„A világháló zsenije” – méltatják sokan Aaron Swartzot, aki huszonhat évesen önkezével vetett véget életének.
Alig tűnik hihetőnek, hogy Swartz jogi szempontból a szövetségi ügyészek számára nem számított többnek hackernél, egy közönséges csalónál. A 26 éves fiatalember még múlt pénteken, brooklyni lakásában akasztotta fel magát, két évvel azután, hogy a szövetségi ügyészségen vádat emeltek ellene, miután ingyen hozzáférhetővé tette azt az ötmillió tudományos cikket és folyóiratot, amelynek a digitalizált változatát a JSTOR elektronikus könyvtárból szerezte meg 2011-ben a patinás amerikai egyetem, a cambridge-i Massachusetts Institute of Technology campusán. Swartznak nem tetszett, hogy a JSTOR fizetőkapu mögé rejti a gyűjteményt, és ahelyett, hogy a szerzőket honorálná, inkább a kiadóknak fizet.
„Az ellőtt nyilat nehéz visszahozni.” - mondja a régi, talán török eredetű közmondás. Az előtt nyíl képe jutott eszembe az öngyilkosságot elkövető Aaron Swartzról, mert a harc hevében kifeszített fegyver mindig újat kíván. Ráadásul, aki nem elég gyakorlott az íjak világában, nem biztos, hogy célba talál. Olyan erős páncélt, acél-monstrumot támadt meg a zseninek titulált fiatal programozó, amit nem lehetett bevenni. Ki volt Aaron Swartz, aki úgy döntött, hogy nem harcol tovább az óriással?
Egy szuper tehetséges hacker, bűnöző vagy hős, politikai mártír? Mai Rózsa Sándor, Brusznyai Árpád, vagy hogy Amerikához közelebb lépjek, polgárjogi aktivista? A választék bőséges... Néztem ezt a szelíden mosolygó arcot, és egy másik fiatalember jutott az eszembe, aki 17 évesen dobta el az életét, és az egyházi gimiben tanítványom volt. Hittan tanárként én is megkaptam a magamét Szász Olivértől, azt a kísértő feladatot, hogy vajon azt akarom hallani tőle, amit hittan tanárként, lelkészként hallani szeretnék, vagy azt, amit valóban gondol. Most is hiányzik az a leleplező erő, sőt öröm, ami benne működött. A nemtörődömség látszata olyan könnyen hoz elő ironikus szavakat, valami jóleső örömet, hogy revansot vettem. Ameddig együtt tudunk nevetni nincs is baj, de mi van, ha valaki a lelki énjét hallgattatja így el. A rejtegetett igazság mindig kíméletlen.
Aaron Swartz az információ szabadságáért küzdött. Nem ezért született meg az internet? Szinte minden hírportál regénybeillő képszerűséggel leírja, hogy amikor Swartz visszament az egyetemre, hogy laptopján magával hozzá az ötmillió letöltött cikket - biztos, ami biztos - bukósisakot viselt. Ez a bukósisak számomra valami hihetetlen, csodaországi elem. Ehhez 24 évesnek kell lenni!
Egy rendkívül intelligens, fáradhatatlan, az új ötletek lázában megszállottan változást provokáló tehetséget látok magam előtt. De a kép még mindig nem áll össze. Nem értem!
Miért kellett meghalnia a fiatal aktivistának? Ki ellen vívta ezt a háborút? 2011-ben azért indítottak ellene eljárást, mert jogosulatlanul töltött le a JSTOR digitális könyvtárból hihetetlen mennyiségű kutatási anyagokat, egyetemi cikkeket. Bár a JSTOR soha nem kezdeményezett felelősségre vonást, de az eljárás elindult illegális letöltés, adatlopás miatt. A bírósági tárgyalás során elhangzott, hogy az elektronikus könyvtárat ötvenezer dolláros kár érte. Eszerint minden egyes legális letöltés 100 dollár haszonnal járt a cégnek. Nem lenne jó a számokba bonyolódni, de nem gondolom, hogy Aaron Swartz ezzel a száz dollár plusszal akart valamit az amerikai állampolgárok felé demonstrálni. A szellemi értékek előállítása, a jogdíjak ügye kényes kérdés, de ezen a ponton nemcsak előadók és egyetemi kutatók jogos és logikus érve lehet, hanem mindenkié, hogy inkább őket, mint a kiadókat illesse honorárium.
Voltak, akik biztosra vették, hogy Aaronra börtön vár, akár 35 év. Talán megijedt attól a rémtől, hogy az internet szabadságáért vállalt küzdelem őt magát szorítja korlátok, bántalmazások közé?
Az én számítógépen is olykor elküldi a maga hibaüzeneteit, s mint óvatos felhasználó, a problémát jó, segítőkész kezekbe adom. Az internet láthatatlan hálója újra, sokadszor hibát jelzett. (Ebből a szempontból nagyon is emberi.) A rendszerben hiba van, mert nem olyan szabad, hogy kiléphetne a hatalmaskodók (haszonelvűek) zárt világából, s nincs olyan kötelező parancssora, amely kimondaná: tilos az emberáldozat.
Milyen fájdalmas és abszurd így egyedül maradni, beszéd, szó, válasz, üzenet nélkül. Talán nem a saját fóbiáimat hallja ki az olvasó, - de egy kicsit azt is - amikor azt írom, hogy az igazi információ továbbra sem az interneten, hanem a szívben dől el. Aaron 26 év személyes történetének súlyával egyedül maradt, amelyben farkasszemet kellett néznie a történelmi idő irdatlan terhével is.
Úgy gondolom, hogy Aaron Swartz a változás aktív embere volt, s halálával az a különös esemény történik, hogy nemcsak az élők, de a holtak is meg tudják változtatni a dolgokat.
Hozzászólások