Csak úgy a milliókra gondolunk

A dinoszauruszok húszmillió évvel korábban jelenhettek meg, mint gondoltuk.

Az új évzred híre - transzindex.ro

Marvencsik Maja színésznő régóta készült élete szerepére. Az előadás napján, ami egy szombatra esett, ráérősen ébredt, majd a fürdőszobába ment, ahol szokásától eltérően forró vizet engedett a kádba, amibe illatos habfürdő koncentrátumot nyomott. Nem akart semmire gondolni, csak jól érezni magát, elnyúlni lustán és ráérősen a kád teljes hosszában. Finoman lépett ki papucsából és belefeküdt a habos vízbe. Lassan átadta magát a végtelenség érzésének. Nem emlékezett, hogy utoljára mikor érzett ilyen nyugalmat.

Olimpia minden nap

De nem fogom kiverni, vagy kiveretni a gyerekemből – a szó egyik értelmében sem – a létező legjobb teljesítményét. Csak akkor, ha ő is őszintén erre vágyik. Mindig a sikeres sportolókkal foglalkozunk, akik elértek valamit, azokkal nem, akik középszerűek, gyengék, esetleg csak a szülői nyomás miatt vannak ott, ahol. Mi van velük? Ők mit éreznek, amikor végignéznek egy olimpiát? Nem akarom látni a gyerekem szemében a legyőzöttek tekintetét, sem az edzői kioktatást hallani, sem azon lamentálni, milyen sporteszközzel lehet addig kínozni az izmait, amíg két másodperccel jobb időt fut. Nekem kellenek azok a másodpercek, azok a reggelek. Sétálni fogunk, ráérősen, természetet járni, bohóckodni, és igen, igen, tízig aludni hétvégeken! Vessetek meg érte! Valakinek szurkolni is kell.

Fenyvesi Zsófi: Ezért nem lesz az én gyerekemből olimpikon - wmn.hu

Érdeklődéssel olvastam Fenyvesi Zsófi írását arról, miért nem lesz az ő gyerekéből olimpikon, aztán olvasás közben rájöttem: dehogynem, Zsófi. Hiszen ezt csináljuk minden nap, magunkkal, gyerekeinkkel, mindenkivel: olimpiát akarunk nyerni, újra és újra.

Célhoz ért szavak

Míg a kispadon az egyébként végtelenül szimpatikus és kulturált Sabaté a kis táblájával magyarázta, hogy ki hova álljon. Előtte az kellett, de eljött egy pillanat, amikor a táblával nem lehet mire menni. Fel kellett volna rázni ezeket a fiúkat, leordítani a fejüket finoman szólva. (…) Húszezer néző előtt, nagy téttel bíró meccsen ilyen szinten nem fogyhat el az erő. És ha el is fogy, profi játékosok esetében fel kell tudni állni. A Veszprémben nagyon komoly játékosok vannak, nagyon komoly játékosmúlttal, az ő személyiségük túlnőtt Sabaté személyiségén (…). 

Férfi kézi BL: „A Kielcének falkavezére volt, a Veszprémnek táblás embere” - nemzetisport.hu

 

Még 50 perc címmel dokumentumfilmet mutatnak be a futball Európa-bajnokság előtt, amely a magyar válogatott elmúlt három évéről szól. A film különlegessége, hogy olyan szituációkban is láthatjuk a játékosokat, amiket általában a legnagyobb titok övez. Milyen, amikor egy magyar edző 2-0-ás félidőben az öltözőben megpróbálja a csapatát feltüzelni, és milyen, amikor az Eb-re kijutás elérhető közelségbe kerül. (...) Meggyőződésem, ha ezek a játékosok több segítséget kaptak volna az elmúlt 20 évben a kispadról, többre jutottak volna. (…) Ahogy Dárdait vagy Storckot látjuk, az a benyomásom, hogy ezt a szakmát így is lehet csinálni. Kivetítővel, jól felépített stratégiával, nem a vakszerencsében bízva.

Ez a film megsemmisítheti a magyar futballszakmát – index.hu

 

Lassan egy hét is eltelik az MVM-Veszprém férfi kézilabda csapatának csúfos és megdöbbendő veresége óta, amikor is sikerült kilencgólos előnyből elbukni a BL-döntőt. Vajon mi az edző dolga ilyenkor, egyáltalán, mit lehet ilyenkor mondani? Érdekes a kérdés a magyar labdarúgó válogatott függvényében is, hiszen nemsokára itt a foci EB, végre-valahára magyar részvétellel. Mi lehet a különbség a sikertelen harminc év magyar edzői és az EB szereplést kiharcoló Dárdai Pál és Berndt Storck között? 

