„Az embereknek vannak igényeik, elvárásaik, saját morális mércéik. A legtöbben nem elvakultak, sőt, nagyon is jól látnak a pályán, és miközben ők maguk tisztességesen élnek, addig ugyan illúziók nélkül, de a lehető legtöbb tisztességet várják el a politikusaiktól is.
A tükör és a válaszút előtt most a Fidesz áll, nem a saját értékrendjükhöz eddig és ezután is ragaszkodó jobboldali, konzervatív polgárok.”

Rajcsányi Gellért: Új fejezet kezdődött a magyar politikában – Mandiner, 2019. október 14.

Egymástól politikailag teljesen független elemzők állítják ugyanazt a tegnapi önkormányzati választásokról: nem most történt nagy változás, hanem az elmúlt kilenc év volt az a korábbiakhoz képest. A szavazatok számában nem igazán történt komoly arányváltás. Azt mondják a bölcsek, hogy az elmúlt kilenc év volt valójában a kivétel, mert jobbról és balról annyira szétaprózódtak az ellenzéki szavazatok, hogy nem tudták megszorongatni a középre beálló kormánypártot. Ahogy Rajcsányi Gellért írja: „eddig tartott a 2010-ben megszületett egypólusú, centrális erőtér, és visszatért a kvázi kétpártrendszer.”

Ha értem is, amit olvasok, ő nem annyira a győri polgármester korrupciós és szexbotrányában látja a tegnapi eredmények fő okát, mint inkább az összellenzéki összefogásban. Számomra most egy dolog biztos: nem fogjuk megtudni, hogy mi volt a fő ok. De talán ennél is izgalmasabb kérdés most az, hogy mi lesz a győri városvezetéssel, és mi lesz, lesz-e valami – ne legyünk naivak – a látszatra többet adó politikával. Mert mindkét oldal készült botrányos felvételekkel. A stábok elkészítették a házi feladatukat, és igyekeztek annak bemutatását jól időzíteni. Volt ahol csak szex volt, volt ahol csak korrupció, és van ez a város, ahol mind a kettő. Ez durrant a legnagyobbat. Jelzésértékű. Mintha már nemcsak egy jégkrémet, hanem egy korrupciós ügyet is csak nőkkel lehetne eladni.

Csak szex és más semmi: kevés. Csak korrupció és más semmi: ugyan már! A kádári beidegződés itt is működik: mindenki annyit lop, amennyit a posztja megenged. De a kétpólusúvá visszavedlő pártrendszer szülte szoros verseny talán változtathat ezen.

Talán. Mert zűrös ügyek mindegyik oldalon maradtak és korrupció mindig is lesz. De a kiélezett verseny miatt talán már leszámolhatunk azzal, hogy nekünk, a megbízóknak, munkaadóknak, választóknak egyre magasabban van az ingerküszöbünk. És ez talán igaz a munkavállalóink, a politikusaink körén belülre is. Egy polgármester vagy egy botrányos döntés sara könnyen ráfröccsen azokra, akik a pártja hierarchiájában jóval magasabban helyezkednek el. Meddig érdemes elmenni egy párttársunk fedezésében, eljött-e az idő, hogy a négyszemközti ejnye-bejnye helyett kimondjuk: viseld a következményeket, állj ki magadért, mert mi nem nyúlunk utánad? És ugye, eljutunk majd oda is, amikor nem a Gézabélák viselt gazdasági vagy magánéleti dolgai, hanem az igazán életbevágó témák tematizálnak egy választást? Győrben, Budapesten, bárhol.

Engem már nem is érdekel, ha ez erkölcsi alapon nem megy, menjen akkor a puszta politikai matek alapján. Nincsenek már illúzióim. Csak egy idézet szombatról: „Áhított lenne a gazdasági növekedés mellett erkölcsi emelkedésről hallani. Ha valami nagyot üthet, akkor az a tisztes kiállás és a kínos helyzetek fájdalmas elrendezésének felvállalása. A rejtőzködés, az eltussolás, a hallgatás már nem lep meg senkit. A felvállalásból származó nagy durranás jöhet kampányidőszak és választás után is, csak jöjjön el végre!”