A Vatikán újsága szerint a lap megtévesztő, mert a világ vallási vezetői rendszeresen elítélik a hit nevében elkövetett erőszakot. A Charlie Hebdo egyúttal rávilágít arra a szomorú ellentmondásra, hogy a mai világ már szinte nevetségesen igyekszik politikailag korrekt lenni, miközben nem tiszteli az emberek hitét.
A Charlie Hebdo minden vallást megsért az évfordulón - 888.hu
...a különszámban a borítót rajzoló Laurent Sourisseau (azaz: Riss) indulatos véleménycikkben állt ki a szekularizáció mellett...
Charlie Hebdónak hánynia kell, de mindenre emlékszik - index.hu
A Charlie Hebdo megint kitett magáért. Egy olyan karikatúrát közölt a szerkesztőség elleni merénylet egyéves évfordulójára, amely a gúnylap szerint Istent ábrázolja egy fegyverrel a hátán, azzal a szöveggel, hogy a merénylő még mindig szabadlábon. Vagyis a merénylők nem iszlám szélsőségesek voltak, hanem valójában maga Isten. Lehet most felháborodni, tiltakozni, mint ahogy nagyon sokan meg is teszik, köztük a L'Osservatore Romano, a Vatikán lapja, amely - mint ezt a 888.hu-tól megtudjuk - egyenesen azt írja, hogy "a mai világ már szinte nevetségesen igyekszik politikailag korrekt lenni, miközben nem tiszteli az emberek hitét." Ezúttal engem az érdekel, hogy vajon miféle gondolkodás viszi a Charlie Hebdo-t arra, hogy ilyen rajzokat közöljön. Sokáig azt hittem, egész egyszerűen az, hogy utálja a vallást. De szerintem rosszabb a helyzet. A Charlie Hebdo nem érti a vallást.
Ez nem is lenne probléma. A vallási világképbe ugyanis nagyon nehéz belehelyezkedni, mert az alapja nem valamiféle előzetes teoretikus tudás, hanem egzisztenciális tapasztalat Isten valóságáról. Ha valaki ezt nem éli át, akkor a vallásból semmit sem fog megérteni, még akkor sem, ha könyvtárnyi irodalmat olvasott is róla.
Szóval, nincs nekem azzal semmi bajom, hogy a Charlie Hebdo nem érti a vallást. A probléma nem ez. A probléma az, hogy a Charlie Hebdo az általa helyesnek vélt gondolkodást a nyitottság, a szabadság, a függetlenség nevében közvetíti. Holott ezzel valójában egy nagyon is zárt világképet valósít meg, még akkor is, ha közben folyton folyvást a nyitottságra hivatkozik is. A Charlie Hebdo felvilágosult világa valójában egy korlátolt, zárt világ, amely képtelen kilépni önmagából.
Ha szélsőséges formában is, de a gúnylap megtestesít valamit abból, amit magam szívesen neveznék a szekuláris tudat korlátoltságának. Ez a világkép miközben nyitottnak gondolja önmagát, valójában nagyon is önmagába zárt. Nem véletlen, hogy „a különszámban a borítót rajzoló Laurent Sourisseau (azaz: Riss) indulatos véleménycikkben állt ki a szekularizáció mellett” – ahogy az Indextől megtudjuk. Szó nincs itt valamiféle ártatlan viccelődésről. A tét az a Charlie Hebdo szerint, hogy Isten, a gyilkos, meddig kószálhat még itt szabadlábon
A képlet voltaképpen nagyon egyszerű. Az önmagát nyitottnak gondoló szélsőséges és messianisztikus szekuláris tudat azt feltételezi, hogy a világ Isten nélkül magyarázható, s valójában a vallási tudat az, amely az emberi gondolkodást bezárja és korlátolttá teszi. A vallások zárt univerzumok, a gondolkodás szabadságának a gátjai. Ezzel szemben áll a szekuláris, az ateista, a vallások fölötti tudat, amely úgy tűnik föl önmaga számára, mint az egyetemes szabadság, a nyitottság, a függetlenség tudata, amely immár megszabadult a gondolkodást gúzsba kötő vallási tudattól. A szekuláris tudat úgy tűnik föl önmaga számára, mint egyetemes igazság, amelyhez képest van ugyan még a vallási tudat, de az már legfeljebb eltűrhető kisebbségi csoporttudat. A szélsőséges szekuláris tudat magától értetődőnek tartja mai uralkodó jellegét, és az általa értelmezett, egyetemesen érvényesnek gondolt függetlenség, szabadság és nyitottság nevében feljogosítva érzi magát arra, hogy hogy a vallási tapasztalatról és tudatról ítéletet mondjon, akár olyan agresszív formában is, mint a Charlie Hebdo. A probléma tehát nem a vallási szélsőség, hanem a vallás maga. Vagyis a vallás forrása, Isten, aki még egy kalasnyikovval a hátán szabadon kószál. Ha nem lenne Isten, hanem a szekularizáció mint egyedüli igazság kiteljesedne, akkor a világ megoldható lenne.
