"Öt év után ez volt az első alkalom, hogy a politikus részt vett egy függetlenségi rendezvényen. Órákkal a szombati nagygyűlés kezdete előtt kiadott közleményében azt írta, a skót függetlenség még soha nem volt ilyen közelségben. Sturgeon pénteken azt mondta, hogy december vége előtt Londontól kérni fogja egy új függetlenségi népszavazás megtartását.”

A függetlenségért tüntettek Skóciában – Vajdasági Rádió és Televízió, 2019. november 3.

Húszezres tüntetést tartottak szombat este Glasgowban Skócia függetlenné válásáért. A tudósítások kiemelik, hogy a skót függetlenségi tüntetések elmúlt ötéves történetében most vett részt először Nicola Sturgeon, a függetlenségpárti Skót Nemzeti Párt (SNP) politikusa, Skócia első minisztere.

Tegnapelőtt is megismételte, hogy Brexit esetén újra népszavazást írnak ki Skóciában arról, hogy maradjanak-e az Egyesült Királyságban, vagy lépjenek ki onnan és jöjjenek vissza az EU-ba. Szintén nem Glasgowban mondta el először, hogy erre még a soron következő skót parlamenti választások előtt, azaz 2021-ig sort kell keríteni. A skótokat nem vezethetik ki akaratuk ellenére az Európai Unióból.

A tüntetés apropójául a brit előrehozott választások időpontjának kitűzése szolgált. Két hete jelentették be, hogy december 12-én tartanak a szigetországban parlamenti választásokat, miután a Boris Johnson miniszterelnök vezette kabinet nem tudta átpasszírozni a reformáció napjára kitűzött kilépést. A miniszterelnök előre menekült, cél, hogy mindkét házban többségbe kerüljenek a toryk és így minden akadály elháruljon a december 31-ére kitűzött távozás elől.

Már serken a szakálla annak a tréfának, hogy a Brexit körüli bénázások után alapvetően értékelődött át az angolosan távozni kifejezés tartalma. Amennyiszer elhangzott a good bye, EU, annyira nem lehet tudni, hogy mikor lesz belőle tényleg valóság. A konzervatívok azonban eltökéltek, és egyre inkább úgy fest, hogy az EU-is már inkább szabadulna a britektől.

És ez az, ami kapóra jött a 2014-es skót népszavazások alulmaradt függetlenégpártiaknak, köztük az azt leginkább sürgető SNP-nek és vezetőjének, Nicola Sturgeon első miniszternek. 2014-ben a szavazók 55%-az Egyesült Királyság mellett húzta be az andráskeresztet (bocs). Legfőbb érvük az volt, hogy gazdaságilag nem jönnének ki szerencsésen egy önálló államiságból. A népesség ötmillió körül és Európa többi nemzetéhez hasonlóan elöregedőben, az északi olajmezőkön kívül pedig nincs számottevő exportcikke hazájuknak. Akkor úgy tűnt, hogy az ezredforduló táján megtartott ausztrál népszavazáshoz hasonlóan, amikor szintén a brit lobogó mellett döntöttek, itt is jó időre lekerült a napirendről az önálló államiság kérdése. Érdeklődés hiányában.

Két év múlva tartották viszont a hajszálnyi fórral, 52%-os „igen” eredménnyel végződött Brexit népszavazást, amire viszont a skótok 62%-a nemmel voksolt. Ez fordította át a skót önállóság támogatottságát, mivel a korábban azt ellenzők nagyobb veszélyt látnak a Brexitben, mint hazájuk Egyesült Királyságból történő távozásában.

Kérdés, hogy ha a toryk nyernek december 12-én, egyáltalán engedik-e a skót függetlenségi népszavazás kiírását, vagy inkább a spanyol utat követik, és egyszerűen lealkotmányellenesezik a skót függetlenségieket? Vagy ez írott alkotmány hiányában irreális? És ha Boris Johnson pártja megbukik, mihez kezd a Munkáspárt? És ha mégse lesz Brexit, lesz-e még önálló Skóciára a skótok többségének igénye? Másik kérdés, hogy Észak- Írország mit lép, ha Skócia eléri a népszavazást? De még az is kérdés, hogy kitart-e a skót függetlenségpártiak lendülete egy esetleges exit-Brexitig, vagy hogyan is nevezzük a kivált Nagy Britanniából való kiválást célzó népszavazásig?

Ekkora távolságból úgy fest, hogy a skótok többségének megfelelt a jelenlegi önrendelkezés mértéke. Önálló parlament Edinburghben, és bár egy-két cérnaszálat ugyan Londonból mozgattak, de a gazdaság végül is elgurult. Na, ez utóbbi megrekedésétől való frász váltotta ki a nemzeti önrendelkezés igényének szélesebb körű támogatását. Most már csak arra lennék kíváncsi, hogy és What Would John Knox Do?

"Ez elég lapos volt, nincs valami új?" rovatunkban:
"Még Nagy-Britannia felbomlása sem nagy ár a Brexitért a konzervatívok szerint" - Aberdeeni Magyarok (2019. június 21.)
"Add nekem Skóciát, vagy meghalok!" - John Knox (valamivel korábban)


"Sok a betű!" rovatunk hétfő esti játékfelhívása:
Keresse meg a Glasgowi Katalán Kisebbségi Önkormányzat képviselőire utaló jeleket a szombati tömegben: