Immár hivatalos is, amit már régóta sejteni lehetett, bedőlt Matyi Dezső volt vezércége, a Pécsi Direkt Kft., a vállalat elleni felszámolási eljárást tegnap tették közzé a Cégközlonyben. Az Alexandra hálózat korábbi központi cége már évek óta leginkább csak rogyadozik, sorozatban indultak a végrehajtások ellene és tagja a legnagyobb adósok klubjának is.
Néhány éve városkánkban bezárt az egyetlen antikvárium. Azonnal mindenki a kardjába akart dőlni. Azt mindenki azonnal feledte, hogy amíg működött, nem antik, ámde ótvarosan mocskos könyveket csak háromezer és fölött lehetett megvásárolni, s a kiszolgálás a megszokott vasi mentalistással zajlott, a „mi kő?” stílusában. Az ember mégiscsak sajnálta a tulajdonost, az alkalmazottait. Meg persze a könyvesbolt hiányát, hiszen a könyvesbolt minden egyéb üzlethelyiségtől eltérően szimbolikus erővel bír.
Egy könyvesbolt nem kizárólag könyv nevezetű termékek elárusító helye, hanem a kultúra-közvetítés helye. Az a bolt, ahol a vevő nem olvashat bele nyugodt körülmények között a kötetekbe, ahol nem érzi jól magát, eleve nem tölti be hivatását. A könyv eladása ugyanakkor színtiszta üzlet is, ahol a pénz és a marketing törvényei nagyrészt érvényesülnek. Egy könyvesbolt – legyen bármilyen tiszta indulattal megalapítva – nem élhet meg, ha eldugott, parkolóhellyel nem rendelkező környéken áll. Ezt példázta az egyik kisbolt bezárása itt helyben, amely kimondottan nemzeti érzelmű könyvek eladására specializálódott.
Az Alexandra csődöt jelentett. Szinte majdnem egy időben jelent meg a hír, hogy az Ulpius Ház-nevű Kiadó is bedőlt, jóllehet sikerkönyvek kiadása volt a fő profilja. Bevált sikeres klasszikusokon kívül elvétve néhány kortárs igazi szépirodalmi mű is megjelent gondozásukban. Számomra ezek közül a legutolsó érdekes olvasmány még 2000-ben jelent meg, Tatjana Tolsztoja Kssz! című regénye – amely láss csudát, a könyv kultúrájának hanyatlásáról szól. Sajnáltam azóta is, hogy nem vállaltak fel több olyan kötetet, amely egyszerűen azért jelenik meg, mert jó, és nem azért, mert szerzője Nobel-díjas, vagy a sajtóérdeklődés középpontjában van. Eztán az Ulpius-ház egyelőre nem fog ilyent tenni. Ha az ember a honlapjukra kattint, nem is tudja, mit veszített. A megjelenő könyvborítók nyolcvan százalékán meztelen női lábak, illetve lecsupaszított férfi mellkasok, vörös bőr és selyem.
A két magyar könyvkiadó bukásán illő sajnálkozni. Mégiscsak könyvekről van szó, ami már önmagában véve bizonyos alázattal közelíthető csak meg. És szó se róla, a Pécsi Direkt Kft. és az Alexandra több mint kiadó. Könyváruházak láncolatát hozták létre, ahová jó volt bemenni. A tüzetes vizsgálat ugyan hozott némi csalódást azok számára, akik nem elégednek meg a csilivili kötetekkel, a több kilós albumokkal és az aranyfényű betűk világával.
A magyarországi könyvpiacon jelen lévő kiadók és könyvesboltok évek óta panaszkodtak az Alexandra üzletpolitikájára, amely a könyvkiadás két alapvető ismérve – a gazdasági és a kulturális vetület – közül csupán az egyikre figyelt. Az eladásra. Nyilván ezért zárt ki az eladásból bizonyos könyvkiadókat. S ennek köszönhető az is, hogy soha nem engedte be könyvesboltjaiba a helyi szerzőket. Egyik ismerősöm minap meséli, hogy újonnan megjelent regénye példányaiból hová vitt helyben bizományba, az Alexandrát meg sem említve, hiszen mindenki tudja, hogy ott nem fogadják szívesen. Azok a boltok, amelyek felismerték, hogy a könyveladás több mint hogy rásóznak a vevőre egy könyv alakú árucikket, sokszor még rendeltek is eladásra köteteket helyi szerzők műveiből, csak azért, hogy felvállaljanak egy járulékos feladatot a helyi kultúra ápolásában. Nem mellesleg pedig más könyvekre is becsalogattak ezzel vevőket. Hiszen régi igazság, hogy a bámészkodókból lesznek a vásárlók. (Nálunk a város legjobb könyvesboltjában, ahová igazán jó betérni, felvállalták ezt. Pedig egy másik nagykereskedelmi lánc tagjai.)
Persze lehet piacra dobni és árusítani olyan köteteket, amik kívülről csilivilik, belül – tartalmilag – kizárólag negatív jelzőkkel illethetők. Külföldi szerzők áltudományos műveit tele ellenőrizhetetlen adatokkal, vagy mesekönyveket beszkennelt, olcsó digitális színezéssel turbósított illusztrációkkal. Csakhogy a minőségen aluli könyvek gyakorlatilag leszoktatják az olvasókat az olvasásról. Azaz kizárólag rövid távú üzletpolitika része lehet gyatra tartalmú könyveket eladni, akármennyire súlyos és aranymintázatú tárgyakról van is szó. Ha a kukában köt ki, vagy állandó dilemmát jelent, melyik rokonra sózzuk rá, előbb-utóbb leszokunk róla, hogy könyvet vásároljunk. Nem is olcsó, akkor meg minek? Jobb esetben néhányan a bevált klasszikusokhoz fordulnak. Mások egyszerűen pótolják az élményt egyébbel, ami nem olvasmány és nem könyv. Az Alexandra sok éves virágzása, majd hanyatlása és bukása mégiscsak igazolja a régi igazságot, hogy a könyvkiadás és eladás csak részben gazdasági, pénzügyi és marketing-kérdés. Van egy irracionális vetülete, amit úgy hívunk: kultúra és szellem. Ez pedig csak akkor működik, ha igazi érték áll mögötte. Pontosan úgy működik, mint a pénz. Fedezet nélkül minden bedől. Szellemi fedezet nélkül a legjobb akarattal létrehozott könyvkiadó sem működhet, és ez igaz a főként szórakoztató irodalmat előnybe részesítőre éppúgy, mint azokra, amelyek szépirodalmi, vagy tudományos műveket adnak ki.
Persze nem lehetnek illúzióink. Mindig lesznek olyan kiadók, akik úgy gondolják, hogy az olvasónak nincsen másra szüksége, mint csilivili borítóra, vagy sablonos krimikre és eszméletlen közhelyeket durrogtató életmód-tanácsadó könyvekre. Én pedig azt kívánom, bárcsak valóság lenne az, ami Harry Potter világában megvalósult, ahol a könyvek rákiabáltak az emberre. El tudnék képzelni olyan könyvesboltot, ahol csilivili helyett ilyen csiribiri könyvek állnának a polcon, és nem némán várnának, hogy valaki beléjük pillant, hanem ránk szólnának. Akkor még az se zavarna, ha a bolti alkalmazott azzal fogadna vasi bájjal fűszerezve kérdését: „mi kő”?
Hozzászólások