A KDNP most elfogadott javaslata szerint ezen túl csak a negyven évnél idősebb, vagy a legalább három vér szerinti gyermekkel rendelkező cselekvőképes vagy korlátozottan cselekvőképes felnőttek kérhetnék családtervezési célból a nemző-, illetve fogamzásképességet megakadályozó művi meddővé tételt. Tulajdonképpen fogalmazhatnánk úgy is, hogy aki már megszülte az állam által elvárt számú gyereket, vagy negyvenéves korára is ilyen butaságokon töri a fejét, az megteheti.

Szigorított meddővé tétel: megmondják, mit tehetsz magaddal - nlcafe.hu

Azt szokták mondani, hogy egy nő két dologért tesz meg mindent: az egyik, hogy gyermeke legyen, a másik, hogy ne legyen gyermeke.
Amikor egy nő úgy dönt, hogy NEM  akar gyermeket, mindig személyes élethelyzet, sok esetben az egyedül maradás félelme, rossz példák sora, felkészületlenség, anyagi nehézségek, az új helyzet szülte félelem is ott van a háttérben. Valójában, aki nem kívánt terhességével szembesül, nem egyedül dönt. Ő sincs egyedül, mert a körülötte élők szervesen és dinamikusan részt vesznek a döntésében, amikor úgy érzi, hogy egyedül maradt. A negatív jelenlét, az elutasítottság is kérlelhetetlenül strukturálja az összes emberi kapcsolatot. 

A KDNP által benyújtott új szabályozás, amely szigorítja a művi meddővé tétel feltételeit, máris nagy viták tüzébe került, ahogy várható is volt. Abortusz-kérdésben, illetve az egyéni önrendelkezés, szabadságjogok kulcsfogalmai mentén mindig is két tábor állt egymással szemben. Az egyik oldal váltig állítja, hogy a nő dönti el, mit csinál a testével, a magzattal; a másik oldal a gyermekvállalás szabadsága, az életvédelem kötelező parancsa mellett érvel. Nem kérdés, hogy az életátadás a legmélyebb emberi vágyunk, belénk kódolt adottság, az emberlét isteni adománya.

A legnagyobb bajnak azt tartom, hogy a két tábor álláspontja egyáltalán nem közelít egymáshoz. Sőt a kulcsszavak menti vitákban, népességpolitikai magyarázatokba bonyolódva éppen a lényeg veszik el. Borzasztó, hogy nem a segítő szerepében akarunk megjelenni egy kétségbeesett ember mellett, hanem igazságosztóként, esetleg lefelé húzó súlyként.

Ma Magyarországon harminchatezer abortusz van. Vajon kiket rejtenek a számok? Valóban lemondtak ezek a nők a jövőjükről, hogy jelenül legyen? Rossz családi életkörülmények, munkanélküliség, “becsúszott” terhesség együtthatója csak az abortusz lehet? Az a baj, hogy a nem létező életek nyomot hagynak a lelkünkön. Persze, ebből még profitálhatunk, de milyen áron! Történeteink, a “felelőtlennek feltételezett fiatalok” életmódja – ahogy a cikk szerzője írja – nem mostani keletűek. A terhességmegszakítások statisztikáit böngészve, megdöbbentő volt olvasni az adatot szüleim korosztályáról: 1970-ben 192 ezer volt az abortuszok száma. A múltunkból megörökölt kollektív felelőtlenség szó szerint megöl minket. S ettől kezdve a hangsúly nemcsak abortuszon, sterilizálásánon van.  Amikor egy gyermek életben marad, egy család is megszületik, egy család is életben marad. A gyermekek számáról, a születések közötti időről más, humánus eszközökkel is lehet “segítséget” kérni.
Fiatalokkal beszélgetve azt látom, hogy a legfontosabb meder, koordináta rendszer még mindig a család, ahová vissza lehet vonulni feltöltekezni, mintát tanulni. Ahol anyává és apává válunk, ahol a meseolvasásnak, a hógolyózásnak, a sebeknek, a gyógyulásnak, a szoptatásnak is jelentősége van.

Amikor első, hasfájós gyermekünkkel sok éjszakát ébren töltöttem, édesanyám sokat segített. A fizikai jelenléten túl a legnagyobb jó mégis az volt, hogy elmesélte milyen volt nekünk – gyerekeinek – tápszert készíteni, babaruhát varrni, éneket tanítani.
A modern individualizmus az utánzásos vágy kétségbeesett tagadása felé indult el. Amikor családról beszélünk, az értékátadás szent “anyaméhéről” is beszélünk. Meddővé lenni, meddővé tenni – valóban szörnyű kifejezés. Nem jó lenne, ha tizennyolc, akár huszonnyolc éves fiatalok üressé tennék maguk, passzívan harcmentessé válnának, ha elfelejtenék megtestesíteni milyen lelki kincseket hordoznak magunkban szépségről, örömmel vállalt lemondásról, életszeretetről.      

A művi meddővé tétel szigorítása ellen szólaltak fel szabadságjogi szervezetek. Az orvosi beavatkozást igénylők száma nem olyan jelentős, mégis fontos téma. Nem lehet jót várni a közösség letagadásától, a társadalmi konszenzus elutasáításától. A jövő jobbra fordulása is egy gyermek kezében van, akit várunk és aki eljött. A gyermek lét magában hordozza az esélyt, hogy ne csak nyomort lássunk, hanem kenyeret is, ne csak a messzeséget fürkésszük, hanem kéznyújtásnyira álljunk egymástól, ne csak imperatívuszok között éljünk, hanem kérni is tudjunk. Ne csak vajúdjunk, hanem szüljünk is: megbocsátást, összetartozást.  

Hozzászólások