„Nem adjuk fel. Az ’Én vagyok Charlie’ szellemisége a blaszfémiához való jogot jelenti” – mondta el Richard Malka, a szatirikus lap ügyvédje egy francia rádiónak.
Mohamed sír a Charlie Hebdo friss címlapján - origo.hu
Az egyik cikk abbéli reményének ad hangot, hogy „január hetedike után a laicizmus határozott védelme magától fog értetődni“, és senki sem fogja „a kommunitarizmust vagy a kulturális relativizmust“ tolerálni. A kommunitarizmus gyakorlatilag a multikulturalizmus francia megfelelője, eszerint a társadalmon belül többféle kultúra, értékvilág is létezhet egymás mellett – a Charlie Hebdo e szemléletet azonban elutasította, mert szerintük Franciaországban egyetlen közösség, a laicista köztársaság társadalma létezhet, minden más identitásnak, így a vallásinak is akár, semmi keresnivalója a köznyilvánosságban. E nézetet jobbról és balról is többen elutasítják.
A Charlie Hebdo-ról még egy hete naivan azt gondoltam, úgy látszik, valakik képtelenek megérteni, hogy Mohamed nem magánszemély. Mohamed maga az iszlám. De tévedtem. Komoly tudatosságról van itt szó, meg is van hozzá az új ideológia: a blaszfémiához való jog. Egészen pontosan, ebben az esetben az iszlám Istenének és hitének, magyarán az iszlámnak, mint olyannak a nyilvános gyalázásához való jog. Valamint, miután az istenkáromlás nincs körülhatárolva, mindenféle vallás gyalázásához való jog. Hogy ez a jog mivel van megalapozva, azt nem tudni. Inkább a blaszfémia van megalapozva a jogra hivatkozással. A jogszerűség, mint végső instancia. Ismerjük. Úgy látszik, egyesek szerint az európai identitás valóban nagy bajban van, s épp itt az ideje valamiféle önerősítő kúrának. Megtalálták.
Ez az új identitás és öntudat a Charile Hebdo által képviselt szemlélet szerint. Nyilván nem tudják, mit jelent a blaszfémia. Vagy ha tudják is, nem érzik, s főleg nem érzik át. Ehhez ugyanis szükség lenne a másságba, a másik belső világába való belehelyezkedés képességére. Természetesen, a blaszfémiához való jog ideája a nyitottság, a tolerancia, a szabadság, az emberi jogok értékeinek védelmét szolgálja. Csak így tovább. Egy új, felsőbbrendűnek gondolt kizárólagosság alapján a multikulturalizmus felmondásáról van itt szó. Mint megtudjuk a vs.hu ismertetője alapján (sajnos nem tudok franciául, így nem olvastam az eredeti szöveget, de miért ne hinnék Techet Péternek) a Charlie Hebdo legújabb számának egyik cikke szerint a nyilvánosság szintjén egyféle kultúra létezhet csak, a laicista köztársaság kultúrája. „Az egyik cikk abbéli reményének ad hangot, hogy »január hetedike után a laicizmus határozott védelme magától fog értetődni«, és senki sem fogja »a kommunitarizmust vagy a kulturális relativizmust« tolerálni. A kommunitarizmus gyakorlatilag a multikulturalizmus francia megfelelője, eszerint a társadalmon belül többféle kultúra, értékvilág is létezhet egymás mellett – a Charlie Hebdo e szemléletet azonban elutasította, mert szerintük Franciaországban egyetlen közösség, a laicista köztársaság társadalma létezhet, minden más identitásnak, így a vallásinak is akár, semmi keresnivalója a köznyilvánosságban. E nézetet jobbról és balról is többen elutasítják.”
Ha jól értem, a multikulturalizmus, avagy a kulturális relativizmus azért kommunitárius, mert általános közösségi megegyezés volt arra nézve, hogy a kultúrák, ide értve a vallások által képviselt kultúrákat is, egyenlőek. Már nem abban az értelemben, hogy egy-egy kultúra/vallás a saját hitét és saját igazságát egyenlőnek tartaná a másikkal, hanem abban az értelemben, hogy a saját igazságba vetett hit nem semmisíti meg a más hitet megillető tiszteletet. Ám az itt kifejtett vélemény szerint ez tévedés, a vallások nem képviselnek olyan kultúrákat, amelyek társadalmi szintű jelenlétre tarthatnának ma igényt, s amelyeknek valamiféle vélt egyenlőség jegyében kijárna az egyenlő tisztelet. Továbbá, nem csak nem jár tisztelet a vallásoknak, hanem a vallások a tartalmi kérdéseket illetően, valamint történelmi szerepüket illetően is egyenlőek, minek következtében teljességgel irreleváns az európai vallástörténeti/kultúrtörténeti múlt: a keresztyénség, a zsidó vallás, az iszlám, stb. egy megítélés alá esik. Egyik sem kívánatos. A blaszfémiához való jog ennek a nézetnek az ideológiai támasza. Azon túl, hogy elképesztő érzéketlenségről tesz tanúbizonyságot, egyetemes és kizárólagos világnézeti igénnyel lép fel, s túllépve a kultúrák, vallások, vélemények, hitek egymásmellettiségének hitén egy új korszakot hirdet meg, még a multikulturalizmushoz képest is.
Ennyire reflektálatlanul középkorias szemlélettel már régen találkoztam. Ez tényleg új. Fordított teokrácia. Úgy látszik, egyesek mindent megtesznek azért, hogy a liberalizmus egyébként szép eszméje szép csendesen felszámolja önmagát.
Ennek a zárt gondolkodásmódnak a jellegzetessége a saját igazságba vetett reflektálatlan hit. Ezek után nem tudom, hogy ebbe a középkorias világképbe keresztyénként hogyan is férhetnék bele. Kirekesztve érzem magamat. Semmi kedvem visszatérni az inkvizíciók korához, se virtuálisan, se valóságosan. Mert a terrorizmus elleni küzdelem és a vallások ellen meghirdetett általános háború a blaszfémiához való jog jelszavával nem ugyanaz.
Pedig én szeretnék európai lenni, de hát attól tartok, blaszfémiát követek el, ha tagadom a blaszfémiához való jogot. Keresztyénként tisztelem az iszlámot, a zsidó vallást, a hinduizmust és a buddhizmust, s tisztelek mindenféle világnézeti meggyőződést, még ha nem is osztozom a hitükben. Hiszek a hitek szabadságában, még akkor is, ha azt gondolom, hogy a magam hite az igazság, s még ha azt is gondolom, hogy a vallásokhoz való viszonyban talán nem kellene figyelmen kívül hagyni saját közösségi-kulturális-vallási múltunkat. Igenis, a vallások között van különbség az európai múlt szempontjából is. Viszont a blaszfémiához való jog hite számomra intellektuális botrány, mert pont az hiányzik belőle, ami a zsidó-görög-keresztyén alapú Európát Európává tette: a reflexió képessége. Ráadásul, s ez számomra több mint hiba: hiányzik belőle mindenféle elegancia és nagyvonalúság.
A szabadság jelszavával megszületett az új, zárt univerzum egy vicclapnak álcázott ideológiai műhely jóvoltából.
Hozzászólások