Mi hát az idő? Ha senki sem kérdezi, tudom; ha kérdik tőlem, s meg akarom magyarázni, nem tudom.
Augustinus: Vallomások

Valami light novell-ről beszél. Mondom, az inkább talán kisregény, mint novella. Megbeszéljük, micsoda nagy a káosz az irodalomban: a novell, a Novelle, az Erzählung, és a novella meg regény, egyik sem ugyanazt jelenti.
Később szürcsöli forró teáját, én mosogatok.
- Mi a véleményed az időről? Mi az idő? – kérdezi.
- Tik-tak? – kérdezek vissza.

- Szóval, hogy szerinted egyenesen halad? - Magyarázni kezd, az időről, a döntésekről, a visszavonhatatlanságról és a lehetőségekről.
- Megmutatom – mondja, és lerajzolja az időt. Egy vastagabb vonal halad előre, ezt solid időnek nevezi, aztán ez több vékony kis bolyhos ágra szakad. De ahol dönt az ember valami mellett, ott az idővonal megvastagodik, az a solid idő.
- Ugye tudod, hogy az angol solid nem ugyanazt jelenti, mint magyarul?
- Erős, kemény. Nem?
- Magyarul akkor mondjuk, ha például egy kislány nem festi magát, hanem szép egyszerű és úgy is öltözködik.
- Na jó - mondja mutáló hangján -, akkor jobb, ha angolul magyarázom.
Hadarva és gesztikulálva beszél, néha elkapok néhány szót, post-self-ről, meg paradox-ról.
- Szóval, érted? – fejezi be magyarul. – Az paradox, nem lehetséges.
- Az időutazás – teszem hozzá bizonytalanul.
- Ja.
Közlöm vele, hogy irtó fáradt vagyok, leroskadok a konyhaszékre, és sorolom, mi mindent csináltam ma.
- … aztán megtartottam az óráimat a Gothardban, aztán mosogattam… aztán megírtam németül egy rövid esszét…
Megbeszéljük, miről szól…
- … aztán megtartottam az órát a felnőtt konfirmandusoknak. Mostam.
- Ja, a párhuzamos univerzumok találkozása. Tudományos összefoglaló és a mosás.
Eszembe jut a vizes zokni, amit valahogy út közben elhagytam, míg a száradni valókat vittem. Később találtam rá a földön.
- A párhuzamos univerzumok találkozásakor a nedves zokni találkozik a német esszével…
Vigyorgunk mindketten.