alkalmazása.

Süket fülek az egyházfői intelmekre - Stop.hu

Azt szokták mondani, hogy Magyarországon mindenki ért a politikához és a focihoz. Hozzá kell tenni, hogy ezen kívül mi vagyunk a tízmillió teológus országa. Ez nem baj akkor, ha építő kritikákat kapunk, javaslatokat a jobbulásra, megerősítést, lehetőséget az együttgondolkodásra, mi, lelkészek és papok. Ilyen is van, jómagam is rengeteg komoly beszélgetésen vagyok túl, értelmes párbeszéden, amiket egyháztagokkal, hívőkkel, vagy egyházon kívüliekkel, sőt ateistákkal folytattam. De sajnos nem csak ilyenek vannak. A tízmillió teológus közt akad egy többszólamú kórus, akik nem a jobbítás szándékával érkeznek.

Skótminta

Magyarország jövője attól függ, meg tud-e szabadulni attól, hogy a római katolikus egyház befolyása érvényesüljön a közéletben, hogy a katolikus egyház a jobboldali pártok segítségével ostrom alatt tudja tartani a demokráciát, a parlamentarizmust, a polgári szabadságot. Nem lehet másképp megszabadulni, soha nem lesz nyugalom, béke és szabadság, amíg Magyarországon a katolikus egyházat ki nem irtják a közhatalomból. A fejszét a fa gyökerére kell vetni, a magyar nép jövője azon múlik, hogy ki tudja-e irtani a katolicizmust a politikai életből és az államhatalomból. Orbán ellen egy radikális katolikusellenes pártot kellene alapítani, amely minden erejével pusztítja a katolicizmust a közéletből, felhívja a figyelmet arra, hogy a papok állnak megint az ország romlásának hátterében. Leleplezi a katolikusok ármányát, a papok uralmát. Olyan kamikaze pártot, amely nem egy másik ideológiát akar a katolicizmus helyére állítani, hanem a katolikusoktól megtisztított ideológiamentes államot hirdeti.

Bartus László: A  Bajnai-jelenég - nepszava.com

 

A skót egyházi vezető felhívta a figyelmet arra, hogy a skót parlament döntéshozatalaikor kikérik a Skót Egyház vezetőjének véleményét is, melynek során természetesen az egész egyháza véleményét tolmácsolja az ország vezetőinek. Az egyháznak ezenkívül van egy hivatalnoka is a skót parlamentben, aki figyelemmel kíséri az aktuális ügyeket. Ezek között említette Skócia esetleges függetlenedését Nagy-Britanniától, bár ebben a kérdésben egyházuk egyelőre nem foglalt állást.

Szorosabb kapcsolatra törekszik a Skót Egyház - mindennapi.hu

 

A minap akadtam rá a fenti fröcsögő, keresztény- és katolikusellenes cikkre. A Mandiner és a Konzervatórium is jó kritikát írt róla, érdemes elolvasni. Számomra megdöbbentő volt, hogy ma valaki ennyire nekimegy a katolikusoknak, és ezzel minden kereszténynek és keresztyénnek. Mintha ez lenne a valódi rákfenéje ennek az országnak.

Politikuskölcsönző

Gyurcsány Ferenc három napra a miskolci Avas-lakótelepre költözött, mi az utolsón végigkísértük őt. Volt sajtóreggeli, webkettő és szocreál, megoszló vélemények a vizitről, valamint lakossági fórum az egykori pártházban. ... Úgy viszont már mindjárt izgalmasabb lesz a szituáció, ha az egykori szocielnök beköltözik arra a lakótelepre, amely finoman sem szólva a legideálisabb háttérmolinó nyugatos, polgári vízióihoz. Ez már kameravégre való jelenség, úgyhogy mi is végigkísértük Gyurcsány Ferencet a borsodi megyeszékhelyen tett háromnapos vizitjének utolsó állomásán.