Azért is jutott eszembe mindez, mert bizony velünk is előfordul számtalanszor, hogy meg kell szólalnunk, hogy „valamit” mondanunk kell: lelkészként, pedagógusként, szülőként, emberként. Hol, hogyan, miként szóljunk? 

Ez itt a kérdés

Az oklahomai szenátus csütörtökön megszavazta azt a törvényt, amely bűncselekménnyé minősítené a művi terhességmegszakítást, és bevonná az abortuszt végző orvosok engedélyét is. A törvény még Oklahoma állam republikánus kormányzója elé kerül. Mary Fallinnak öt napja van arra, hogy aláírja vagy megvétózza a törvényjavaslatot. A kormányzó - szóvivője szerint - egyelőre nem döntött, és addig nem is nyilatkozik az ügyben, amíg stábja át nem tanulmányozza a jogszabályt. 

A megerőszakolt nőknek is szülni kellene Oklahomában - origo.hu

 

Meglehetősen nehéz helyzetben lehet Oklahoma állam kormányzója – legalábbis, ha abban a meggyőződésben élek, hogy Mary Fallin asszony nem politikai, hanem lelkiismereti döntést hozva tesz hitet a nagy többséggel, vita nélkül megszavazott törvényjavaslat mellett vagy ellen. Az oklahomai szenátus döntése mellett nagy port kavart a lengyel Katolikus Püspöki Kar felvetése, előzetes kormányzati támogatása is a teljes abortusztilalomról -  vajon hol az igazság? 

Egyházi teendőink

Megállíthatatlannak tűnő demográfiai katasztrófa zajlik Magyarország több járásában, 2051-re a népességük megfeleződhet. Budapest környékén nőhet a népesség, míg főleg az északkeleti régióban jelentős visszaesés jöhet. 

Demográfiai katasztrófa vár Magyarországra - origo.hu

 

Ha valaki elolvassa az origo cikkét, két tényt biztosan megállapít: az egyik, hogy a cikkben nincsen semmi új, a szerző jobbára csak összefoglalta azt, amit mindnyájan tudunk: a születendő gyermekek száma csökken, folyamatos belső migráció zajlik, a társadalom elöregedik, ezzel együtt egy-egy helyi társadalom kiürül, szerkezetileg megroppan. A másik, hogy egy ketyegő bombán ülünk, aminek a hatástalanítására történtek/történnek ugyan kísérletek, mégis, fontos lenne összeszedni és komolyan venni a lehetséges megoldásokat. A múlt héten Sárközy Mátyás írására reagálva a bevándorlással foglalkoztam, ma inkább arra helyezném a hangsúlyt, vajon mi lehet az egyházak szerepe a demográfiai bomba hatástalanításában. Emellett azon is érdemes elgondolkodni, vajon mit tehetnek az egyházak a kialakult helyzetben.

Kéz a kézben

Lőw Andrásért és családjáért rajong a világháló. A Spartathlonon, azaz az Athén-Spárta közötti ultramarathon  világversenyén a magyar férfi családja, azaz felesége és három kisgyermeke társaságában futott be a célba a nézők tapsa közepette.

Ezen a magyar családon ámul az internet - valasz.hu

 

Szép ez a kép. Sokat mondó, fantáziát mozgató, elgondolkodtató, már-már könnyeket szemekbe csaló alkotás. Nemcsak a Spartathlon miatt, ahol készült, a család, apa-anya-gyerekek miatt, a közös kézszorítás miatt, a célba érés miatt számomra ez a fotó üzenetet hordoz.

E.T. nemsokára itt kopogtat

A NASA álláspontja szerint igen valószínű, hogy egy évtizeden belül a Földön kívüli életre utaló jelet találnak a kutatók, a további néhány évtizedben pedig bizonyítékuk is lesz - mondta az InfoRádióban Kereszturi Ákos, a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontjának munkatársa.

