Nussbaum az elmúlt tíz év alatt több könyvében is foglalkozott az érzelmek és a társadalmi igazságosság kérdésével. Egy éve megjelent Politikai érzelmek, avagy miért szükséges a szeretet az igazságossághoz című művében azt fejtegette, hogy a liberális szerződéselméletek figyelmen kívül hagyják az érzelmek szerepét.
Martha C. Nussbaum könyve számomra azért jelentős, mert betekintést enged a filozófiai szintű liberális gondolkodás mai világába, s mintha a központi üzenet arra utalna, hogy napjaink meghatározó eszmei áramlata elérkezettnek látná az időt valamiféle önkorrekcióra. Sajnos a könyvet magát nem tudtam még elolvasni, de – köszönet a Metazinnak – ez az összefoglaló azért elég érzékletesen bemutatja, hogy a liberalizmus egyik mai befolyásos gondolkodója miként szembesül saját nézeteinek ellentmondásosságával. Azzal a számomra egyébként mindig is féloldalas liberális emberképpel, amelyen a mai domináns nyugati gondolkodás nyugszik.
A könyv, ha jól érzékelem, gyakorlatilag bevallása annak, hogy a tiszta racionalitásra felépített emberkép nem működik, mert nem veszi figyelembe az egész embert. Egyszerűen: a filozófiai liberalizmus nem tulajdonít jelentőséget az emberi természetnek, sőt, maga a kifejezés, mint olyan, nem is fér bele gondolatvilágába.
Ám imponáló módon, Nussbaum veszi a bátorságot, s fel meri tenni azt a kérdést, hogy vajon, ha az ember tényleg annyira racionális, hogy csak a puszta belátás irányítja cselekedeteit, akkor mégis miért olyan nehéz az igazságos társadalom felépítése? Ha jól látom, a jeles gondolkodó direkt módon nem foglalkozik a rossz jelenségével, s távol áll tőle, hogy a rossz jelenlétének valamiféle egyetemes jelentőséget tulajdonítson, ám indirekt módon mégis kimondja, hogy a szimpla, racionális belátás még nem feltétlenül szünteti meg az önzést, összefoglalóan azokat az erőket, amelyek megakadályozzák az embert abban, hogy a jó társadalmát felépítse. ”Lehetséges ugyan, hogy általánosságban egyetértünk a jóléti állam absztrakt gondolatával (attól tartva, hogy esetleg mi is társadalmi segítségre szorulhatunk), ám az absztrakt elvek racionális elfogadásából nem következik feltétlenül, hogy saját vagyonunk kárára segítsük embertársainkat.”
Ez komoly fordulat, amelyet személy szerint igen nagyra tartok. Egyben komoly jelzés arról is, hogy napjaink egyik meghatározó liberális gondolkodója szükségesnek tartja a ma kurrens emberkép valamiféle korrekcióját, amely azért figyelembe veszi az ember érzelmi meghatározottságait és belső világát. Így jut el Nussbaum a szeretet eszméjéhez, amely arra hivatott, hogy meghaladja az ismert, pusztán absztrakt racionalitásra épített szerződéselméleti hagyományokat. Ez mindenképpen alapvető fordulat, amelyet őszintén üdvözlök. Ez bátor tett, hiszen mint a könyv angol nyelvű rezüméjében olvasható: "... people attached to liberalism sometimes assume that a theory of public sentiments would run afoul of commitments to freedom and autonomy. " ( A liberalizmus hívei néha azt feltételezik, hogy a nyilvános érzelmek teóriája megtámadja a szabadsághoz és az autonómiához való elkötelezettséget.)
Ugyanakkor Nussbaum természetesen marad liberális, ami egyszerűen azt jelenti, hogy szerinte a szeretet ilyen programszerű meghirdetése megvalósítható. Vagyis az ember javítható, a rossz leküzdhető, pusztán csak felül kell bírálni, pontosabban ki kell egészíteni az eddigi szerződéselméleteket, vagyis azt a feltételezést, hogy „a legitim társadalmat racionális önérdekkövető egyének szerződése hozza létre. A liberális állam stabilitását az egyén szavatolja, amikor belátja, hogy a liberális társadalom intézményei saját jólétét és biztonságát szolgálják.”
