Az El Camino néven ismertté vált, mintegy nyolcszáz kilométeres zarándokút magyarországi szakaszát nyárra szeretnék összekapcsolni az Európán átívelő Szent Jakab-út fő részével, amely Szent Jakab apostol földi maradványait őrző katedrálishoz, a spanyolországi Santiago de Compostelába vezet.
Az egyesület elnöke elmondta, hogy a magyar szakaszt májusban fogja felszentelni Várszegi Asztrik pannonhalmi bencés főapát.
Az apró dolgok, változások mellett elsuhanunk, szinte fel se emeljük a fejünket, monoton egykedvűséggel lépünk a következő nap négyzetrácsába. A változás észlelésére legtisztábban a gyermekek képesek. Saját gyerekeim mint a sasmadár, úgy kémlelik az arcomat, a ráncaim számát, az új ruhát a szekrényben, az ablakba kitett virágok állapotát. A gyerekek ős-konzervatívak. Ha valami megváltozik, lelassítanak, kíváncsiskodnak, nem megállapítanak, hanem kérdeznek. Az igazság annál élőbb, minél kevésbé megfogalmazott.
A felnőttek sokszor azzal a rosszkedvvel néznek egymásra, hogy „a te panaszod az én panaszommal megtoldható”; az alacsony bérek, a megélhetési nehézségek visszatükröződnek az arcokon, a szemekben, melyek csak arra ösztönöznek mindenkit, hogy „elég a magam baja is”. Életmóddá lett az elégedetlenség, a bosszankodás és irigység.
Mind zarándokok vagyunk. Így vagy úgy. Egészen fiatalon én is voltam komoly próbatételt jelentő zarándoklaton, „veszedelemben úton, városban, és veszedelemben tengeren”. Ennek már több mint húsz éve, de ami érzések szintjén megmaradt abból a kalandos utazásból az az isteni gondviselés újta: „Add ki a kezedből végre az irányíts! Ne tervezz a holnapra! Ne akarj mindent birtokolni, - hegyre föl, úgy se bírod el kacatjaidat! Nem kell, hogy zavarjanak testi, lelki korlátaid! A hegymenetben, a dolgok sűrűjében is boldogulni fogsz!” Zarándoklatról olvasni (és főleg átélni!) olyan élmény, amely a bensőnk megnyitásának lehetőségét hordozza magában. Amikor barátaimtól zarándokutakról hallok, ahogy mesélnek róla, a szó szoros értelmében az ellentmondás jelévé teszi őket, abban az értelemben, hogy nem simulnak bele a panaszos gondolkodásba, és azt a bátorságot szüli, hogy önmagukat is le tudták győzni egy hosszú vándorlás során.
Egy kicsit irigykedve gondolok a nagynevű, misztikus élményt adó katolikus zarándoklatokra, még akkor is, ha részben közös lelki kincsestárnak tekinthetjük ezeket az utakat. Mégis, ha őszinték vagyunk magunkhoz, a fizikai zarándoklat, az isteni gyógyítás, a tehermentesítés szinte egyetlen autentikus útja református zarándokok számára: Jeruzsálem, a szent város. Biztos második helye van - általánossában véve - Szent Jakab útjának, amely Santiago de Compostellába vezet. Egy kicsit sem szeretném a Szentföld, a bibliai Jeruzsálem-kép, a kiengesztelődés fizikai valóságát elhomályosítani, de a legújabb magyar zarándokszakasz (Budapestről Rajkáig) is azt jelzi, hogy test és lélek megerősödéséhez, az alázat tanulásához egyszerre kellenek akadályok és célok. Mi reformátusok szeretünk arra hivatkozni, hogy még(!) mind a 150 zsoltárt ismerjük, énekeljük, s a zarándokzsoltárok segítenek, hogy az ének is belső utazássá váljon. De az nem ugyanaz, mint átélni a fizikai megpróbáltatást.
Az ószövetségi és a mai keresztyén ember számára sincs olyan nagy különbség zarándoklat és zarándoklat között. A fizikai és lelki út együtt segít, hogy az igazságot ne a zsebünkben, az e-mailjeink között keressük, és segít, hogy újra egész emberek legyünk. Megtanít, hogy az önismeret együtt jár az alázattal, s hogy visszanyerjük mobilitásunkat a másik ember (szolgálata) érdekében. Meg vagyok arról győződve, hogy egy gyülekezeti kirándulás is lehet zarándoklat, ha kezünkben van a Biblia. S közben megadathat az a kegyelmi állapot, hogy a külső és a belső látóhatár összeér valahol. „Az igazság egy látóhatár, amely szünet nélkül tágul” (Henri Boulad).
Mind zarándokok vagyunk! És mennyei látóhatárt keresünk... Lehet, hogy sokunknak van egy szent helye/hegye, ahol csendesen és váratlanul átölel az Isten. Így lesz igazzá, hogy kevés a szavak szintjén keresnem és megélnem a keresztyén lét igazságait, mert közben rájövök, hogy nem lehet az igazságot birtokolni. Amikor Pilátus – a Golgota felé menet – megkérdezte Jézust, hogy „Mi az igazság?”, Jézus nem válaszolt.
Pálfi Zsuzsanna személyes hangvételű és figyelemreméltó zarándokbeszámolója, - aki ott volt - Mégsem individualista El Camino és El Camino forever címmel itt található.
Hozzászólások