A földönkívüli élet felfedezésének jeleire számítanak az űrkutatók - inforadio.hu

Ilyen hírek olvasásakor tényleg szerencsésnek érzem magam, már ha ebben az összefüggésben értelmezhető ez a kifejezés. Leginkább azért, mert a tudomány mai állása szerint, ha nem támad rám egy halált hozó mérges pók, valamely ismeretlen gyilkos kór, esetleg az Iszlám Állam alvó sejtjének dunántúli szekciója, minden esélyem megvan rá, hogy Spielberg Oscar díjas alkotásának kedves figurája néhány évtizeden belül egy kellemes éjszakán bekopogtasson hozzám. Vagy mégsem?

Puszi Dia néninek

Futótűzként terjed az interneten Tóth Dia budapesti tanárnő írása, aki leckeírás helyett gyógyulásra, pihenésre buzdítja elsőseit, és dolgozatot sem írat velük.

Gyógypuszit ad lecke helyett Dia néni - borsonline.hu

Én nem gondoltam, hogy a beteg gyermekeim szüleinek elküldött üzenetem ekkora “port kavar” majd. Fel sem merült bennem az, hogy ennyi emberből, ilyen hatást váltanak ki azok a “gyógypuszik”, amiket küldtem nekik.

Dia néni nem szeretne sztár lenni - wmn.hu

 

Azért nem olyan egyszerű ez az egész, mint ahogyan azt Dia néni képzeli. A gyereknek tanulni kell, az a dolga, ha elsős, ha nyolcadikos. A tanárnak előírják, mit kell számon kérnie, az kérem, nem úgy működik, hogy nem adunk házit, nem kérjük számon az „anyagot”. A szülőnek pedig ki kell kérdeznie, segítenie kell, ha másként nem megy, rá kell parancsolni arra a gyerekre. Még a végén lemarad. Ezért kell fejleszteni, meg különórára járatni hetente négyszer, ezért kell vele késő estig görnyedni a könyv fölött, mondani a szorzótáblát még a vasárnapi ebédnél is. Ezért kell beletölteni a fejébe a Pallas Nagylexikonát, meg a Britannica mind a huszonhét kötetét. Egyébként se tudnak viselkedni ezek a mai gyerekek, állandóan kiabálnak meg rohangálnak. 

Egyfelől.

Kezdjetek el élni

Teljes élet. Amíg lehet.

Soós Szilárd: CF Mi inkább a jót keressük - reposzt.hu

 

Kevés olyan kulturálisan bebetonozott alapvetést ismerünk, mint amilyen az a feltételezés, hogy nők anyának születtek, és nemcsak a testük, hanem az agyuk is erre van beprogramozva, de a sztereotípiáink a férfiakat nem tüntették ki szükségszerűen az apasággal. (…) A téma azonban egyre több szakembert inspirál, akik tudományosan is megerősítik: minden jel arra mutat, hogy a férfiak agya már nem lesz ugyanaz, miután a gyerekük világra jön.

A férfiak agyát tényleg átprogramozza az apaság - vs.hu

 

 

Olvasom Szilárd írását a CF-es beteg gyermekekről, és őszintén tisztelem a szülők bátorságát, le merem írni azt is: hitét. Nem tudom, hit nélkül lehet-e valaki ennyire bátor, szemtelenül vakmerő, hogy gyermekének teljes életet akar ajándékozni annak ellenére, hogy meglehetősen szűkösek és korlátozottak a lehetőségei. Egy kis fertőzés a véget jelentheti, egy gyermek, egy élet elvételét. És mégis, a szülő megpróbálja a lehetetlent, a teljesebb (vagyis hétköznapibb) életet, miközben a mindennapi, több órás közös torna intenzívebb szülő-gyermek kapcsolatot, azaz teljesebb életet eredményez.  

Ma is él

1564. május 27-én elhunyt, április 25-én még megfogalmazta végrendeletét. Vagyona egy ezüstkehely és 225 tallér volt mindössze. Elbúcsúzott a tanácstól, a lelkipásztoroktól, az őt meglátogató polgároktól. Bocsánatot kért bűnei és hibái – különösen indulatossága – miatt. Fontosnak tartotta hangsúlyozni azt, hogy „…nincs az én üdvösségemnek semmi más alapja, csak az az egyetlenegy, hogy Isten az irgalom atyja, Atyának bizonyítja magát velem szemben is, aki beismerem nyomorult bűnös voltomat”

Dr. Dienes Dénes: Kálvin János élete, reformátori munkássága - napkut.hu  

Mit kajál a magyar?

