Több kereskedelmi lánc kinyitja áruházait már most vasárnap, miután pénteken kihirdették az ezt lehetővé tévő törvényt, de vannak köztük olyanok is, amelyek már korábban, a most hatályát vesztő törvény alapján tervezték az április 17-i nyitva tartást.
Egyre több lánc jelenti be: kinyitnak vasárnap (2.) - portfolio.hu
Lehet, hogy a kormány most megnyert egy taktikai csatát. Ahogy az okosok mondják, kihúzta a szőnyeget a szocialisták alól. Biztosan vannak olyan szempontok, amelyeket én nem látok és nem értek. De nekem ez a döntés mégsem tetszik. Csalódást okozott. Mert én azt gondoltam, bizonyára naiv módon, hogy a vasárnapi boltbezárás mögött valamiféle elvi meggyőződés áll. Mondjuk az, hogy vissza kell adni a vasárnap rangját, ha már egyszer ez a kormány olyan gyakran hangoztatja a kereszténység kultúra-megőrző szerepét. De lehet, hogy egészen más szempontok alapján döntöttek így, s az egésznek semmi köze sincs ilyen magasztos eszmékhez. Ezért lehetett ezt az egészet ilyen gyorsan visszacsinálni. Akármi is legyen a háttérben, számomra ez a kérdéskör komoly szimbolizmussal és világképi jelentőséggel bír. Ugyanis nem csak a boltokról van itt szó, hanem a vasárnapról is. Sőt, számomra arról igazán. Szerintem ezzel nem vagyok egyedül. Nem véletlen, hogy Soós Szilárd, Jakab Bálint és Székely Attila után én sem tudok kitérni a téma elől. (Ilyen sem volt még a Reposzt történetében. Nem beszéltünk össze.)
Szóval nem tudok örülni ennek a taktikai győzelemnek. Megsérült valami, amit egyszerűen hívjunk csak elviségnek, hitelességnek, vagy – biblikusan – hűségnek.Taktikai visszavonulás egy okos kormány részéről valóban létezhet, mint ahogyan erre többször is láttunk példát. Csakhogy ez a vasárnapi boltbezárás túlmegy a szokványos döntések egysíkú körén, hiszen a lényeg pont a szimbolikában van. A vasárnapi boltbezárás szimbolikus jelentősége pedig abban van (volt), hogy a vasárnapnak a keresztény kultúrában különleges státusza van. A vasárnap más. Nem olyan nap, mint a többi. A vasárnap nem csak munkaszüneti nap, hanem ünnep, amelyben szimbolikusan megtestesül a keresztény kulturális identitás. Mindig az ünnepben ragadható meg a legkönnyebben egy kultúra sajátszerűsége. Amelyik kultúra lemond az ünnepeiről, önmagáról mond le, mert hiszen, mindenféle tévhittel ellentétben, nem a kultúra hozza létre az ünnepet, hanem az ünnep a kultúrát. Persze, ez csak olyan kultúrákban érthető, ahol még értik, mi a különbség a szent és a profán, az ünnep és hétköznap között. A profanitás világában már nincs ünnep, hiszen a szent elveszíti a jelentését. A szekularizáció folyamata azonban azt a világképet, amelyben még létezett szent és profán, volt hétköznap és ünnep, szinte teljességgel felszámolta Európában. Az ünnepeket átértelmezték, s az általános műveltség nagy dicsőségére egy átlag európai már nincs is nagyon tisztában az európai keresztény ünnepek eredetével és jelentésével. Így profanizálták a vasárnapot is. S az emberi jogok és az egyéni szabadság nagy kábulatában az emberek nem vették észre, hogy elvették tőlük az ünnepeiket. Megkapták helyette a szabadság illúzióját, miközben ez az állítólag haladó világ eddig soha nem látott és tapasztalt kontrollt gyakorol felettük.
Balgaság lenne azt gondolni, hogy a vasárnapi boltbezárás voltaképpen csak amolyan mellékes, életvezetési kérdés. Az ünnepben világkép fejeződik ki. Hit valamiféle univerzális rendben, amely az emberi életnek is közösségi rendet és keretet ad. A profanitás világa ezt a rendet már nem ismeri, s nem is tudja az emberi életet elhelyezni az amúgy ismeretlen és végtelen valóságban. Létrejött egy zárt és korlátolt kultúra, amely már képtelen önmagát a transzcendens felől értelmezni, s amelynek következményeként az ünnep mint olyan értelmezhetetlenné vált. Már nincs ünnep. Így lett a vasárnapból egy nap a sok közül, ráadásul úgy, hogy az emberek közben nem is vették észre, hogy a szabadság nevében egy hitben felépített univerzumot loptak el tőlük. S ha már az univerzum elveszett, nem maradt más, az evilági rövidlátást, korlátoltságot és zártságot kellett univerzálissá növelni. Nincs ünnep. Buli van.
Persze, azt nem gondoltam, hogy a boltbezárás egy csapásra rehabilitálja a vasárnapot, s majd az emberek tódulni fognak a templomokba. Európa keresztényietlenítésének programja nem maradt hatástalanul. Éppen ezért a döntésnek határozottan volt egy szimbolikus jelentése, amely minden ma uralkodó trenddel szemben a keresztény kulturális karakterre mutatott. Pontosan beleillett egy olyan kormány programjába, amely amúgy gyakran hivatkozik retorikájában a kereszténységre. A döntésnek tehát, akárhogyan is, elvi jelentősége is volt. Lehet, hogy az emberek többségének nem tetszett, nem is értették az elvi vonatkozásokat, amin nem is lehet nagyon csodálkozni. A nagyipari méretekben folytatott szekularista agymosás jól működött errefelé is. De mégis elfogadták, s nem tudok semmiféle tömegméretű tiltakozásról.
A kormány most mégis visszakozott, vélhetően azért, mert felmérték, hogy egy ilyen népszavazásból csak rosszul jöhetnek ki. Mondhatni azt is, hogy okos és bölcs taktikai döntés.
Ami engem illet, nem vagyok tőle boldog. Csalódtam. A vasárnapi boltbezárásról szóló döntésnek világképi jelentőséget tulajdonítottam, abban a hitben, hogy itt nem csak vásárlási szokásokról, gazdasági vonatkozásokról, hanem magáról a vasárnapnak a jelentéséről is szó van. Szóval a kulturális karakterről, a hagyományhoz való viszonyról. Ez bizony kőkemény elvi kérdés. Már ha vannak még elvek, amelyeket semmilyen szín alatt nem szabad feladni, még egy várható vereség árán sem. De úgy látszik, egy demokratikus berendezkedésű társadalomban a politika nem mindig ismerheti az elveket, mert hiszen egy elvi politika szembemehet a szavazatmaximálás elvével. Ennyit a tömegdemokráciáról.
Gratulálok viszont azoknak, akik nemmel szavaztak, akár úgy is, hogy nem vettek részt a szavazáson.
Hozzászólások