Igazságos VV Feri lájkolta Avast - MNO.hu

Szóval, az történt, hogy Gyurcsány Ferenc, egy régebbi ciklus miniszterelnöke és egy újabb párt elnöke, mint a magyar politika David Attenborough-ja, fogta magát, pár társát, és alámerült a vidéki nagyváros paneldzsungelébe, hogy ott közvetlenül tanulmányozza a helyi lakosokat, úgy hogy közben rengeteg kép, film készüljön róluk. Az expedíció sikerrel járt, Ferencék állva maradtak, köszönhetően a gondosan megválogatott, megszerkesztett helyzeteknek.
Ez így nagyon nem jó, mivel azt jelenti, hogy épp ráérő politikusok költözhetnek be a környékünkre ezentúl - sajnos a példa ragadós, gondolom az említett DK elnök is belelendült a dologba (úgy szokta) és barátai, ellenfelei is elkezdhetik az állampolgárlátogatásokat. Retteghetek én is, hogy legközelebb a kisboltba beugorva kell négy teleobjektív között parizert vásárolnom egy épp parkolópályán lévő volt miniszterelnök, vagy valamelyik politikustársa társaságában. Máshogy kellene, fordítsunk a dolgon, válasszon a polgár, kire, mikor és hogyan van szüksége...

Gyere őrült!

Vége a tudat, az elme, az ego, a materializmus irányította világnak. A szív és a lélek korszaka következik. És ennek létrejöttében óriási szerepe van a magyarságnak, a magyaroknak. Ezért támadnak minket ilyen, sokak számára érthetetlen, elementáris gyűlölettel. Félnek a fénytől, a tisztaságtól, a becsülettől, az igazságtól. De ez itt Jézus népe és Mária országa. Pénzzel meg nem vehető. Az összes karmikus, vállalt szenvedéseink ellenére Szűz Mária és Jézus urunk védelme alatt állunk. Dolgunk van, hát tegyük meg, végezzük el!


Minden dolog mértéke az ember - magyarhirlap.hu


Ma lesz az a bizonyos felvonulás/szimpátiatüntetés/izmozás, amire sokan készülnek, és még többen nem. Engem is hívtak lelkesek és felháborodottak. Nem megyek el, mert se kedvem, se időm, és az értelmét sem igazán látom. Egy biztos, Attila ott lesz. Jézussal, Máriával, szívcsakrával, Pilis-mítosszal együtt.

Egy kisdoktori dolgozat margójára

Az ország túl sokáig fordított hátat a teljesítménynek, a megújuló Magyarországon azonban nem az összeköttetések és az ügyeskedés, hanem csak az igazi teljesítmény fog számítani – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön az Országházban, ahol Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszterrel közösen tüntették ki a Nemzetközi Diákolimpiákon eredményes diákokat és felkészítő tanáraikat. ... A megújuló Magyarországon csak az igazi teljesítmény számít, nem az összeköttetések, az ügyeskedés, hanem ami mögött emberi munka, tudás és szorgalom áll. A miniszterelnök példaként állította mindenki elé a diákolimpiákon sikeresen szereplő fiatalokat, hozzátéve, hogy mindenkitől ilyen teljesítményt várnak el.

Miniszterelnöki kitüntetés a diákolimpikonoknak - Kormányportál

Igen, Schmitt Pálról lesz szó, és az ő kisdoktorijáról, és ezután a cikk után már nem érv, hogy még nem volt vizsgálat, vagy, hogy amíg nem látunk mindent, adjuk meg az esélyt. Megadtam, nem sikerült, vesztésre áll a köztársasági elnök. Vagy álljon elő, tegyen csodát, magyarázza meg, miről is van szó, de gyorsan.
Jogom van ezt követelni. Jogom van kritizálni. Nem vagyok olimpiai bajnok, mint ő - ezért tisztelem is -, de nem a sportteljesítményéről van most szó. Nem vagyok neves, nagy ember sem, társadalomformáló erő. De jogom van a kritikához, ahogy mindenkinek, aki küzdött már napokat, éjszakákat szakdolgozattal, doktori disszertációval, de akár egy sima egyetemi beadandóval, becsületesen, betartva a szabályokat!

Izmozás

Előzőleg Martonyi János azt mondta, hogy a Fidesz mögött akkora támogatás van, hogy bármikor tudnának toborozni tízszer annyi embert maguk mellé, mint ahányan az Operánál demonstráltak ellenük.

Nem tüntet a Fidesz a szimpatizánsokkal - index.hu

 

Nem vagyok diszkós arc, gimis koromban is inkább a rockzene felé mozdultam el. Egyszer azonban betévedtem egy dizsibe, ahol tökéletesre plasztikázott hölgyek és kigyúrt urak izzadtak együtt a táncparketten. Szinte minden férfi feszülő pólóban mutogatta dagadó izmait. Látva őket meg magamat, kettős érzésem támadt. Egyrészt frusztrált, hogy én nem vagyok kigyúrt. Másrészt szánalom fogott el irántuk, mert az önértékelésem úgy is teljes, ha nem izzadok hetente több alkalommal erőgépek allatt/felett, és hirdetem ezt ország-világ előtt. Ugyanez az érzés kerített hatalmába a minap, mikor a tüntetés ellentüntetéséről olvastam.

