A CNN – mely televíziónk szerződéses partnere – egész héten a Hír TV felvételeit használta híradásaiban. Az amerikai hírtelevízió többször is megköszönte az együttműködést, élő adásban „lenyűgözőnek” nevezték riporterünk tudósítását.
Manapság a köszönetnyilvánítás mibenlétében, üzenetében is kételkedni szokás. Mit akar tőlem a másik? Aki túl sokat ismételgeti a hála szavait, olyan engedelmesség mechanizmusok áldozata lesz, amelytől nem tud többé felegyenesedni – mondják. De egyre többet panaszkodik a hétköznapi ember a lelki szárazságról, hogy az emberi gőg, az egyenjogúság evilági látszata nem ismeri a “köszönet” fogalmát.
Az elmúlt napokban, miután a dunai árhullám már Horvátország felé tart, polgármesterek, állami vezetők, politikusok, a védekezés szakemberei köszönték meg a helyi lakosok, önkéntesetek és katonák ember feletti munkáját. Hogyan lett a bábeltornyi zűrzavar áldozata a párbeszédkészség legalapvetőbb szava, amely éppen a másik megbecsüléséről szól? Mintha csupán csak az élet stílusvirága lenne a köszönetmondás gyakorlata, amely ha túl patetikusra sikerül, könnyen fölöslegesnek nyilvánítható.
A CNN hírtelevízió köszönetet mondott Borbély Tamásnak és a Hír TV stábjának árvízi tudósításukért. A nagy a kicsinek. Gyakran úgy tűnik, mintha a kisemberek, a kis népek hatványozott kiszolgáltatottságát erősítenék fel a mai gazdasági folyamatok és csak az egyik irányba működő diktátum lenne a “köszönöm – szívesen” fogalompár. A feltételen engedelmesség parancsa nem ismeri a hála érzését. Mi lesz a világból, ha megszűnik a köszönet, a hála érzése? Mi lesz velünk, ha azt hisszük, hogy hálánkkal manipulálni akarnak bennünket; ha elhisszük, hogy így akarnak bennünket megszerezni és nem megbecsülni?
A köszöntésnek is, a köszönetnek is egyesítő és egységesítő ereje van. Nem véletlen, hogy a görög eulogia egyszerre jelenti: “üdvözölni” és “jót mondani”. Megszoktuk, hogy a nagyok, az óriások mindig akarnak valamit. Góliát az élő Istent akarta megsemmisíteni! S a mai óriások? Azt látjuk, hogy az élet és halál urának kikiáltott pénzügyi óriás az elmúlt hetekben mérlegelni kezdett. Még az óriások sem tudják kiemelni magukat a történelem fogaskerekéből, így az – ha a fogcsikorgató motyogás szintjén is – új üzenet megfogalmazására kényszerült. Jól tudom, hogy a görög válság megítéléséről született IMF nyilatkozatok nem a világ állapotáról akarnak közölni valamit, mégis a régi igazság felé fordítják az embert, hogy a valódi segítségnyújtás nem lehet öncél, s a köszönetnyilvánítás értelmét veszti (meghal) a követelések diktatúrájában.
A hitetlenség a legújabb, legnagyobb óriás. Nem tudom, melyik jelző az igazabb. A hitetlenség úgy belemerül, dagonyázik a jelenvaló dolgokba, hogy abba fullad bele, ami hiányzik neki. Alá és fölérendeltségben a köszönet szavával csak hitetlenül visszaélni lehet. Ha valóban "köszönöm" a másik ember szolgálatát; s értem is, amit mondok, akkor nincs kicsi és nagy, nincs elnyomott és hatalmas, csak ember.
Éhes, bajbajutott emberek vagyunk, akiket “a nagy vizek” könnyen elsodornak. Dávid imádkozik így: "Nyújtsd le kezedet a magasból, szabadíts meg, ments ki engem a nagy vizekből, az idegenek hatalmából." (Zsolt. 144. 7). A köszönet szava facölöp, móló az életünk közepén, hogy messzire ne sodródjunk egymástól, hogy egymásba is kapaszkodni tudjunk. Jézus kitárta karjait, mindent megosztott az embervilággal és közben hálát adott. (Jn. 6. 11). Van okunk hálát adni, életért, mederért, csendes helytállásért, hogy az ember tettei még nem előzték meg az Istenét, hogy az igazi rend túl van emberi dimenzión.
Ha az ember katona, kormányfő, tisztviselő, riporter, orvos, lelkész, férj, feleség hű akar lenni megbízatásához, társakkal osztozik nemcsak léten. Jelenléten.
Köszönöm!
Hozzászólások