...bízik abban is, hogy sem a francia nép, sem a világ többi része nem esik abba a hibába, hogy ártatlan embereket megbélyegezzen...
A világ több muszlim vezetője, köztük a Magyar Iszlám Közösség is elítélte a Charlie Hebdo ellen intézett brutális terrorcselekményt. Nagyon helyes. Az ismert francia gúnylap elleni embertelen támadás ugyanis azzal az igazán komoly veszéllyel is fenyeget, hogy megalapoz vagy megerősít egy előítéletet az egész iszlámra nézve, s ezzel éppen azt az európai értékalapú nézőpontot sértheti vagy rombolhatja, mely szerint az uniformizálás az előítéletek melegágya. Az egyes kultúrák/vallások/etnikumok belsőleg is tagoltak, sokszínűek, s ezért valamiféle kollektív sajátszerűség ráragasztása bármelyikre is, nem több szimpla megbélyegzésnél.
Ezért emeltem ki a sok nyilatkozat közül a fentit, mely szerint a bosznia-hercegovinai főmufti „…bízik abban is, hogy sem a francia nép, sem a világ többi része nem esik abba a hibába, hogy ártatlan embereket megbélyegezzen…”. Magyarán, a főmufti bízik abban, hogy a francia újság elleni kegyetlen és kíméletlen támadásban kifejeződött gondolkodásmódot és magatartásformát „sem a francia nép, sem a világ többi része” nem fogja azonosítani az iszlámmal magával.
Ez valóban tragédia lenne. Ha a terrortámadás ezt az iszlámellenes érzületet és gondolkodást erősítené, ez éppen azzal az értékrenddel lenne ellentétes, amelyen a mai európai közösség nyugszik. Ez az értékközösség ugyanis nem csak a kultúrák pluralizmusára épül, hanem arra a meggyőződésre is, hogy a „jó élet” fogalmát az egyénhez köti, s az egyén autonómiája és szabad választása alapozza meg a szabad társadalmat. Ennél fogva a hagyományos értelemben vett kollektív karakter, vagy kollektív identitás ideája elveszítette társadalomformáló szerepét, minek következtében az a gondolat is előítéletesnek tűnik fel, amely egy kultúrának/vallásnak/etnikumnak olyan belső koherenciát, homogenitást, sajátosságot, egységes identitást, karaktert tulajdonít, amelyet az a kultúra, vallás vagy etnikum soha nem is birtokolt. Ezért a mai európai értékrend szerint rendkívül problematikus ítéletet mondani arról, hogy milyenek a „muszlimok”, a”keresztyének”, a „zsidók”, mint ahogyan elég bajos arról beszélni, hogy milyenek a „franciák”, a „németek”, az „amerikaiak”, vagy a „magyarok”. Az ilyen kulturális/vallási/ származási alapú tipologizálás szembemegy a mai európai értékrendszerrel, viszont a legteljesebb mértékben alkalmas arra, hogy előítéleteket fixáljon és sztereotípiákká alakítson át. A francia újság elleni támadás egyik legnagyobb veszélye éppen abban van, hogy az iszlámot magát bélyegezheti meg egy olyan Európában, amelyik amúgy küzd mindenféle kollektivizáló, uniformizáló megbélyegzés és előítélet ellen. Rendkívül szerencsétlen lenne, ha most ez a tragédia megingatná ezt a meggyőződést.
Ezért üdvözlöm a muszlim vezetők nyilatkozatait keresztyénként is, mert arra is figyelmeztetnek, hogy egy vallás egészéről ítéletet alkotni meglehetősen kétes vállalkozás, nemcsak azért, mert az ilyen ítélet többnyire előítélet, hanem azért is, mert az ilyen ítéletek többnyire teljesen figyelmen kívül hagyják egy adott vallás belső tagoltságát és sokszínűségét. Keresztyénként a muszlim vezetők nyilatkozatait mélységesen át tudom érezni, hiszen én is rosszul érzem magamat, ha azt tapasztalom, hogy keresztyénség egészéről jelennek meg sommás ítéletek, s keresztyén individuumként egy olyan keresztyén csoportba soroltatom be, amelynek soha nem voltam és nem is akarok a része lenni. Aki benne él egy vallásban, pontosan tudja, hogy egy vallás sokkal összetettebb, sokszínűbb és ellentmondásosabb, mint amilyennek az kívülről látszik.