Pofon, előre

A Bruxinfo emlékeztet rá, hogy az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyekért felelős tagja még novemberben, az őszi gazdasági előrejelzés ismertetésekor azt mondta, hogy bár a magyar államháztartás várhatóan 2011-ben 3,6 százalékos többletet produkál (ez a magán-nyugdíjpénztári vagyon einstandolása miatt történhetett így), 2012-ben pedig 2,8 százalékos hiányt vetített előre a testület, de szerinte 2013-ban már ismét 3 százalék fölé (3,7 százalék) emelkedhet a költségvetési deficit. Olli Rehn ezért nem tartotta indokoltnak a 2004 nyara, gyakorlatilag uniós taggá válásunk óta folyó eljárás megszüntetését.

Deficiteljárás: Matolcsyék "szívesen fogadják" az EB "felvetéseit" - hvg.hu

A tanár odalép a fiadhoz, elkéri az ellenőrzőjét. A gyerek nem érti, aznap nem írtak dolgozatot, nem felelt, minden nyugodt volt és csendes, de nem is aggódik, nincs miért. Szeptemberben gyengébben ment a matek, beszedett egy egyest és egy kettest, de aztán elgondolkodott, több időt szánt rá, több gyakorlás került a napirendbe, ezért már régóta csak hármasokat hozott haza, sőt négyese is lett már a család legynagyobb örömére. Szóval nem aggódik. A tanár fogja a tollát, ír valamit, majd visszaadja az ellenőrzőt. A fiad kíváncsian nézi, és megdöbbenve veszi észre, hogy egy egyes lett beírva. "Ezt, most miért, tanár úr, de hát nem volt semmi, meg különben is, javítottam..." "Előre kapod, úgyis csak ennyit fogsz teljesíteni, úgy gondolom, a következő hónapokban."
Mit gondolnál a tanárról? Hát tanár az ilyen, valós teljesítményről nem hallott?! A vélekedéssel szemben ott vannak a számok. Miért kell hát a pofon? Előre, megelőlegezve? Igazságtalan és abszurd.

A szóvivő esete a másnapos brókerosztaggal

"Az a lényeg, hogy (...) Magyarország stabil gazdasági alapokon áll, ki tudjuk védeni ezt a napokban tapasztalható pénzügyi támadást is" - mondta Selmeczi Gabriella. Hozzátette: "Látszik az is, hogy január 2-án még béke és nyugalom volt a piacokon és a tőzsdén, majd amikor visszajöttek a szilveszteri buliból a brókerek, akkor újra támadásba lendültek. Január 3-án már látszott a forinton, hogy újra támadás éri az országot".

Selmeczi Gabriella: A szilveszteri buli után ismét támadnak a brókerek - Origo.hu

"-Te, durva volt ez a céges szilveszter, soha többet nem iszom, komolyan - mondta az egyik bróker, a piros nyakkendős, halántékát morzsolgatva. Reggel volt még, fájt a fény, a koránkelés, de kellemes volt visszagondolni így is a koktélokra, az éjfél előtti visszaszámlálásra.
-Igen, egész nap aludtam. De a többiek is pihentek, Johnny bejött tegnap is a központba a jegyzeteiért meg a számológépéért, és csak takarítókkal találkozott! Ma viszont már munkánk is van! - mondta a másik bróker, az asztalszomszéd, zöld nyakkendőben. - Főnök leszólt mindannyiunknak, az egész osztálynak, hogy nincs mese, be kell dönteni Hondurast.
-Hungary-t, te! Haha! Bár ezeket a szláv országokat mindig keverem!
-Tényleg, na mindegy, kilenckor eligazítás, három gyorsreagálású brókerszázad laptopokkal, tőzsdekapcsolatokkal, bankos kontaktokkal, valami Eu-s leirat is van, aztán adj neki! - állt fel az asztal mellől a zöld nyakkendős, kicsit még ingatagon.
-Csak ne fájna ennyire a fejem! Ez van, ilyen a háború, szóval Hungary, várj felirom egy post-it cetlire..."

Oldalak