“Trees (regardless of the types of ornaments used) have been deemed to promote the Christian religion and will not be permitted in any public areas this year,” the email stated.
A fákról (függetlenül a típustól és a díszítéstől) az az ítélet született, hogy a keresztény vallást támogatják, és nem lesznek megengedve nyilvános helyeken ebben az évben.
Itt van advent első vasárnapja, kezdődhet a kultúrharc. Virginiában már el is kezdődött. Egy veteránokat ápoló kórház alkalmazottainak megtiltották, hogy a kórház elé karácsonyfát állítsanak. Mire kaptak egy tiltakozó levelet, s visszavonták a döntést, de azzal a kikötéssel, hogy a karácsonyfára el kell helyezni más vallások szimbólumait is. Hasonló sztori olvasható egy észak-karolinai bevásárlóközpontról is. A nálunk is ismert Starbucks körül is fellángolt a vita, mert a cég eltüntette termékeiről a karácsonyi szimbólumokat. Európai vitáról még nem olvastam, de úgy tűnik, a nyugati világban nem múlhat el a karácsony kultúrharc nélkül.
Régi történet ez. A karácsony keresztényietlenítése. El egészen odáig, hogy némelyek szerint már maga a szó sem fér bele a politikai korrektség szótárába. A karácsony rossz szó. Legyen helyette inkább csak ünnep. Az egészben az a vicces, hogy miközben elég erőteljes az a szólam, hogy eljött a kereszténység utáni korszak, a karácsony ünnepe mégis heves reakciókat tud kiváltani. Mert ha vége a kereszténységnek, akkor ugyan miért kellene annyira félni a karácsony szótól és a karácsonyfától? Vagy még sincs vége?
Persze, hogy nincs. Ez itt a probléma. A karácsony sehogy sem illeszkedik egy olyan világképbe, amely szerint a civilizációs múlt immár meg van haladva, s eljött a posztmodern, vagy mi, a multikultúra közelebbről soha meg nem határozott korszaka. No de mi a baj karácsony ünnepével?
A legnagyobb baj az, hogy a karácsony a kereszténységre emlékeztet. Mégpedig társadalmi méretekben. Mégis csak fura, hogy állítólagos nem keresztény társadalmakban emberek milliói mozdulnak rá. Ez pedig azért gond, mert aláássa azt az ideát, hogy a kereszténység voltaképpen már elmúlt. Van itt tehát egy ellentmondás, amelyet valahogy fel kell oldani. Mert ha társadalmi szintű kereszténység már nincs, viszont karácsony ünnepe még van, akkor a feladat adott: le kell választani a karácsonyt a kereszténységről. Az ünnepből üzletet kell csinálni, meg valami téli ünnepet, de még csak véletlenül sem szabad azt mondani, hogy a karácsony ünnepe kulturális emlékezetet hordoz, utal a gyökerekre, közösségi identitást fejez ki. Továbbá, nem szabad feltenni azt a kérdést sem, hogy mifelénk miért éppen a karácsony a legnagyobb ünnep? Miért nem valami más? Mint ahogyan eléggé kockázatos lenne előhozakodni egy olyan ötlettel, hogy miután már alig vannak keresztények, találjunk ki valami más ünnepet. Épp ezért, miután karácsony ünnepét megszüntetni nem lehet, mert abból lázadás lenne, át kell értelmezni. Először is, a szót magát törölni, vagy használatát korlátozni kell. Legyen csak ünnep, ünnepek, téli ünnep. Mindegy. Nehogy a nyilvános terekben, az üdvözlő lapokon megjelenjék ez a szó! Politikailag nem korrekt összefüggést teremtene a legnagyobb és legkedveltebb ünnep és a kereszténység között, ami állítólag már nincs is. Be kell látni, a karácsony sehogyan sem illeszkedik egy olyan megkonstruált világképbe, amely az eredettörténet felejtésén és felejtetésén alapul. A nyilvános karácsonyfával ugyanez a probléma. Durván behatol a politikai korrektség által felépített kulturális térbe, és erőteljes szimbolikájával valami olyasminek a létezésére utal, amit ma már megszűntnek kell tekinteni. A keresztény társadalomra, a kulturális karakterre. Olyan kulturális teret kell tehát alkotni, amely megfelel a politikai korrektség világképének. Vagy el kell tüntetni a karácsonyfát, vagy pedig, ha nem lehet, akkor új értelmezést kell neki adni. Jöhetnek a dizájnerek.
