Az Alkotmánybíróság (Ab) megsemmisítette az önkényuralmi - nemzetiszocialista és kommunista diktatúrákkal kapcsolatos - jelképek használatát tiltó paragrafust.
Az Ab közleménye szerint az önkényuralmi jelképek tiltása az emberi méltóság és az alkotmányos értékrend védelme érdekében indokolt lehet, ám a jelenlegi Btk.-szabályozás túl tág, nem kellően világos, mivel a jelképhasználatot általában bünteti, nem vizsgálva, hogy azt milyen céllal, milyen módon, milyen hatást keltve teszik.
Jöhetnek a vörös csillagok és a horogkeresztek - www.hir24.hu
Az intézmények iránti bizalom-bizalmatlanság kapcsán egy korábbi kommentelő megjegyezte, hogy az Alkotmánybíróság mellőzése a nevezett elemzésből úgyszintén a teljes bizalmatlanságot erősíti a társadalomban. És láss csodát! Az Alkotmánybíróság keddi határozatával – amely április 30-i hatállyal lép életbe – megsemmisítette az önkényuralmi jelképek használatát tiltó büntető törvénykönyvi rendelkezést.
Az önkényuralmi jelképek – horogkereszt, SS-jelvény, nyilaskereszt, sarló-kalapács, vörös csillag – használatának tilalma 1993-ban került be a Btk.-ba, s 2000-ben, az első Orbán-kormány idején, az Alkotmánybíróság akkori határozatával alkotmányosnak találta és megerősítette a szabályozást.A testület azt is megfogalmazta határozatában, és új szabályozás kidolgozását várja, hogy annak lehet helye, hogy „a XX. század szélsőséges politikai diktatúráihoz kötődő szimbólumaival összefüggő magatartások egyrészt érzékenyen érintik, illetve sérthetik az emberi méltóságot...”.
Mi a törvény szerepe ebben a mindenekfelett „politikai korrektségre” törekvő világban? Mert ott tartunk, hogy a politikai korrektség formái a döntéshozók karikatúráját rajzolja elénk. Melyik törvény volt a rossz, a hibás? Az, amit húsz éve fogalmazott meg a Btk. vagy az, melyet most újra felülvizsgált az Emberi Jogok Európai Bíróság gyakorlata szerint az Alkotmánybíróság, hogy ne korlátozzák „a véleménynyilvánítás szabadságát”? A legkevesebb, ami állítható az önkényuralmi jelképek használatáról, hogy ma is sokakat érzékenyen érint. Számomra biztosan több van benne, mint hülyeség, provokáció, vagy a cinikus gúnyolódók alaphangja.
Nem kérdés, hogy a holokauszt és a kommunista diktatúra, a kényszermunkatáborok együtt jelentik Európa elrettentő örökségét és kimerítik az ősbűn fogalmát. A Holokauszt Nemzetközi Emléknapja január 27-e (ebben a témában is született blogbejegyzés), a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja február 25-e. Néhány nap múlva kerül rá sor. Mindkettő emléknap elsődleges célja: megakadályozni a felejtést.
Európa eddig is kimondta, hogy nem vállalható a horogkereszt, de a vörös csillaggal már nem tud mit kezdni. Lehet, hogy már mi magyarok sem. Az ő oldalukról még csak-csak értem, de azoknak, akik átélték a diktatúrát, mást kell hogy jelentsen „Gulág” vagy „Duna-delta”.
Szerintem a politikai véleménynyilvánítás korlátozását és korlátjait már régen átléptük, amikor a diktatúra évtizedeit ki-ki a saját történelemlátása, gondolkodása szerint summázta magának, míg végül úgy döntött, hogy elvész a szenvtelen cinikus gúnyolódás hálójában, vagy meghagyja az íróasztal fiók számára. Kemény István, író helyesen fogalmazta: „A kommunistákat a nácikkal szemben valahogy az utolsó pillanatban mindig felmentjük, akárhány millióval több gyilkosság is szárad a lelkükön”. Mi ennek a valódi oka?
Vannak, akik egyszerű, ártatlan szimbólumoknak tartják a szvasztikát, és a vörös csillagot. Jó poén, jöhet a vörös csillag a Heinekenes üvegen!
A szimbólumok általános szerepéről, használatáról nem érdemes vitát kezdeni. Ugyanakkor jó tudni,hogy a symbolon görög szóban összecseng a „hitvallás” és a „jelkép”. Aki azonosul egy szimbólummal, meggyőzően tud róla szólni. A jelkép mindig túlmutat önmagán, nem önmagában való, valamire utal. Ahhoz, hogy közösen tudjunk gondolkodni jelentésükről, üzenetükről – legyen az a horogkereszt vagy a vörös csillag – mindig szükség van egy közösségre. A jelképek kizárólag kommunikációban léteznek.
Egy-egy jelképhez csak akkor tudunk, tudok én magam is csatlakozni, ha értem, hogy mit közvetít, ha az értelmező közösség történeti adottságaival együtt mond rá igent. Van, amikor csak nemet mondhat. Az önkényuralmi jelképek életellenes, az elnyomás és halál karakterét hordozó szimbólumok.
A kereszt szintén jelkép, és vannak, akik a jelképek körüli „értelmetlen” vitában előszeretettel hivatkoznak rá. A magam szimbólum-értelmezése, (egyben hitvallása is) röviden: reformátusként én ugyan nem viselem magamon, ruhámon a keresztet, de hordozom magamban. Az Embert, a Ecce Homo-t magamban, magunkban megőrizni annál nagyobb kihívás. A jelképek rossz/jó felhasználása, szándéka körüli vitában keresztyén reménységgel lenne jó túllátni csoportérdekeken, hogy ti. Krisztus nem kitűzőt, nem tetkót, nem szimbólum-értelmező könyvet adott nekünk, hanem önmagát. Ilyen értelemben a törvénynek is a lélek legmélyén kellene létrejönnie, minden hivatalos, jogilag megfogalmazható szabály előtt. Amikor megszűnik a belső törvény, akkor egyszerre lesz igaz minden, és minden ellentéte is. A törvény nem lehet bűn vagy bűnös, hanem csak a bűn megmutatója.
Kálvini gondolat, hogy Isten örök szabadságában még azt is megteheti, hogy JÓ tervei véghezviteléhez a gonoszt is felhasználja. Isten megteheti, de mi nem. Nekünk embereknek nem lehet a gonosz a fegyverünk, vagy ha mégis – ahogy a történelem mutatja – gyilkos fegyver lesz belőle.
Jézus mondta: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt. Azért jöttem, hogy betöltsem”. Máté 5. 17.
Hozzászólások