Mert ne legyenek kétségeink: A Charlie Hebdo nem szimpla gyűlöletből teszi azt, amit tesz, hanem abból a hitből, hogy az általa nyitottnak feltételezett gondolkodással magát az egyetemes igazságot képviseli. A Charlie Hebdo által képviselt szekuláris tudat nem úgy gondolkodik önmagáról, mint egy tudatformáról a sok lehetséges közül, hanem mint az igazság letéteményeséről. Ezzel valójában korlátolttá, zárttá teszi önmagát, még ha a nyitottság jelszavával is, és képtelenné válik a vallási tudat megértésére. Nem érti, hogy amit ő csak jópofa vagy humoros gúnyolódásnak tart, az a vallási tudat számára istenkáromlás. Nem is értheti, hiszen magának a szónak a megértéséhez bele kellene helyezkedni a vallási tapasztalatba. De nem tud, mert minden önmaga által feltételezett nyitottsága ellenére is zárt. S ez a zártság lehetetlenné teszi számára annak megértését, hogy amit ő az általa vélt erkölcsi alapon tesz, az valójában türelmetlenség, intolerancia. A Charlie Hebdo erkölcsi alapon türelmetlen és intoleráns. Ez a Charlie Hebdo felvilágosult fundamentalizmusa.
A szélsőséges szekuláris tudat gyakran tapasztalt türelmetlensége. Érdemes ezt leszögezni még mielőtt a türelmetlenség és a vallás összekapcsolását egyesek magától értetődőnek és kizárólagosnak gondolnák. Nemcsak a vallásnak, a szekularizmusnak is megvannak a maga fundamentalistái.
Az egészben az az abszurd, hogy míg a szekuláris tudat a vallást vádolja türelmetlenséggel és zártsággal, Európában pedig értelemszerűen a kereszténység lett a bűnbak, addig az általa, mármint a szekuláris tudat által kitűzött eszmények, mint például a szabadság, az egyenlőség a keresztény hátterű Európában születtek meg. Az az abszurd helyzet, hogy Európában ma inkább tapasztalható szélsőséges szekularizmus, amely valamely rejtélyes oknál fogva a vallási tudatforma felett állónak gondolja magát, semmint türelmetlen kereszténység. Sajnálatos módon az európai gondolkodásba szinte kitörölhetetlenül bevésődött az az amúgy senki által nem igazolt idea, hogy a szekularizáció valamiféle végérvényes történelmi fejlődést valósít meg, amelyhez képest a vallás idejétmúlt, alacsonyabb rendű és érvénytelen tudatforma. A megoldás tehát nagyon egyszerű: Isten likvidálása.
Mert nem az emberrel van a baj, hanem Istennel. Ő a főbűnös. Maga a gonosz. Ez a Charlie Hebdo üzenete. Ez a reflektálatlan szekuláris hit azonban olyannyira önmagába zárt, korlátolt, hogy éppen azt valósítja meg, amit ő botrányos általánosítással a vallásnak tulajdonít. A korlátoltságot és a zártságot. Így aztán nem is értheti a vallást.
Ha képes lenne, megértené, hogy vallási szempontból mi a különbség szent és profán között, és nem gázolna bele százmilliók hitébe. De nem érti. Mint ahogyan azt sem érti, hogy az Isten-kérdésről, felvilágosodás ide vagy oda, nem lehet végső ítéletet mondani.
Nos, ennyit a posztmodernről, meg mindenféle meséről arról, hogy a korábban a vallásokban megtestesülő zártságok immár érvényüket vesztették, s immár beköszöntött a mindenféle világképet egyformán tisztelő és egyenlőnek tekintő, világnézeteken túli világnézet, amely maga nyitottság és színtiszta tolerancia. Ehelyett megjelentek új zártságok, új doktrínák, új felsőbbrendűségek, még ha a szekularizmus hangzatos jelszavai mögé bújva is. Ennek egyik mai szemléletes példája a Charlie Hebdo.
Hozzászólások