Továbbá, a karácsony azért is problematikus, mert nem illeszkedik a multikultúra világképébe. Mert ha multikultúra van, akkor ugyebár minden kultúra egyenlő, s egyiket sem lehet kiemelni és előnyben részesíteni a másikkal szemben. Csak van egy bökkenő. A multikulturális nyugati társadalmak mégis csak keresztény hátterű társadalmak. A karácsony éppen ezt jelzi. A kérdés ez: hogyan lehet a kereszténységet olyan kicsire zsugorítani, hogy az megfeleljen a multikultúra PC által értelmezett ideájának? Erre van kitalálva a tolerancia egyébként helyes, de félreértelmezett eszméje. Eszerint a tolerancia nem csak abban áll, hogy tolerálni kell más kultúrákat, hanem abban is, hogy önkorlátozó módon figyelni kell arra is, nehogy más kultúrák érzékenysége sérüljön a kulturálisan keresztény többségű társadalomban. A multikultúra ilyen értelmezése de facto kereszténységellenes. A multikultúra ilyen értelmezése arra az elvre épül, hogy nyilvános térben nincs vallásilag-kulturálisan többségi társadalom. A vallásokat, a kultúrákat ki kell mérni dekára. Ezt pontosan mutatja a virginiai eset, amikor engedik ugyan a karácsonyfát, de csak más vallások szimbólumaival együtt. Ez a szemlélet a karácsony társadalmi szintű ünnepét más kultúrákra nézve agresszív jellegűnek tartja, hiszen valamiféle vallási-kulturális többséget mutat, és ezzel akaratlanul is „elnyom” más, kisebbségi vallásokat. Másokat sért, pusztán azzal, hogy van. A megoldás nem az, hogy a tolerancia eszméjének fenntartásával el kell ismerni és fel kell vállalni a keresztény többséget, hanem a vallásokat gleichschaltolni kell, egyformává kell tenni. Ez egy kulturálisan keresztény társadalomban nyilvánvalóan a kereszténység háttérbe szorítását jelenti. A félreértelmezett tolerancia eszméje azt üzeni, hogy bocsánat, hogy vagyunk, hogy a karácsony puszta létével más érzékenységeket sértünk. De hogy a hagyományos karácsony mellett kiállók millióinak az érzékenységét a karácsonyi szimbolika eltüntetése sérti-e, az már nem kérdés. Így jön létre a művi multikultúra, amely valójában a keresztény szimbolika leépítésén alapul. A multikultúra ilyen értelmezése a tolerancia magasztos eszményébe bújtatott blöff. Csak így tovább a kereszténység megszüntetése felé!
Karácsony ünnepe azért is problematikus, mert kikezdi azt a tételt, hogy egy nyugati társadalom vallási eredet szerint nem meghatározható. Nincs olyan, hogy „keresztyén társadalom”, még kulturális értelemben sem. A vallást, a hitet ezért kell szigorúan magánüggyé tenni. S ha a keresztyénségről van szó, akkor csak és kizárólag a szó elsődleges, vallási jelentésére kell tekinteni, és még csak véletlenül sem szabad összekötni kulturális vonatkozásokkal. A „hit magánügy” tétel mögött az a gondolat van, hogy a vallásnak nincs kulturális-társadalmi kiterjedése, kulturálisan meghatározó szerepe. Viszont a karácsony népünnepély jellegében, társadalmi méreteiben éppen ez válik nyilvánvalóvá. A kereszténység kulturális kiterjedtsége, a keresztény társadalom, teljesen függetlenül attól, hogy egyébként a karácsonyt ünneplők millióiból mennyi az egyházias keresztény, s mennyi nem az. A karácsony azért „veszélyes”, mert nyilvánvalóvá teszi azt a tényt, hogy keresztény társadalom a szó kulturális értelmében igenis létezik. Ez bizony komoly kihívást és érzelmi megpróbáltatást vált ki azokból, akiknek a világképe szerint minden hit magánügy, kivéve az ateizmus hitét, amely valamely rejtélyes oknál fogva önmagát hitek felettinek tartja, s ez úgymond feljogosítja arra, hogy egyeduralkodóként birtokolja a kulturális teret. Mert ugye vannak a vallások, a hitek, s mintegy ezeken felül és kívül van valami meggyőződés, világnézet, akármi, de az ugyebár már nem hit, hanem maga a tiszta objektivitás és ráció, amelynek az érzékenységére a kulturálisan keresztény többségű társadalomnak figyelnie kellene. Lehetőleg úgy, hogy tagadja le és meg önmagát, és ne teremtsen összefüggést a karácsony és a kereszténység között. Karácsony ünnepe lehet, főleg ha meg van fosztva eredettörténetétől. De a keresztény társadalomnak már nem illene léteznie, mert a kifejezés maga már nincs benne a politikai korrektség szótárában.
A karácsonyi kultúrharc azért robban ki újra és újra, mert ez az ünnep a szimbolikájával, a méreteivel, a támogatottságával elkerülhetetlen módon szembesít a nyugati kultúra folytonosságával. Pont azzal, amelynek a tagadására a politikai korrektség világképe épül. A karácsony az évezredes nyugati kulturális folytonosság még megmaradt jele. A megroggyant kulturális emlékezet egyik utolsó, de annál szívósabb maradványa.
A karácsony a nyugati civilizáció szimbolikus rekonstrukciója a nyilvános térben. Ez a baj vele.
Hozzászólások