1. Bevezetik a fiatal házasok gyermekvállalási támogatását. Minden 40 év alatti nő az első házasságához 10 millió forint összegű kedvezményes kölcsönben részesül. Minden gyereknél egy évre felfüggesztik a törlesztést három évre, három gyerek után elengedik a fennálló tartozást.
2. Bővítik a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) kedvezményes hitelét. 
3. A második gyermek születésekor 1, a harmadiknál 4 millió forintot, minden további gyereknél 1-1 millió forintot vállal át a kormány a szülők jelzálog-hiteléből.

Itt van a kormány családvédelmi akcióterve – Csurgó Dénes (index.hu) 2019. február 10.

A vasárnapi miniszterelnöki évértékelőn bejelentett hétpontos családvédelmi intézkedési terv első három pontja után a negyedik gyermek után anyáknak járó szja-mentesség, új autó vásárlási program, bölcsődei férőhelyek bővítése és a nagyszülői gyed következik.

Egyrészt egy kormányfői évértékelőn általában a narratíváé a főszerep és nem a konkrét programoké. Másrészt a tegnap délutáni nemcsak formailag szakított az eddigi hagyománnyal. Az európai összehasonlításban eddig is kiemelkedő hazai családtámogatási rendszer fenti hét új eleme tovább erősíti azt a kormányzati szándékot, hogy a termékenységi ráta elérje a 2,1-et.

A termékenységi arányszám azt jelenti, hogy 100 nő összesen hány gyermeket hoz a világra. A 2,1 azért is célja a kormányzati népesedéspolitikának, mert ennyire lenne szükség, hogy hazánk népességfogyása megálljon. Ez a mutató jelenleg 1,5 körül áll. A Fidesz kormányra kerülésekor viszont még csak 1,25-ön állt.

A célul kitűzött 2,1-es arányszám elérésére két, ellentétes irányú erő hat. Ami évről-évre egyre nehezebbé teszi a drasztikus népességfogyás megállítását, az az, hogy egyre kevesebb édesanya korú nő él hazánkban. Azaz minél később fordul a trend, annál kevesebb családnak kell egyre több gyermeket vállalnia.

A születésszám és a szülőképes korú nők létszámváltozása az előző évhez képest:

Jól látszanak a sokkoló számok a közoktatásban is. A 2016/2017-es tanévben 3800 fővel kevesebb gyerek járt általános iskolába, mint egy évvel korábban: 741,5 ezer diák.

A következő, 2017/2018-as tanévben az általános iskolai diáklétszám 732,5 ezer volt. A trend lassul ugyan, de pl. 2017-ben is 1500 újszülöttel kevesebb született, mint 2016-ban.

Ami bizakodásra adhat okot – bár én ebben is pesszimista vagyok – az a fiatalok gyermekvállalási víziója. Házasság előtti korban a magyar fiatalok még nagy családban képzelik el a jövőjüket.

Ezek a felmérések azok, ami miatt örülök a vasárnapi miniszterelnöki bejelentésnek. Hazánk népességfogyása drámai. Lehet most azon lamentálni, hogy a tegnapi családtámogatási programcsomagnak nem ismerjük a költségvetési vonzatát, lehet olyan címet adni egy egyébként alapos beszámolónak, hogy „Rengeteg pénzt öntenek Orbánék a gyerekvállalókra”, de ilyen mértékű családtámogatási ráfordítás eddig egyetlen kormánynak nem szerepelt a programjában. A cselekvő jószándék elvitatása olcsó politikai fogás. A népességfogyás megállítása nemzeti, azaz összpártpolitikai érdek. Világnézettől, vagy világszemlélettől teljesen függetlenül, egy hithű magyar ateista vagy keresztyén között ebben teljes egyetértés kellene, hogy legyen.

Reménykedve várunk.

Még:
Előd Fruzsina: Orbán megpróbálja a lehetetlent (index.hu, 2018. április 26. - a KSH grafikonjait is innen vettük)