No de épp itt jön a probléma. Érdekes módon, e szörnyű történet kapcsán sok szó esik a szólásszabadság kontra terror kettőséről, s ebben a szereposztásban egy európai számára valóban erkölcsi kötelesség, hogy a szólásszabadság pártjára álljon, teljesen függetlenül attól, hogy egyébként mi a véleménye magáról a Charlie Hebdo-ról. Én is gyászolok, és nem látok olyan körülményt, amely erre a brutális terrorista akcióra bármiféle felmentést adhatna.
Ugyanakkor az a véleményem, hogy a szólásszabadság kontra terror dichotómiája gondolkodási csapdahelyzetet rejt magában, és egy öngerjesztő gyűlöletszerkezetet hozhat létre. Ugyanis a szólásszabadság európai eszményének védelme meglehetősen formálissá is tud válni, amennyiben a szólásszabadságot, mint kétségtelen európai értéket kiemeljük az európai értékek rendszeréből, s nem harmonizáljuk más európai értékekkel. A szólásszabadságnak, mint értéknek a túlhangsúlyozása esetén könnyen előfordulhat ugyanis, hogy az európai értékek rendszerén belül feszültség keletkezhet. Ilyenkor könnyen megeshet, hogy egyik érték sértheti, sőt lerombolhatja a másikat. Hangsúlyozom, magam is gyászolok, és semmiféle felmentést nem tudok adni a brutális gyilkosoknak. A tragédia mégis elkerülhetetlen módon kérdéseket vet fel arra vonatkozóan, hogy vajon az a kettőség, amelyben ez a szörnyű történet tematizálva van, minden tekintetben megfelelő-e?
Miközben azon megy a vita, hogy meddig terjedhet a szólásszabadság, s vajon szabad-e olyan anyagokat a nyilvánosság elé vinni, amelyek másokat sértenek, vagy mások számára elfogadhatatlanok, történt itt valami, ami azért túlmutat ezen az ismert kérdésfelvetésen.
Azzal ugyanis, hogy a Charlie Hebdo Mohamed prófétáról közölt rajzokat, ha akarta, ha nem, az iszlámot magát tematizálta. Ha akarta, ha nem, ebben az esetben már nem az iszlám egyes képviselői vagy csoportjai lettek megbélyegezve, hanem maga az iszlám, mint olyan. Nem az a probléma szerintem, hogy az újság kigúnyolta egy vallás egyes jelenségeit. Ám tegye. Keresztyénként ezt el tudom fogadni még a magam vallásával kapcsolatban is. Tudnék tippeket is adni. A probléma az, hogy a szólásszabadság formális értelmezése miatt a Charlie Hebdo szerintem nem tisztelte éppen azt az értékrendet, amelynek állítólag a szószólója, ti. az egyén szabadságát és méltóságát, hanem akarva, akaratlanul is, Mohamed prófétát médiumként használva, az iszlám minden egyes hívét egy kollektívumba gyömöszölte. Uniformizált, s egy egész vallást bélyegzett meg. Egy egész vallásnak kreált identitást, egy egész vallást vont ítélet alá, figyelmen kívül hagyva annak belső sokféleségét. Ez igenis felveti azt a kérdést, hogy vajon a Charlie Hebdo a maga sajátos szemléletével miként illeszkedett az európai értékek rendszerébe, s vajon nem lehetséges-e az, hogy a szólásszabadságnak, mint értéknek az egyoldalú kiemelésével más európai értékeket pedig sértett? Vajon nem lehetséges-e, hogy Mohamed próféta ilyen megjelenítésével egy előítéleten alapuló kollektívumot hozott létre, s ezzel, ahelyett hogy erősítette volna az európai értékek rendszerét, pont azt az értékvilágot sértette meg, amelynek a nevében és védelmében misszióját folytatta?
Ezek nyilvánvalóan olyan kérdések, amelyekkel szerintem a gyász napjai után szembe kell nézni. Ma gyászolunk, és mélységesen együtt érzünk a tragédia áldozataival. Teljes mértékben azonosulunk a köztársasági menet gondolatával. Ám úgy tűnik, határvonalhoz érkeztünk, s ez a tragédia sokkoló módon nyilvánvalóvá tette: a mai Európában a terrorizmus hétköznapjainkban is érzékelhető jelensége mellett és azon túl a civilizációk egymáshoz való viszonyának a kérdése, s ebben az összefüggésben az európai értékrendszer értelmezése is alapvető kihívássá vált.
Modernitás ide vagy oda, évezredes történeteket kell itt újrafogalmazni, s ebben a kontextusban újragondolni Európa helyét és szerepét a világban.
Hozzászólások