Aki esetleg elfelejtette volna, hogy az Android beépített nyomkövetésének hála a Google szó szerint minden lépésünket követni tudja, azt most a keresőcég pofozza fel a Csipkerózsia-álmából. 

Orrunk ala dörgöli a Google, hogy mindent tud rólunk - index.hu


Az, hogy valakik szinte mindent tudhatnak rólunk, ha akarnak, már nem is érdekes. Egy átlagpolgárnak persze nincsenek pontos információi, de azért azt hiszem, az egy általánosan elterjedt sejtés világszerte, hogy a ma használatos kommunikációs rendszerek az egyén ellenőrizhetőségének korábban soha nem látott fokát biztosítják, mert képesek adatokat tárolni és megőrizni. Az érdekes az inkább, hogy ezek a kommunikációs rendszerek a fogyasztói-technológiai társadalom más rendszereivel együtt mégis a szabadság illúzióját keltik. Ugyanis nyilvánvalóan nem működnének, ha az egyén úgy érezné, hogy a szabadságát és függetlenségét veszélyeztetik. Nem úgy érzi. Vajon miért?

Azt hiszem azért, mert napjainkra „győzött” egy olyan ideológia, amely az egyéni szabadság fő veszélyeztetőjét a hagyományos identitáskeretekben, a családban, a nemzetben, az egyházban, végső soron magában a hagyományban látta. Ez az ideológia, összességében a baloldaliságnak és a liberalizmusnak egyébként belülről korántsem koherens áramlatait összegyúrva azt sugallta, hogy az egyéni szabadság kulcsa a közösségi emlékezettől és hagyományos identitásképző modellektől való megszabadulás. Meg kell szabadulni a nyugati civilizáció jármától – ahogyan Lukács György elhíresült mondata is jelezte az utat.

Mára, úgy tűnik, sikerült is „megszabadulni” ettől a szűkösségtől. Egész iparágak dolgoztak azon, hogy az emberek elhiggyék, hogy ami hagyományos, az egyúttal az egyéni szabadság gátja is, mert megkötöz. Így lett a szokásból szitokszó, s így alakult ki egy olyan általános érzület, hogy a múlt hagyományos közösségi életvezetési modelljei elvesztették érvényességüket. Így került a keresztyénség is az immár nem kívánatos közösségi identitásképző történeti jelenségek közé, mint olyan képződmény, amely indoktrinál, doktrínákat, tanokat épít fel az emberek gondolkodásában, dogmává tesz soha nem bizonyított tételeket, rabságba dönt, elnyomja a szabad véleményalkotás képességét, s nem engedi megszületni a kötöttségeitől mentes szabad egyént.

Így lett tematizálva maga a szabadság-kérdés is, mintha bizony az egyén szabadsága megteremtésének előfeltétele egyenesen az előzetes közösségi meghatározottságoktól és beágyazottságoktól való megszabadulás lenne. Így jön létre úgymond az érzelmileg és tudatilag tehermentes én, akinek a gondolkodását és érzésvilágát nem kötik a hagyományból származó afféle prekoncepciók és kötődések, mint család, házasság, nemzet, egyház, Isten. Ezek voltaképpen egy zárt univerzum semmivel sem igazolható fogalmai, egy régi hatalmi rend pillérei, amelyek azért működtek, mert az emberek elhitték magától értetődőségüket. Holott nem azok. Fel kell tehát „robbantani” ezt a régi, zárt világot, hogy immár egy nyitott társadalomban megszülethessen a közösségi tudat és érzület intézményeinek kontroljától megszabadított atomizált, szabad egyén, akit immár nem kötnek előítéletek, hagyományok, érzelmi beállítódások, szokások, s akinek a számára immár semmi sem magától értetődő.

Ez az ideológia természetesen jól működött és működik, hiszen a jóléti-fogyasztói-technológiai társadalom ideológiájaként funkcionált és funkcionál. Mert az a kérdés ebben az esetben fel sem merül, hogy vajon a fogyasztói-technológiai társadalom is indoktrinálhat-e, olyan tudatformákat és magatartásmintákat teremtve, amelyekhez az egyén szabad döntésének voltaképpen alig van köze. A szabadság illúzióját pedig azért adhatja meg, mert nem hatalmi rendszerként tűnik fel, amely szellemiséget teremt, indoktrinál, gondolkodást, magatartás, mentalitást határoz meg. A kommunikációs rendszerek, a magas szinten szervezett fogyasztás és szolgáltatás rendszerei azért tudják betölteni hatalmi szerepüket, mert miközben behatolnak az egyénbe, nem hatalomként tűnnek fel, hanem sokkal inkább igényként és vágyként, a mai élet úgymond magától értetődő, természetes adottságaiként. De az, hogy a mai természetesnek feltételezett gondolkodás-és életmód mitől olyan természetes, s mitől olyan magától értetődő, kérdésként fel sem merül. Ám az, hogy a régi családmodell érvényes-e még, az igen. Ezért aztán az is teljesen magától értetődő, hogy az egyén szabadságharcának a terepe a régi modellek elleni küzdelem. A múlt megkötöz, a jelen nem.

Különös módon, míg az általános vélekedés szerint a hagyományos formák az egyén szabadságát veszélyeztetik, addig ma nem tárgya a közbeszédnek, hogy a mai fogyasztói-technológiai rendszerek miként indoktrinálnak, természetesként fogadtatnak el gondolkodásmódokat, viselkedési formákat, kívülről generált igényeket, s miként ássák alá az állítólagosan szabad egyén szabadságát.

S a félreértések elkerülése végett: a fentieket nem a fogyasztói-technológiai társadalom javainak a tagadása, avagy a mai kommunikációs rendszerek elvetése miatt írtam. Nem lehet kívül maradni. De éppen e totalitás miatt, eléggé megalapozatlan az a ma domináns gondolat, hogy immár beköszöntött a szabad egyén kora, a nem szituált én kora, a dogmáktól és doktrínáktól mentes egyén kora, akit immár nem befolyásol semmi sem, mert úgymond kiszabadult a hagyomány tudatot beszűkítő börtönéből.

Helyette viszont kapott új dogmákat, új doktrínákat, új magától értetődőségeket, új szokásokat, új beágyazottságokat, új életvezetési kényszerpályákat. Csak azt nem vette még észre, hogy mielőtt döntött volna a vágyairól, az igényeiről, önmaga megvalósításának a módjairól, már előzetesen elkészült választási lehetőségeinek rendszere. Indoktrinálva van, miközben szabadnak érzi magát.

Végül is, hogyne lehetnénk szabadok. Szabad pl. az internetet nem használni, s  Thoreau-t követve ki lehet vonulni az erdőbe. Vagy szabad pl. a Facebookon olyan tartalmakat közölni, amilyeneket csak akarunk. Pillanatok alatt kapcsolatot létesíthetünk szinte bárkivel, a világ bármely pontján. Ez valóban óriási előrelépés. De azt a kérdést már ne tedd fel, hogy ezen tartalmakat kik tárolják, meddig, és kik juthatnak hozzá. Mert erről már nem szól szabadságod története.

 

Hozzászólások