Steinbach József református püspök, a MEÖT elnöke köszöntőjében az Október a reformáció hónapja idei mottóját magyarázta, amely a 119. zsoltárból vett idézet: "Taníts engem az ismeretre és a helyes felismerésre." "Legyen bátorságunk kimondani: egy keresztyén kultúrában a legfontosabb ismeret az élő, egyetlen Isten ismerete" - figyelmeztetett, hozzátéve, hogy ez az ismeret nemcsak istenismeret, hanem Krisztus-ismeret, az evangélium, vagyis az örömhír ismerete és igeismeret is, hiszen mindezen ismeretek forrása a Szentírás.

Varga Mihály: ma is a reformáció talaján állunk - Híradó

Néhányszor megkaptam már én is a bírálatot: TLDR, ami annyit tesz, „túl hosszú, nem olvastam el”. És valóban, bizonyos műfajokban meg kell tanulni azt, hogy néha a kevesebb többet ér. Aki ír, annak számára az is nyilvánvaló, hogy óriási önuralom kell a tömörséghez, a csöndes kérdésfeltevésekhez akkor, amikor egy egész könyvnyi tartalmat tudnánk elmondani témánkról. Steinbach József igemagyarázatai pontosan arra képesek, hogy ne legyenek fölöslegesen bőbeszédűek, hagyják az olvasót gondolkodni és érezni. A Végső tanulság című legújabb könyve ezt egy gyönyörű könyv minden egyéb eszközével segíti. Kép és szöveg a legnemesebb összhangban találkozik egymással.

„Az író nem filozófus (nem szkeptikus, nem epikureus, nem cinikus), nem is pszichológus, hanem teológus”, mondja a kötet püspök-írója a Prédikátorról, de mintha magáról is beszélne. Meghatóan szép ez az egy mondat, amely összefoglalja azt, ami különlegessé teszi a Prédikátor könyvét. Azt sejtjük, hogy a filozófus a hiábavalóság érzésénél megáll, a pszichológus elemez, de hová jut el a teológus? Ott áll a teljes hiábavalóság tudata, hiszen a halál tökéletesen semmivé tesz minden emberi törekvést. Mi erre a teológus válasza? „A ma embere nem mer a hiábavalóság érzésével szembenézni, sőt minden fontoskodásában ez elől menekül. Most ne meneküljünk! Emlékezzünk a halálra, hogy emlékezhessünk az egyetlen megoldásra.”

Felszabadító érzés olvasni a Végső tanulságot, amely egyszerre felnyitja szemünket a Jézus Krisztusban megtalált élet szeretetére. „A jókedv az Isten ajándéka. Aki mer örülni, az tele van reménységgel”, írja Steinbach József, s maga is számtalan olyan példát hoz fel, ami mutatja, nem üres kijelentés ez. Olyannyira, hogy még a finom humor, és a fricska sem hiányzik kötetéből. Ahogy a provokatív Rodin szobor képén önmaga arca tükröződik, ott van szavai mögött is az Istenben, Krisztusban és az életben örömöt és reménységet találó ember. Gondolom, sokan bólogatunk nevetve kritikus szavain, amit talán ki sem mertünk eddig soha mondani, mégis mélységesen egyetértünk velük: „Sok élő hitű, mély teológiai ismeretekkel rendelkező testvért ismerek, akik ugyanakkor mindig komolyak, szigorúak, mogorvák, szomorúak; hiányzik belőlük az életöröm. Olyanok, mint a világfájdalom. Van bennük valami kimondhatatlanul taszító és kellemetlen.”

Steinbach József igemagyarázatai többek egyszerű reflexióknál, a tudatosságot a kötete felépítése mutatja. Tudja, honnan indul és hová akar eljutni. Mindezt alátámasztják a fejezetcímek, ezek a végig rendkívül találóan kiválasztott kérdések. „Emlékezzünk?”, kérdezi az első, „Kibírjuk?”. Majd egyre feljebb emelkedik a lélek a gyönyörködés, a bölcselkedés, a munkálkodás után eljut az utolsóig: „Emlékezzünk?”. A rövid üzeneteket a tartalomra rezonáló történetek, művészi alkotások, vagy életpéldák teszik élővé. Mert a kötetet olyan ember írta, aki József Attilát, Apollinaire-t olvas, Ákost és operát hallgat – nyitott szemmel és füllel jár a világban. A gyönyörű fotók, amik a püspök-szerző saját felvételei, arról árulkodnak, hogy nem csak látja, de meg is érti a világban rejlő üzeneteket.

A felesleges beszédet az utcán eldobott csikkekhez hasonlítja, és végül kimondja azt is, hogy tudatosan visszatartja magát az akadémikus okoskodástól, nehogy a Szentlélek munkáját megölje: „Befejezem, mert bölcselkedéssé lesznek szavaim, és elvész a felülről való bölcsesség.” Óriási szükség van erre a letisztultságra! Kézbe venni egy szép könyvet, s azzal a megelégedettséggel olvasni bele, hogy nem hajt a teljesítmény kényszere. Ráérek minden nap csak egy kicsit elolvasni belőle, éppen annyit, amit végig tudok magamon szűrni, hogy megtaláljam saját világomat a Prédikátor könyvének üzenetei között.

 

Steinbach József: Végső tanulság

Tizennégy kérdés, tizennégy napra, és egy életre

Üzenetek A Prédikátorok könyvéből ("Képmeditációk" - igeszerűen)

Dunántúli Református Egyházkerület, Pápa, 2015.

Hozzászólások