Egy embert nem minden esetben közvetlen hivatása tesz naggyá. Így van ez Szász Domokos esetében is. Püspökké választása előtt az Erdélyi Egyházkerület vezetői kijelentették: csak az foglalja el a püspöki széket, aki a teológiai intézetet Nagyenyedről Kolozsvárra telepíti át, de azt is megjegyezték, hogy az egyházkerület kasszája üres. /.../ A professzor úr így jellemezte őket: mindhárom kiváló püspök volt, de Szemerjai Szász Domokos egy pénzügyi zseni.
Egy erdélyi püspök emlékezete - 175 éve született Szemerjai Szász Domokos - erdely.ma
Rögzítették azt is, hogy a hit- és erkölcstanoktatás támogatásánál a 12 fős elvi csoportlétszám 8-ra csökken. A kis létszámú hit- és erkölcstanoktatásra 100 millió forintos kompenzációs keretet biztosítottak az országvédelmi alapból.
A fenti cikk kezdő sorára figyeltem fel, ezért olvastam végig az írást. 175 éve született Szász Domokos. Erdély református püspökét méltatja a meleg hangú megemlékezés. Egy nagy múltú egyházkormányzóval kapcsolatban jogosan teszi fel az ember a kérdést: ha egy püspököt nem evangéliumi szolgálata, hivatása tett naggyá, akkor mi? Szász Domokos “egy pénzügyi zseni” volt.
Püspöki pályafutásának legjelentősebb állomása, hogy Kolozsvárra telepíti és egy év alatt felépíti az új teológiai akadémiát. De nevéhez fűződik a gyámintézet létrehozása, könyvgyűjtemény adományozás, a főrendiházi tagság kiváltsága, és templomépítés is.
Amikor egzisztenciálisan kivérzett gyülekezetek tömege között élünk, s amikor a történelmi erők terében (vagy vákuumában) felkészületlenül fejest ugrottunk a hitoktatás bizonytalan rendszerébe, akkor számomra bizarr és sokkoló minősítés egy püspökkel társítani a kifejezést, hogy pénzügyi zseni.
Mai asszociációk... Természetes, hogy az egyházak a társadalom intézményi szereplői közé tartoznak, és egyenlő elbírálást kérnek maguknak. Ám az egyház felhatalmazása nem arra vonatkozik, hogy pénzügyi zsenivé képezze magát vagy hogy engedelmes alattvalókat szállítson a hatalomnak. Nyilvánvaló, hogy az egyházak értékteremtő és társadalmokritikusi szerepe tisztábban működhetne, ha az állammal szembeni autonómia minden területen érvényesülne. Történelmi örökségünk, hogy objektív függetlenség érvényesüléséről sajnos nem lehet szó, s pénzügyi lélegeztetőgépen lenni, nem túl hálás szerep. A kényes egyensúlyt az „egy szükséges dolog” és a „ sok mindenért aggódás” között nem könnyű megtalálni. 
Nem hiszem, hogy a pozíciók betöltésén múlik vagy az egyházak financiális adottságaiból, kötöttségeiből adódó félelem szüli az elsődleges veszélyforrást, hogy egy közösség mennyire tudja megőrizni autonómiáját. A kevéssel is lehet jól gazdálkodni! Némi leegyszerűsítéssel a két-három-négy fős református hittancsoportok nem azért indultak el Dunántúlon, Tótvázsonyban, Veszprémben, stb., mert a beavatott kevesek információihoz fértek vidéki lelkészek, hogy az állam hit- és erkölcstanoktatásra 100 millió forintos kompenzációs keretet fog biztosítani erre az évre. A hittanórán is, egy gyermeknek is Isten kegyelmes döntéséről, Krisztus evangéliumáról szól a “lecke”. Mi más az egyház feladata (egymás felé is), ha nem az, hogy hirdesse Isten kegyelmes döntését?
Az emberek (közöttük lelkészek, egyházi munkatársak) mindennapos gondjaival való szolidaritás nemcsak a hit, hanem a párbeszéd kapuja is, amely semmit sem vár a világtól, amely ugyanakkor mindent remél a világ számára. A transzparencia mindennél fontosabb. Állj ki, mutasd meg magad! Mutasd meg közösségedet! (Ha van.) Hová tartozol? Mit tudsz megosztani a többiekkel? Milyen erőforrásaid vannak? Hol vannak gyenge pontjaid és hol erősségeid? A legnagyobb deficit amely érhet bennünket, nem pénzben mérhető, hanem lelkekben.
A református egyház megőrizte a történelmi adottságokra visszavezethető hierarchikus egyházszervezetet. A püspöki rendszert, a központosított egyházszervezeti modellt nem sikerült megszüntetni. Ellenben, a lassú ügyintézésével, az „urambátyám-világban” megszokott csoportérdekekkel, a pásztori és ekkléziológiai párbeszéd helyett alkalmazott egyházfegyelmi gyakorlattal elérte azt, hogy az egyházi közösségek még inkább polarizálódjanak és magányosságra ítéltessenek. Ami Szász Domokos idején még működött, – az autoriter, kvázi-feudális kötöttségek, a kliens-patrónus jellegű történelmi múlt adottságai között is – hogy az értékek megosztása a közösségi lojalitás megerősítését, a közösségi élettér és szolidaritás gyarapodását szolgálja.
Nem kérdés, hogy egy szervezetnek, - legyen az egy szerteágazó intézményi hálózattal rendelkező egyház, - szüksége van koordináló, menedzselő szervezeti eszközökre, modellekre. Amire nincs szüksége, az a hatalom. Így nem fogjuk szem elől tévesztheti, hogy Isten munkálkodik. Az a szomorú, hogy a túlfeszített, központosított rendszerben mindenki előbb adja fel, előbb veszíti el szolgálata dinamikáját. Kozma Zsolt kolozsvári professzortól többször idézett egyházszemléletben az a jó, hogy életképes: „a református egyházban a „gyülekezetektől lefele egészen a zsinatig." El szoktuk felejteni, hogy ezt jelenti a református egyházszervezet. A gyülekezetektől le egészen az egyházmegyéig, az egyházkerületig és a zsinatig. Le. Nem föl. Tudniillik az összes többi azért van, hogy a gyülekezetek élhessenek". (Szűcs Ferenc: Református identitás ma, Théma 2002 - Különszám)
Hozzászólások