...azért nem megyünk ki a Pride-ra, mert nincs ott keresnivalónk.
Igaz, hogy már lecsengett az az érdekes beszélgetés, amely a minap megrendezett Pride kapcsán bontakozott ki arról, hogy vajon Jézus részt venne-e egy ilyen megmozduláson. A témát mégis előveszem, nem mintha szaporítani akarnám az állásfoglalások számát. Sokkal inkább érdekes maga a tény, hogy ez a tematika – Jézus és a Pride – egyáltalán felmerülhet. Azt kell mondjam, a jelenség újfent igazolja a Pride által is képviselt, önmagát liberálisnak tartó eszmeiség hihetetlenül erős tematizációs hatalmát. Ha majd egyszer valamikor valaki a távoli jövőben a korunkat meghatározó világnézeti alapvetésekről ír könyvet, bízvást elmondhatja, hogy ez egy olyan kor volt, amelyben egy, az önmagát Pride-nak (büszkeség, önérzet) értelmező kisebbségi megmozdulás a többség számára is viszonyítási ponttá tudott válni. Az lett a kérdés, hogy Jézus részt venne-e a Pride-on. De nem a válasz a lényeges, hanem maga a tény, hogy a Pride-hoz való viszony immár a keresztyén önértelmezés világába is behatol. Mondd meg, hogyan viszonyulsz a Pride-hoz, megmondom, milyen keresztyén vagy. Holott valójában csak a hagyományos keresztyénség liberális kisajátítási kísérletéről van szó.
Ez csak azt mutatja, hogy a korunk eszmeisége, amelyben élnünk adatott, alapvetően az önmagát liberálisnak gondoló világnézet által meghatározott. Ez azt jelenti, hogy még a kérdések is úgy vetődnek fel, hogy állásfoglalást provokálnak a liberalizmus által tematizált erkölcsi világrendben. Azt kell mondjam, a liberális tematizációs hatalom egészen zseniálisan működik.
De hogy nem beszéljünk rébuszokban, mondjunk példát is. Itt van mindjárt maga a különböző szexuális irányultságú emberek jogaiért küzdő demonstráció elnevezése. „Pride”. Mára már ez név teljesen elfogadottá vált, holott valójában ez már értelmezés. Egyrészt viszonyulás a többségi társadalomhoz, másrészt a csoport tagjainak önmagukhoz. Ez a név nyilvánvalóan provokáció. Az, hogy a demonstráció bevett neve „büszkeség, önérzet” tudott lenni, alapvető üzenet arról, hogy a nemi identitás kérdésköre miként válhat a többségi, hagyományos társadalomhoz való viszony kitüntetett médiumává. Innen van az, hogy az önmagát Pride-nak nevező demonstráció valójában mindig többletjelentést hordoz, mert nyíltan kikezdi a hagyományos értékvilágot, sőt ezt a kihívást normává akarja tenni. Ennek csúcspontja, hogy immár magát Jézust is beemeli ebbe a viszonyrendszerbe. Azt a Jézust, akinek az értelmezésén az egész nyugati-keresztyén civilizáció nyugszik. Így válhat egy kisebbségi csoport nemi identitásának problémája az egész társadalomra vonatkozó kulturális önértelmezés ügyévé. Na, ez valóban figyelemre méltó tematizációs hatalom, s egyben üzenet a többségi társadalomról is, amelyben a „Pride” magától értetődőnek tűnik fel. Holott nem az. Érdekes, hogy az nem kérdés, hogy ugyan miért „Pride”. De az igen, hogy Jézus részt venne-e rajta, avagy sem. A Pride nem szorul magyarázatra. Jézus igen.
Ha tehát felvetődik egy olyan kérdés, hogy Jézus részt venne-e az önmagát Pride-nak nevező felvonuláson, akkor valójában az történik, hogy Pride úgy jelenik meg, mint kikerülhetetlen viszonyítási pont. Ettől kezdve teljesen mindegy, hogy ki mit gondol róla. S ez valóban így is van. Lám, én is a Pride-ról írok. Ez nyilvánvalóan csapdahelyzet, de korunk liberális eszmei alapvetésének és világnézeti meghatározottságának épp az a lényege, hogy még egy más világnézeti nézőpont sem tudja kikerülni.
Részt venne-e Jézus a Pride-on? Igen. Nem. Lehet rajta vitatkozni. Lehet, hogy Jézus ott van, lehet, hogy nincs. A vita végtelen és lezárhatatlan, s a nyilvánosság különböző szintjein mehet a szöveg. Egy valami biztos: a Pride marad.
Na, ez a lényeg. Ez a liberalizmus zseniálisan megalkotott világnézeti-tematizációs hatalmi szerkezete, amely épp azáltal működik, hogy magától értetődőnek tűnik fel. Mert ugyebár, miért ne lehetne feltenni azt az ártatlan kérdést, hogy Jézus résztvenne- e Pride-on?
Holott a valódi kérdés az, hogy miért ez a kérdés, kik teszik fel ezt a kérdést, és mit akarnak ezzel a kérdéssel.
A válaszom nagyon egyszerű. Itt a még megmaradt hagyományos keresztyénség és kulturális örökség további kisajátítási kísérletéről van szó. Mert ha valami még ellenáll valamelyest ennek a liberális tematizációs hatalomnak, akkor az a hagyományos, „fundamentalista”, „ortodox” keresztyénség, valamint az azon alapuló, többnyire már öntudatát vesztett életforma és világkép. Az a baj vele, hogy túlságosan konzervatív, merev és bezárkózó, s ezt a egész változásra képtelen és rugalmatlan hagyományvilágot be kellene emelni a Pride által is képviselt világképbe. Ezért kell feltenni a kérdést, hogy Jézus részt venne-e a Pride-on. Ha igen, az jó, ha meg nem, akkor rá lehet mutatni arra, hogy lám, ez a történeti keresztyénség mennyire farizeus, részvétlen és álszent társaság, s a történelem szemétdombjára való.
Hozzászólások