Újabb vérfagyasztó "becsületgyilkosság" történt Észak-Indiában: egy tizenéves lány viszonyt folytatott az unokatestvérével, fivérei ezért lefejezték, majd a levágott fejét körbehordozták a faluban, ahol laknak - közölte a rendőrség szerdán. (...) A "becsületgyilkosságoknak" régi hagyománya van Indiában és több muzulmán országban, köztük Pakisztánban, Iránban, Irakban, Bangladesben vagy Jordániában. Indiában főleg a szegényebb északi államokban - Biharban, Uttar Pradesben, Harijánában - jellemző, ahol egyes felmérések szerint évente mintegy 900 fiatalt ölnek meg rokonaik azért, mert a szülőkkel dacolva akartak házasságot kötni, engedélyük nélkül éltek együtt, vagy a lányt megerőszakolták. A rokonság olykor véres bosszút áll, mert a hagyományos felfogás szerint csak halállal lehet lemosni a család becsületén esett csorbát.
Lefejeztek egy lányt Indiában, amiért viszonyt folytatott az unokatestvérével - inforadio.hu
Lefejeztek egy lányt Indiában. Mégpedig a testvérei. Lehet szörnyülködni innen, Európából. Lehet az esetet kriminalizálni, s azt mondani, hogy itt egy szimpla bűntény történt. Csakhogy ez nem így van. Abban az összefüggésben, abban a kontextusban, abban a kultúrában ez a szörnyű büntetés az elkövetők és az ottani közösség számára is erkölcsi tettként tűnik fel. A büntetésnek ez a brutális módja ott az erkölcsi hagyomány része. Az is egy kultúra. Ezek a lefejezős fiúk amúgy bizonyára egészen kedvesek. Talán még egy jót beszélgethetnénk is, ha összefutnánk velük a világ valamely pontján. Ők ugyanis nem bűnözők. Szerették a testvérüket. Nem kétséges azonban, hogy egy európai, teljesen függetlenül a konzervatív, avagy a liberális nézőponttól, egy ilyen kultúra valódi mélységeivel nem tud azonosulni. Meddig terjed az egyébként szép és megkapó liberális pluralizmus-hit határa? Valóban minden érték egyenlő, s a kultúrák és erkölcsi hagyományok együttélése minden további nélkül megvalósítható? És mi van akkor, ha bizonyos erkölcsi hagyományok egész egyszerűen összeegyeztethetetlenek és kizárják egymást?
Szerintem ez ma a legnagyobb elvi kihívás, amely előtt Európa áll. De miután Európát nagyban uralja a kulturális és vallási pluralizmusba vetett liberális hit, az a meggyőződés, hogy nincs semmiféle olyan érték, erkölcsi hagyomány, életfelfogás, amely valamely végső érv alapján a többi fölé helyezhető, nagy a zavar, hiszen ki kell derülnie, hogy a toleranciának igenis vannak határai. Ez viszont aláássa az értéksemlegességbe, a pluralizmusba, a multikultúrába vetett hit elvi alapjait.
Lefejeztek egy lányt Indiában, mégpedig erkölcsi megfontolásból. Az eset egyáltalán nem kirívó, mondhatni, hogy ott, abban a kontextusban a „normális” életfelfogás része. Közösségi identitásuk megnyilvánulása. De egy ilyen konkrét példát vizsgálva, vajon meddig lehet azonosulni egy olyan tétellel, hogy az erkölcsi értékek világában nincs hierarchia, nem lehet őket rangsorolni, mert hiszen nincs semmiféle olyan végérvényes viszonyítási pont, értelmezési keret, amelynek alapján mindenki számára megfellebezhetetlenül nyilvánvaló lenne, hogy mi a legfőbb jó. Továbbá, meddig tartható fenn a multikultúrába vetett hit, amely mögött az a feltételezés áll, hogy a különféle erkölcsi hagyományok valamiképp harmonikus egységbe rendezhetők? És mi van akkor, ha létezik olyan erkölcsi hagyomány, amely nem ismeri a megbocsátás, a tolerancia, a megértés értékeit, hanem amelynek a lényege, hogy tagad minden más erkölcsi hagyományt? Mi van akkor, ha egy kultúrának, erkölcsi hagyománynak, életfelfogásnak éppen az önmaga kizárólagosságába vetett reflektálatlan hit a lényege? Mi van akkor, ha egy kultúra egész egyszerűen nem európai, mert hiányzik belőle önmaga megkérdőjelezésének a képessége?
Akkor az van, hogy a határtalan pluralizmusba vetett hit az értékek egyenlőségének elvont eszméje jegyében védtelenné teszi önmagát, hiszen be kell fogadnia olyan kultúrát is, amely nem hisz a multikultúrában, sőt kizárólagosnak tekinti önmagát. Tisztán erkölcsi alapon lefejez. Valóságosan, avagy szimbolikusan. Nem biztos, hogy minél sokszínűbb kulturálisan és vallásilag egy társadalom, annál liberálisabb. Ez egész egyszerűen nem életszerű. Könnyen lehet, hogy az értékek egyenlőségébe vetett liberális hit naiv romantikája éppen az önfelszámolás eszközévé válik.
Ez a liberalizmus mai csapdája. Talán ki kellene mondani, hogy multikultúra ide vagy oda, bizonyos erkölcsi hagyományokból mi nem kérünk. Nem igaz az értékek egyenlősége, mint ahogyan nem igaz az sem, hogy Európa számára nincs olyan tájékozódási pont, amelynek alapján különbséget lehet tenni erkölcsi hagyományok között.
Hogyne lenne. A zsidó-görög-keresztény hagyomány. Amelyen egyébként a liberalizmus is alapul. Mi máson? Csak ezt az elköteleződést ki kellene mondani, még mielőtt valamely más, kizárólagosságra törekvő kultúra lefejezne bennünket.
Hozzászólások