Amerikában már 42 államban nem kötelező 8 év fölötti gyerekek számára a kézírás-tanulás, hiszen úgyis okostelefonnal és számítógéppel felszerelkezve élik életük minden egyes percét. Az új, billentyűzet-párti irányzat ellenzői attól tartanak, hogy a gyerekek hamarosan már arra is képtelenek lesznek, hogy saját nevüket leírják... Az sms-ezés ma már a kommunikáció elsődleges formájává vált, főleg a fiatalabb generációk körében, ami nem csak a kézírás-készség radikális romlását, de súlyos nyelvrombolást is eredményezett.

Megszűnik a kézírásoktatás? - http://www.csaladhalo.hu

 

A címet Pál apostoltól vettem kölcsön, aki számos levelénél fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy ezek az ő sorai. Ha nem is Pál apostoltól, de nekem is vannak másoktól őrzött "saját kezű" írásaim, melyeket nagy becsben őrzök. A legújabbak csak apró papirocskák. Kislányunk elsős, írni tanul. Már az összes betűt ismeri, de a tanulási folyamat, hogy szépen gömbölyítse a betűket, a hurok is megfelelő méretű legyen és a szavak megmaradjanak a vonalon, még két-három évet biztosan igénybe vesz.

Az elmúlt hónapokban azt a szokást alakította ki, hogy apró cetliken üzenget és leteszi a kanapéra vagy az íróasztalra. Például: „ APATETÚLLUSTAVAGY”. Általában egybeírja a szavakat: „MOSTLEÍROM, HOGYMIT SZERETÉLNEKEMADNI SZÜLINAPOMRA”. Az írás hatalma csintalan örömmel, határozott büszkeséggel tölti el. 

Nekünk magyaroknak, a magyar kisiskolásoknak néha görcsös küzdelmet, stresszes tanulóidőt jelent begyakorolni azt a fajta folyóírást, hogy a ceruzát minél kevesebbszer kelljen felemelni a lapról.
A hír, hogy az Egyesült Államokban 42 államban megszűnik a kézírás-tanulás nyolc éves kor felett, már korábban is számos hírportálon megjelent. Valójában „csak” arról szól a döntés,
 hogy

1. az amerikai gyerekeknek ezután csak a nyomtatott betűk írásmódját kötelező jól megtanulni, 2. a szépírás helyett szövegszerkesztést, és tízujjas gépelést is tanulnak harmadik osztályos koruktól. Amerika nincs olyan messze tőlünk, még akkor sem, ha az Atlanti-óceán túloldalán már a felső osztályokban számítógépen készítik el a diákok a házi feladatokat, míg nálunk a középiskolák is máshogy működnek.


A gyors technikai változások/lehetőségek/szörnyek megjelenésén túl sokkal fontosabb kérdésnek tartom, hogy a kézzel írott szövegek drasztikus csökkenése, a kézírás-tanulás lebutítása milyen gondolkodási, kommunikációs változásokat hoz magával. Tény, hogy az írás finomsága, aprólékossága olyan komplex tevékenység, amely a koncentráció, koordináció és a memória fejlesztéséhez is hozzájárul.  Az egér és a billentyűzet használata végtelenül primitív...
Mi lesz a kézírás tanításával 20-30-40 év múlva? Pontosan nem tudható, nem belátható, de a tendenciák egyértelműek. Számomra már a fogalmi összehasonílás is az elszegényedésről szól: levél vagy e-mail, könyv vagy e-book, toll vagy billentyűzet, személyes aláírás vagy digitális aláírás. Az elsőknek van szaga, puhasága, karaktere. A karácsonyi e-mailek jönnek-mennek, de vajon melyik érinti meg a szívünket? Az írás mögött kivehető az ember. A kéz jártassága az ember jártassága; benne van lendülete, finomsága, ijedsége, sóhajtozása. Számítógépen keresztül szintén átadunk valamit, egy stílust, szóhasználatot, a rokonszenv, felháborodás mértékét. De ez csak a sorok között olvasható. Vesztesek vagyunk, mert az írásképünkkel már nem kommunikáljuk az ütemet, az érzelmeket, a finomságot, fokozatos bevonódásunkat egy-egy témába. 
Ady Endre vallomása a betűkről:

Rendelteték... Betöltjük rendeltetésünk,
Leszünk a megváltásért áldozat
S krisztusi szívvel megimádjuk,
Mi reánk sújt: a súlyos átkokat.
S a fórumon mikor elült a lárma,
A szíveinkben gyúlnak szent tüzek
S megáldjuk üdvünk, kárhozatunk,
megáldjuk a fekete betűket!... /Óda a betűkről/ 


Amikor tollal, papírral levelet írok, mindig lassúbb, tétovább vagyok; nem akarok hibázni, az üzenet kontúrja nem törölhető ki, hát legyen az szép, és fontos, hogy végleges a helyén maradhasson. A kézíráshoz komponálni kell! Egyik nyári táborunkon történt, hogy a fiatal szülők azt a feladatot kapták, hogy „gyémánt verset” írjanak. A vers sorai párban születtek meg, mégpedig úgy, hogy mindkét fél felváltva írta, folytatta a saját másikra rímelő költői képeit. Bár csupán játék volt, de nagy bizonytalanság és néha nagy komolyság ült az arcokon – legyen az belül is letisztázott, ha már papírra kerül. 

Az az összehangolt mozgás, amely a kézíráshoz kell az egész testet, idegrendszert átjárja. Miről mondunk le, ha csak a billentyűzet egyhangú neszezését hallgatjuk? Erről jutott eszembe a köveztkező történet: A perui őserdőben az országba települt távközlési vállalat  arra kényszerítette az őslakó indiánokat, hogy napokig kemény, fárasztó, rohanós tempóval vigyék a beruházás alapanyagait. Pihenőt alig engedtek nekik, a munka sürgős volt. Nem lehet megállni, nem lehet lazsálni – mondták. Egyszer teljesen váratlanul a bennszülött csapat megállt és leült. Az építkezők vezetője továbbot parancsolt, de hiába. Kiabált, fenyegetőzőtt, dupla pénzt ígért nekik, ha azonnal tovább indulnak... Végre kétségbeesetten megkérdezte: mondják meg, mi történt, miért nem mennek tovább? Az indiánok vezetője nyugodtan megszólalt: “Uram, napok óta rohanunk, nem pihenünk, elmaradt tőlünk a lelkünk, most megvárjuk, míg utolér bennünket.”

Bárcsak utolérne!

Hozzászólások