Több mint 130 milliárdot fordít a kormány saját forrásból 2014-ben nagyberuházásokra. Az összeg 40 százaléka stadionfejlesztésre megy el, további sportkiadások 23 százalékot tesznek ki, a Kossuth tér fejlesztése pedig több mint 10 százalékot elvisz.
Nem tehetek róla, amikor stadion projektekről, mega sportközpont beruházásokról hallok önkéntelenül is az ókori szórakoztatás, a Panem at circenses római taktikája jut eszembe, mint a társadalom befolyásolásának jól bevált eszköze.
Jól tudom, hogy Magyarországnak is szüksége van legalább egy színvonalas, 21. századi igényeket kielégítő sportlétesítményre. Tudom, hogy a foci, a magyar foci – bármilyen “sérülésekkel”, “keringési rendellenességekkel” küszködik is jelenleg – képes arra, hogy helyreállítsa egy nemzet önbecsülését. Közösen átélhető örömökre, lelkesedésre nagy szükségünk lenne. A sport kiváló eszköz erre.
Tudom, hogy az egészségmegőrzés, prevenció édes testvére a sporttevékenység; a stressz oldásához nélkülözhetetlen elem a mozgás. A sport szeretetéből egyenesen következik, következhet valamilyen testedzés, aktív szabadidős tevékenység. Az is nyomos érv, hogy egy BL döntő vagy Európa-bajnokság rendezési joga sokat lendítene a következő focis nemzedék bátorság-attitűdjén. El kellene már hinnünk, hogy a valódi, kölcsönös tisztelet igénylő meccs nem a pályán kívül, hanem először a zöld gyepen történik. Ha egy játékban nem tudok tisztességes és önmegtartóztató lenni, akkor az életben hogyan leszek rá képes? Az elmúlt időben két súlyos focis csetepaté is bebizonyította, hogy egy ország többoldalú bizalmatlansága nemcsak megrogyasztja a közösségi együttélés szabályait, hanem önsorsrontó álmegoldások felé terel tömegeket.
A stadionépítkezésekkel szemben a legtöbbet emlegetett adu ász az egészségügy eladósodott helyzete szokott lenni. Minek stadion, ha nincs egészség? Miért kell sportközpont, ha nincs infrastruktúra? Minek a “cirkusz”, ha nincs autópálya melyen eljuthat a drukker a vidéki nagyvárosba, ahol szurkolni szeretne? Látjuk, hogy sok helyre kell a pénz, s a közösségi élet megannyi területe halmozott fel jelentős deficitet. A kérdések mögött sok igazság van, de a témát mégsem innen közelítem meg. Az egymásnak felszülő hiányállapotokra, az agresszivitást serkentő elégedetlenségre természetes, hogy reagálni kell. Az életszínvonal, az életminőség alakulásához mindenki szeretne hozzászólni; csak az a baj, hogy az aréna-, a nézőtér-, az amfiteátrum-hangulat mintha teljesen eluralkodott volna a közbeszéden. A baj az, hogy úgy tesz a mai ember, mintha az élet csak anyagi javakból állna.
A hiány, az irigység és boldogtalanság érzés, a csoportérdekek feszültsége még démonibb lesz, ha ez így marad. “Külső” árukhoz, érzésekhez, felfokozott ingerekhez való kötődés éppen az önrendelkezés képességét veszik el az embertől.
A futball stadion, a bevásárlóközpontok zárt piaca, a virtuális világ dzsungele új, kvázi-vallásokat teremtett. Az életörömöt, a beteljesedést a fogyasztás új változatai határozzák meg. Már nem számít, hogy a hajszolt boldogság gyorsan elvész, a lényeg éppen az, hogy a valóságtól való elszakadás, a különleges élmény olyan legyen mint a droghatás.
Stadion a stadionban: különleges megoldással épül az új nemzeti stadion
A foci nemcsak egy jó sport, hanem tekintélyes iparág is. Az a kérdés, hogy ezen az autonómmá vált területen ki diktál? Tud-e különbséget tenni az egyszerű focirajongó? Nem csodálom, hogy Brazíliában(!) is vannak olyanok, akik elutasítják az olimpia megrendezésének szükségességét.
10-15 évvel ezelőtt kezdődött el a pláza építési láz. Az eltelt időben a főváros és a vidéki nagyvárosok városképéhez is hozzátartoznak az óriás téglalap épületek. A kép még hagyján (arról mondjanak ítéletet az építészek), ám a tartalom, az üzenet sokkal megrázóbb. A bevásárlóközpontok ablaknélküli világa: a mesterséges alagút, a fényhatás magáért beszél. Az új “városközpontok”, “gyülekezőhelyek” a maguk szentélyeivel arra hivatottak, hogy új kultuszt teremtsenek. Amikor az eszközök céllá válnak, nemcsak a pénzügyi mértéket, hanem az Istentől kapott mandátumunkkal együtt járó mértékletességet is nehéz megőrizni. A pláza-korszak és a foci-korszak egyértelműen értékrendbeli és társadalomszervező különbségeket is tükröz baloldal és jobboldal normarendszerében.
A magam részéről, inkább egy jó meccset választok, ha döntés elé állítana valaki. (Bár az igazsághoz hozzá tartozik, hogy húsz évvel ezelőtt voltam utoljára élő focimeccsen.) Úgy vélem, hogy még mindig (jelentős) minőségi különbség van pláza-hangulat és foci szeretet között – az utóbbi javára.
Nem gondolom, hogy focidrukkernek lenni “káros” szenvedély lenne. Az öröm, a felszabadultság, vagy a lelkesedés isteni képesség. Több közösségi, az összetartozást kimutató örömre lenne szükségünk, amelyek nem lefelé, alantas indulatok irányába viszi az embert. Jézus tisztában volt az ember öröm-éhségével, ezért nem hűtötte le, hanem magasabb összefüggésbe emelte azt. “Ne annak örüljetek, inkább annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a Mennyben”. (Lk. 10. 20)
Gólöröm – szép és célratörő kifejezés. Ebből a szempontból nem kellene, és nem is lehet különbséget tenni egy kispályás foci-bajnokság és a Barcelona mérkőzései között.
Amikor a fogyasztás, a látványvilág, az eredmények dominanciája, az élmény abszolút értékké válik, és a konzumizmus lesz az értékmérő, az ember halálra van ítélve, mert árucikké tett mindent és ő maga is árucikké lett.
Azzal kezdtem, hogy az ember nemcsak anyagi javakból áll. Ha csak beruházásokat látunk magunk előtt a stadionok kapcsán, beteggé tennénk a társadalmunkat, mert megengedjük magunknak, hogy csak moralizáljunk a világ szegényei kapcsán. Sajnos, úgy tűnik, már megtettük. Ahhoz, hogy másként tudjunk élni, hogy a következő generációt is szemünk előtt tartsuk; ahhoz, hogy lemondjunk a mértéktelenségről, meg kellene becsülni a kicsit...
Hozzászólások