A cikk felidézi Simicska Lajos Indexnek adott interjúját, amelyben a médiamogul Orbánt, korábbi kollégiumi szobatársát "gecinek" nevezte, ami a legnagyobb sértés a magyar lexikonban - írják, hasztalan keresve a vulgáris kifejezés angol megfelelőjét. A geci szó szerinti fordítása "sperm" (- írják tévesen), de még ez az angol kifejezés sem tükrözi vissza a magyar eredetiből sugárzó megvetést.
A megfelelő fordítást keresi a "geci" szónak az Economist - hvg.hu
Már megint ez a fránya nyelv. Az Economist most azon agyal, hogy miként fordítsa le a sperma magyar népi megfelelőjét, hogy az angol nyelvű olvasó is érzékelje a szó auráját. Ez a figyelem igazán megható. Lehet, hogy Simicska Lajos nagyon okos ember, sőt zseni. Még azt is kiszámolta, hogy milyen szavakat kell használnia, ha azt akarja, hogy elérje a nemzetközi olvasóközönség és a magyar lakosság széles tömegeinek ingerküszöbét. Lehet aztán most nyelvészkedni, moralizálni, szörnyülködni, élvezkedni, kárörömködni – kinek mi tetszik. Hírfogyasztók milliói itthon és külföldön egyesítve lettek egy szó körül. Gratula.
Banális történet ez így, amely arra alkalmas, hogy az ingerszegénység elviselhetetlen unalmába valami kis izgalmat csempésszen.
Csak ez a nagyon okos ember, még ha, tegyük fel, jogos is a felháborodása, nem akarta tudni, miközben nyilván tudja, hogy mi a különbség személy és szerep között. Egy ország miniszterelnöki intézményéről volt szíves megosztani látásmódját. Nem mellesleg, ez az ország Magyarország, az ő országa, a te országod, kedves állampolgár, s az én országom. Megtudtuk, s megtudta a világ is, hogy a Magyarországot képviselő miniszterelnöki intézmény jelenlegi megszemélyesítője miféle ember.
Eljött a kivételes pillanat, amikor a hírfogyasztó populáció végre bennfentes lehet, mert leomlott a színfal, s az egyik főszereplő a reveláció élményével volt szíves megajándékozni a nagyérdeműt. Elmondta, bele egyenesen a pórnép pofájába, hogy Magyarország miniszterelnöke kicsoda. Egy geci. Most aztán be lehetett tekinteni a színfalak mögé, s a reggeli kávé szürcsölgetése mellett megadatott ama ritka élmény, hogy a történelem köde hirtelen fölszállt, s előbukkant maga a magyar valóság és valódiság. Ez igazán izgalmas és felemelő. Nem vagyunk mi mellékszereplők itten.
Csak eme elszánt kiszólás azt nem vette figyelembe, hogy Magyarország miniszterelnöke nem egy magánszemély. Magyarország miniszterelnöke Magyarország miniszterelnöke. Nem tudom, ez a mondat érthető-e? Aki tehát leválasztja a személyt a szerepről, ha akarja, ha nem, a miniszterelnök intézményének autoritását, s ezen keresztül Magyarország tekintélyét kérdőjelezi meg, s önbecsülését rombolja. Miféle ország az, ahol a miniszterelnök intézményét képviselő személyt ilyen szóval lehet illetni? Miféle ország az, amely a világ egyik befolyásos lapjának figyelmét egy ilyen szóval hívja fel magára? Aki leválasztja a személyt a szerepről, az nincs tudatában annak, hogy a miniszterelnök nem egy személy, hanem egy intézmény. Miközben tehát itt egy fontos ember mondott állítólag valami nagyon világraszólót egy másik nagyon fontos emberről, csak az maradt figyelmen kívül, hogy ez a másik nagyon fontos ember momentán Magyarország miniszterelnöke. Simicska úr volt szíves tudatni magyar állampolgárok millióival, miként is kell tekinteni ma Magyarország miniszterelnökének intézményére, s volt szíves ezt tudatni a világgal is. Kívülről nézve, mondjuk amerikai szemmel, ez az egész, úgy ahogy van, röhejes, szánalomra méltó, és, sajnos, nagyon-nagyon mucsai. Nem a nyelvhasználat morális kérdéseiről van itt szó. Ugyan, már. A szemléletről.
Én legalábbis szégyellem magamat magyar állampolgárként, s innen nézve teljességgel érdektelen, hogy ebben a küzdelemben Orbán és Simicska között kinek van igaza, hogy ezt a küzdelmet miként kell értelmezni, s ki fog győzni. Szégyenem teljesen független mindenféle szimpátiától és pártszimpátiától. A magyar miniszterelnök a magyar miniszterelnök, lett légyen a neve Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon, vagy Orbán Viktor. Személy és szerep nem ugyanaz. Szégyellem magamat, s nem csak amiatt, hogy a világ szeme előtt közröhej tárgya lettünk. Ugyanis egy ország, amelyik ad magára valamit, megbecsüli önmagát azzal is, hogy tiszteli az országot megtestesítő intézményeit, függetlenül attól, hogy az adott intézményt ki személyesíti meg. (Akinek efelől kétségei lennének, nézzen meg mondjuk egy amerikai elnök-filmet. Bugyuta akciófilmek egytől-egyig egy célzott közönségnek, de mégis sugárzik belőlük az elnöki intézménybe vetett hit.) Lehet, szabad, kell a miniszterelnök politikáját kritizálni, bírálni, támadni, ám különbséget kell tudni tenni szerep és személy között. Adott esetben nyilván egy személy is méltatlanná válhat az általa betöltött szerep megszemélyesítésére. Csakhogy itt most nem erről van szó, hanem egy súlyos szóval terhelt egymondatos véleménynyilvánításról, amely nélkülözött mindenféle árnyaltságot, mert a személyt kiemelte a szerepből, miközben mégis csak a szerepről szólt. Magyarországról üzent magyar állampolgároknak. No és a világnak. Az üzenet elég lesújtó, enyhén szólva nem tesz jót önbecsülésünknek.
Sajnálatos módon kiderült, hogy a mai magyar társadalom egyik meghatározó szereplője eme finom distinkcióra személy és szerep között nem volt képes, avagy nem is akarta érzékelni eme distinkció szükségességét. Miközben ebben a hatalmi harcban bejelentette igényét egy nem is akármilyen szerepre, csak azt felejtette el, hogy ettől kezdve már ő sem magánszereplő. Szégyellem magamat, mert ez súlyos üzenet a mai magyar közéleti kultúráról. Magyarországról. Az Economist, meg a többi világlap elmélázhat egy pillanatig ennek az egzotikus magyar nyelvnek a rejtelmein. No meg lehet röhögni Magyarországon ─ okkal.
Egy állítólag nagyon okos és nagyon fontos ember volt szíves bemutatni a világnak egy komplexusos, önértékelési problémákkal küzdő országot, amely önbecsülésének hiánya miatt még arra sem képes, hogy különbséget tegyen a miniszterelnök intézménye és a személye között. Ez súlyos, mert ez már szemléleti kérdés, amin elég bajos segíteni. Ehhez képest az a probléma, hogy milyen szavakat használhatunk a nyilvánosság előtt, másodrangúnak tűnik. Nem a szótár hozza létre a gondolkodást, hanem a gondolkodás a szótárat.
Hozzászólások