Döbbenetes képet fest le a magyarok étkezési szokásairól a két legnagyobb receptkereső oldal 2013-as toplistája (...). Henter Izabella dietetikus szakember nem lepődött meg az eredményeken, mint mondja, nagyjából egybevág a tapasztalataival. Az Egészségügyi Szakmai Kollégium Dietetika, Humán Táplálkozás Tagozatának vezetője szerint konzervatívak és szegényesek a hazai étkezési szokások.

Igénytelenül és olcsón eszik a magyar - index.hu

 

Ha hinni lehet az internetes gasztro blogoknak, a google-nak, vagy a saját szemünknek, akkor száz százalékig igaza van a fenti cikknek, vagyis, hogy mi, magyarok igénytelenül és olcsón étkezünk. Az olcsó és igénytelen étkek mellett olcsó és igénytelen híreket, filmeket, újságokat fogyasztunk, melyeket többnyire olcsó és igénytelen emberek készítenek, olcsó és igénytelen embereknek. Vajon a szervezetünk tiltakozik-e, és ha igen, mennyire a selejt, a félkész ellen? 

Bagdán Zsuzsa: Nem lelkizik, aki boncol

"Mindig elmondom a családoknak, hogy minden holtest – ötszörös idézőjelben! –, úgymond munkadarab. Itt nem lelkizünk, azért vagyunk itt, hogy megállapítsuk a halálokot, rendbe hozzuk az elhunytat, aztán haladunk tovább. Egy sebész vagy egy fogorvos sem lelkizik, mikor beteszi a szurkapiszkát, a páciensből meg jön a hang. A sebész ezt nem hallja meg, nem is kell neki meghallania, ő azzal foglalkozik, hogy meggyógyítsa a beteget. Minden zavaró tényező kizárva, zsilip betéve, kész. Fiatalokat is boncolok, bár itt nincs gyerekosztály: szokták is kérdezni, gyerekkel hogy vagyok. Az is egy eset. Lelkizésre ott van az egyház" – jelenti ki Major, aki az elmúlással való napi kapcsolatából adódóan megtanulta helyén kezelni a vallás dilemmáját is. 

"A boncasztalon mindenki egyenlő" - riport a Péterfy kórházból - hvg.hu

Elnézést kérek, hogy harmadnapon olyan témával hozakodom elő, amit nem mi várunk, hanem ami ránk vár, nemcsak az adventi várakozás heteiben, hanem folyamatosan. November 29-én látott napvilágot a beszélgetés a Péterfy Sándor Utcai Kórház boncmesterével a hvg.hu oldalon, elég morbid módon az Élet+stílus rovatban. Persze ettől még nem kéne idehoznom a „haláli” boncmestert adventi, Reposzt-szüliheti témának, de mégis megteszem, ugyanis a riport sok egyéb – halállal, boncolással kapcsolatos – kérdés mellett a vallás, a hit témakörét is érinti.

Csoda történt

A váratlanul drámai helyzetbe került élettárs-apa, az asszony szülei és orvosai is rendkívüli döntés elé kerültek. Mit tehetnek, és mit tegyenek? Hagyják-e meghalni a 15 hetes magzatot, vagy próbálják meg a szinte lehetetlent? Mert szinte a lehetetlennel határos fenntartani az agyhalott anya szervezetének működését, és közben így felnevelni az anyaméhben a magzatot addig, amíg életképesen megszülethet a gyermek.
Az orvosok tudták, hogy bár akadt néhány ilyen eset a világban, de azok a magzatok, akik agyhalott anyától végül világra jöttek, szinte kivétel nélkül idősebb terhességi korban voltak. A magzat túlélése tehát korántsem volt biztos, az pedig egyáltalán nem volt garantálható, hogy egészséges lesz, ha napvilágot lát.
Mindezek ellenére a hozzátartozók és az orvosok közösen úgy döntöttek, hogy küzdeni fognak a tudatosan tervezett és nagyon várt gyermekért. Miközben az anyát siratták, az életet választották.

Agyhalott anya adott életet egy gyermeknek - dehir.hu

 

Annyi minden történt a héten itthon, Magyarországon, vagy éppen a nagyvilágban, sőt, a mi kis egyházunkban is, hogy igazság szerint ezer más téma lenne, amiről írhatnék. Hogy miért döntöttem mégis a sokak által világszenzációnak tartott debreceni események mellett? Az ok meglehetősen egyszerű: mert Debrecenben csoda történt.

Fényt vagy életet?