Ha jól látom, Nussbaum nem hivatkozik a keresztyénségre, pedig, ha már a szeretet társadalmi szintű kiterjesztéséről beszél, s történelmi példákban keresi a forrásokat, ez, mármint a keresztyénség beemelése, avagy visszaemelése egy ilyen szeretet-koncepcióba talán nem lenne indokolatlan. Szívesen megkérdezném tőle, vajon miért nem.
Valószínűleg azért, de ez csak feltételezés, mert a liberalizmus egész egyszerűen nem tud mit kezdeni a keresztyénség emberképével, vagyis az általános és egyetemes emberi elesettség gondolatával. A liberalizmus nem tud mit kezdeni a rossz jelenségével, még akkor sem, ha az amúgy mindennapi, egyetemes és időtlen tapasztalat. Másrészt azért Nussbaum mégis csak érzékeli, hogy a liberalizmus emberképe egész egyszerűen ellentmond a mindennapos tapasztalatnak, s ezért ezt a féloldalas antropológiát meg kell haladni.
Logikusnak tűnik, hogy gondolatvezetéséből egyszerre csak előbukkan a „polgári vallás” (civil religion) egyébként régóta ismert eszméje. Vagyis, ahogyan én értem a polgári vallás mögötti igényt, ismételten felvetődik a végső autoritás egyidejű hiányának és szükségességének a kérdése. S ez már tipikusan a felvilágosodás problematikája, amely az elé a dilemma elé került, hogy ha nincs Isten, akkor vajon miféle végső instancia, végső hivatkozási alap ad majd legitimitást. S ha jól értem, Nussbaum arra következtetésre jut, hogy a felvilágosodás észbe vetett hite csődöt mondott, s ezért szükség van, ha nem is teljes felülbírálatára, de kiegészítésére mindenképp. Ez lenne szerinte a szeretettel beoltott „polgári vallás” régi-új ideája. Isten „megszűnt” ugyan, s az istengondolatra nem lehet már társadalmat alapozni, ám racionálisan belátható, hogy azért valamit kellene a helyébe tenni, amely valamiféle belső közösségi koherenciát teremt. Nussbaum tehát egyetért a „polgári vallás” régóta ismert ideájával, ám világossá teszi, hogy szerinte ez a puszta racionalitáson alapuló „vallás” mégsem bír megvalósulni, mert nem számol az ember érzelmi világával. Ezért a tisztán racionalitáson alapuló belátást ki kell egészíteni a szeretet motivációjával, s a ráció és érzelem ezen új kombinációja lehetne az alapja a "polgári vallásnak".
Csakhogy a polgári vallás hívei pont azt nem értették meg sohasem, így Nussbaum sem, hogy mi az, hogy vallás. Ők úgy gondolják, vallást lehet kreálni, ez csak elhatározás, hogy ne mondjam, politikai döntés kérdése. Holott a vallási tapasztalat lényege pont az, hogy azt az ember nem saját kezdeményezéseként éli át. Ha megszűnik Isten, mint alany, akkor a vallást valóban csak kreálni lehet, ami nyilvánvalóan önellentmondás. De erről nem is érdemes többet beszélni, hiszen itt nyilvánvaló áthidalhatatlanságok vannak.
Mindenesetre üdvözlöm Nussbaum könyvét, amely számomra jelzésértékű elmozdulás a liberális gondolkodáson belül, s egyúttal üzenet arról is, hogy a ma sokszor véglegesnek és megdönthetetlennek hitt liberális teóriák emberről és világról messze nem állnak olyan stabilan a lábukon.
S ez itt most nem egy liberalizmusellenes beszéd. Csekély boldogságot adna számomra, ha netán kiderülne, hogy a liberalizmusnak nincs igaza. Pusztán annak a megállapítása, hogy talán itt lenne az ideje ismét kimondani, hogy az emberről való tudásunk korántsem olyan letisztult, mint amilyennek ma sokak szemében tűnik.
Talán érdemes lenne ismét központi témává tenni az embert magát. S talán ehhez a párbeszédhez a keresztyénségnek van mit hozzátennie.
Hozzászólások