Meghalt egy másfél éves gyerek a Fejér megyei Agárdon, mert szülei hónapokon keresztül alig adtak neki enni és inni, hangzott el szerda este az M1 Híradójában. A Tények úgy értesült, hogy a szülők úgy gondolták: elég, ha fénnyel táplálják.

A vasárnap kiérkező mentők már nem tudták megmenteni a gyermek életét. A Híradó információi szerint a vállalkozóként dolgozó, jó körülmények között élő szülők orvost és védőnőt nem engedtek be a házba, a szociális ellátást visszautasították.

Fényevő embertelenségek - index.hu

Mostanában olyan esetekkel találkoztam, amelyek az emberi hülyeség határait messze meghaladták. Van valaki, aki az univerzumból jövő gonosz erőktől nem tud menekülni, miközben tőle már mindenki elmenekült, legközelebbi hozzátartozóit is beleértve. Aztán van, aki annyira steril minden „fertőzöttségtől”, hogy az élelmiszert sugárzásmérővel vásárolja.

A könyvekről

Sokak szerint az, hogy olvas-e valaki, azon múlik, milyen háttere van, látta-e gyermekkorában azt a mozdulatot, hogy szülei könyvet vesznek le a polcról vagy hogy olvasnak. Gyermekkoromban hozzánk a parókiára két irodalmi folyóirat is járt (Kortárs, Nagyvilág), emellett apukám megrendelte a Film, színház, muzsika, az Élet és Irodalom c. lapokat és a Ludas Matyit is (vicclap), amelyből csupán ketten rendeltek a faluban, ebből az egyik a pap volt. Mindig nagy derültséget teremtett ez egyházmegyei gyűléseken, amikor ezt felolvasták. Mert akkor még ezt is felolvasták. Már ebből is látszik, hogy milyen széleskörű lehetett az igényesség az irodalom mélységétől a humorig, mellyel egy lelkész felvértezte magát. Nem kérdezem meg, hogy ma hogyan állunk ezzel az igényességgel, az olvasottsággal, irodalmi ismeretekkel. Nem azért szűkülünk-e be, mert az igényességünk is beszűkül? A látókörünk, a cselekvőképességünk korlátozottsága nem csupán a korral és a kényelmességgel, lustasággal magyarázható.

Tudós tiszteletes - Közös(s)Ég

Korán megtanultam olvasni. Mire iskolába mentem, már nagyjából ment a dolog, anyukám látta a korai igényt, és ezért előbb elkezdtük. Azóta olvasok, mindig, folyamatosan. Nálam törvényszerű volt, életem első pár éve betegeskedéssel telt, már akkor látszott, nem a sport vagy a kar ereje fogja a jövőmet meghatározni, inkább fejben kompenzáltam. Aztán szemüveges lettem, kicsit ügyetlen maradtam, hát hol tűnjön ki a magam fajta gyerek, ha nem a tájékozottságban, tudásban. De persze ez csak visszanézve ilyen egyértelmű, akkor más volt. Édesanyám szeretett olvasni, sok könyve volt - én is olvastam, és sok könyvet akartam. Így maradtam a mai napig.

Persze a Gutenberg-galaxis az egyszeri ember számára legalább annyira befoghatatlan, mint névadója, töredék, ami jut egy életre. De baj ez? A lényeg, hogy a lehető legtöbbet megtegyük az ügy érdekében.

A nyár heve

A németországi Eurasburg közelében a sportos terepjáró nagy sebességgel fának ütközött. A 23 éves sofőr és a vele utazó két másik személy a helyszínen meghalt.

Porsche Cayenne-baleset - hvg

A nyár szabadságérzést is ad az embernek. Kiszakadhat a hétköznapok mókuskerekéből, egy picit mást és másként csinálhat, mint általában. Ledobva a munka stresszét, a tanulás terheit megpróbál elfelejtkezni minden kényszerről. A vekker ne csörögjön, mobil ne klinklangoljon, elég volt álmos szemmel tapogatni a billentyűket a jaj, megint új nap sóhajtását elengedve mielőtt fél lábbal kilépne az ágyból.

Lefedettség

Dél-Korea a világ országai közül elsőként érte el a teljes, száz százalékos szélessávú mobilnetes lefedettséget. Sőt, az adat ezt meg is haladta, száz lakosra 100,6 ilyen előfizetés jut. ... A lista végén Mexikó, Törökország és Magyarország szerénykedik, 7,7, 8,9, illetve 12,9 százalékos lefedettséggel. A 34 OECD-ország átlaga 54,3 százalék. 

Dél-Korea elérte a mobilnetes nirvánát - Index

Elég sokszor kérnek tanácsot tőlem számítógéppel kapcsolatos ügyekben, nem is vagyok elveszett a dologban, gyakorlottan szántom az internet különböző részeit is. De nem volt ez mindig így. Elég későn tudtam megvenni az első saját számítógépemet, sőt nem is vettem, kaptam egy régi, jól bevált masinát - segédlelkész voltam már akkor. Rá egy évre az első használt asztali gép, öt éve az első laptop (ami irodai gépként most is működik), majd némi gyüjtögetés után az, amin ezt a bejegyzést írom. És közben egyre jobban az enyém lett ez a világ, egyre ottonosabb, formálhatóbb lett. Egyszóval, én nem így nőttem fel, de nem maradtam le semmiről, sőt, máig élvezem a felfedezés folyamatát, ahogy még több minden válik kontrollálhatóvá.

Miért ez a személyes kitérő? Mert eszembe jutott az, amikor úgy tizenhárom éve az első e-mailcímemet megcsináltam - némi segítséggel - az egyetem számítógéptermében egy nagy fehér monitor előtt. Most pedig a telefonom kezelek párhuzamosan három postafiókot. Őrület, mennyit változott a világ. Őrület, hogy én bírtam ezt az egészet követni. Ahogyan lefedte az életet a virtuális tér egyre jobban.

Az utolsó teknős

Holtan találták vasárnap Magányos George-ot, a Galápagos-szigeteki óriásteknőst, amely az eltűnő fajok jelképévé vált, miután meghiúsult a szaporítására irányuló minden erőfeszítés - jelentették be a Galápagosi Nemzeti Park illetékesei.

Kihalt egy alfaj - index.hu

 

Kihalt egy faj vagy alfaj épp azok közül, akik között bandukolva Charles Darwin megalkotta új, forradalmi nézetét, az evolúciós elméletet. Bár már előtte mások is kacérkodtak vele, de áttörni neki sikerült a galápagosi útjáról hazatérve.

Mondatok az út végéről

Egy ausztrál nővér, miközben halálos betegeket ápolt, feljegyezete, mit bánnak meg halálos ágyukon. A leggyakoribb haldoklói megbánásokról könyv is készült, néhányat pedig a Guardian is lehozott. ... Elgondolkodtató az is, hogy amikor megkérdezte betegeit, mit bántak meg addigi életükben, szinte ugyanazok a mondatok hagzottak el. Mint például az, hogy bárcsak kevesebbet dolgoztak volna, vagy jobban kifejezték volna érzéseiket. Íme, az öt leggyakoribb megbánás, miközben eljátszhatunk a gondolattal, mi mit bánnák meg, ha ez lenne életünk utolsó napja. 

Öt dolog, amit megbánunk halálunk előtt - HVG.hu

Mondatok az út végéről, onnan, ahonnan már minden látszik, onnan, ahonnan már nem lehet visszafordulni. Épp ezért ki lehet mondani, még ha későnek tűnik is, már nincs következmény, csak a belátás marad, a búcsú a többiektől, és attól az úttól, amit bejárt az embert. Én nem jártam még arra, csak elképzelni tudom.

Öt mondat, öt téma, ami statisztikailag a leggyakoribb a haldoklók szájából. 
"Bárcsak lett volna bátorságom a saját életemet élni, és nem azt, amit mások elvártak tőlem."
"Bárcsak ne dolgoztam volna olyan sokat."
"Bárcsak lett volna bátorságom kimutatni az érzelmeimet."
"Bárcsak szorosabb kapcsolatot ápoltam volna barátaimmal."
"Bárcsak boldogabb lettem volna."
Nem okoznak meglepetést ezek a sorok, ami itt húzódik, a mondatok mögött, az az egész élet problémája, a különbség annyi, hogy amikor már nem tudunk semmit tenni, akkor jön a vallomás. Nem jól megélt kapcsolatok, rosszul berendezett élet, boldogtalanság - mindez az életünket mutatja, még ha végén fogalmazódik is meg. Ezt kellett. Volna.

Az élethez több kell

Őrzők! A szavak nem elegendők!

„Ha gyerek lennél, és szülőt kéne választanod, biztos, hogy házasságba szeretnél megszületni” - jelentette ki Richard Kane, a Házasság hetének megálmodója…

Mentsük meg a házasságot! - reformatus.hu

Oldalak