Vallásháború

Egy vallást sokkal nehezebb elpusztítani, mint egy politikai rendszert. A vallásnak kulcsszerepe van a társadalomban, a társadalmi kohézió megteremtése szempontjából; egy közösség létrehozásának egyik alapköve. Az iszlám ellen fog állni” – jelenti ki Houellebecq.

„Mit állíthat szembe az iszlámmal a szekuláris Európa, ahol a kereszténység mindinkább elhalványulóban van?" – kérdi az újságíró. „Egy másik vallást, ennyi az egész” – válaszol Houellebecq.

Sosem huny ki a nemzeti függetlenség vágya – Michel Houellebecq utolsó interjúja - mandiner.hu

Michel Houellebecq, a Behódolás szerzője, interjút adott a Der Spiegelnek, amelynek átdolgozott formája megjelent a Valeurs actuelles francia hetilapban is. Ezt a beszélgetést részletesen ismerteti a Mandiner. Izgalmas olvasmány. Az író gondolkodását eddigi regényeiből, de leginkább a Behódolásból elég jól megismerhettük. 

A regény – a tévhitekkel ellentétben – nem arról szól, hogy jön az erőszakos iszlám, amely meghódítja Európát, hanem arról, hogy a dekadens, kiüresedett, hitét vesztett Európa önként behódol, aláveti magát az erősebb hitnek. A Behódolás negatív utópiájával szemben ez az interjú annyival több, hogy itt az író – noha lesújtó a véleménye a mai európai kultúráról –, mégis arról beszél, hogy tapasztal valamiféle katolikus megújulást, amelyben megvan az a potenciál, hogy felvegye a küzdelmet az iszlámmal. Az azonos neműek házassága ellen kirobbant tiltakozás kapcsán ezt mondja: „…a francia katolikusok hirtelen ráeszméltek az erejükre. Valamiféle földalatti áramlat volt ez, ami hirtelen a felszínre tört. Számomra a közelmúlt történelmének egyik legérdekesebb momentumát jelentik ezek a tiltakozások.”

Az interjúnak számomra az a része a legérdekesebb, amelyben Houellebecq a vallások természetéről beszél: „Meg vagyok győződve arról, hogy egy vallás, egy valódi hit sokkal nagyobb erővel rendelkezik, mint egy ideológia”; „A vallásnak kulcsszerepe van a társadalomban, a társadalmi kohézió megteremtése szempontjából; egy közösség létrehozásának egyik alapköve.”

Persze, ez a nézőpont eléggé közismert. Ám mégis, Houellebecq újult erővel kimondja, hogy a vallások természetének megértése nélkül egész egyszerűen a mai helyzet sem helyezhető egy olyan távlatba, ahonnan felfoghatnánk egyáltalán, hogy mi is zajlik Európában, az iszlámmal való közvetlen találkozás történelmi pillanataiban. Egyetértünk.

Európának az az igazi baja, hogy már elvesztette azt a képességét, hogy megértse a vallási alapú civilizációk valódi mélységeit, s ez valójában védtelenné is teszi. Ez az oka annak, hogy amikor a nyugati világ kivonul a maga valójában zárt univerzumából, avagy beenged más civilizációs csoportokat, számtalan jelét adja annak, hogy képtelen belehelyezkedni az övétől eltérő, az övével összeegyeztethetetlen hagyományokba. Innen van az a megejtő és ártatlan optimista feltételezés is, hogy a nyugati liberális értékvilág magától értetődően a globalizáció egyetlen eszközeként tűnik fel, s jön a minden alapot nélkülöző jóslat, hogy majd más vallási alapú civilizációk is be fogják látni, hogy a történelemnek nincs más útja, csakis a nyugati típusú „felvilágosult”, azaz ateista modernizáció. A nyugati világ dogmája úgy szól, hogy keresztyénség és modernitás szükségszerűen szétválik egymástól, sőt szembekerül egymással, s ez a modell valamely rejtélyes oknál fogva az egyetemes emberi „fejlődés” modellje is. Tehát csak idő kérdése, hogy a világ többi, tudatilag „elmaradt” része, mikor hasonul a gondolkodás „fejlődésében” „kiteljesedett” Nyugathoz, amely úgymond már a „történelem vége” felől tekint alá a tévhitek fogságában vergődő „elmaradt” világra. Szerintem ez a nagyképű történelemkép az alapja az integrációba vetett naiv hitnek.

Ezzel szemben a valóság az – ahogyan erre Houellebecq is nagyon jól rámutat –, hogy a vallások hihetetlenül ellenálló képződmények, s az a ma általánosan elterjedt vélemény, hogy a vallási alapú, évezredes civilizációk immár elvesztették közösségi identitásalkotó és valóságértelmezési jelentőségüket, egész egyszerűen nem igaz.

Európa ma azért védtelen, mert ezt nem érti, s abban a hitben él, hogy itt majd az iszlámmal is az fog történni, ami a keresztyénséggel. Nem feltétlenül. Sőt. Ennyiben a Houellebecq-féle negatív utópiának igenis van valóságalapja. S ez nem riogatás és nem gyűlöletkeltés. S bizony, ezt ugyan az ismert író nem mondja ki, de számos jel mutat arra, hogy ami ma Európában a társadalmi mélyrétegek széles köreiben folyik, még ha nem is kap kellő nyilvánosságot, az igenis egy vértelen, kimondatlan és részben öntudatlan vallásháború, még akkor is, ha a megfélemlített hivatalos európai egyházi elit a „bűnös keresztyénség” ismert történelmi vádjaitól rettegve együtt mondja fel a politikailag korrekt leckét az EU politikai vezéreivel. Houellebecq így válaszol arra kérdésre, hogy mit állíthat szembe az iszlámmal a szekuláris Európa: „Egy másik vallást, ennyi az egész.” No, ez új elem a Behódolás üzenetéhez képest.

A történetnek, mármint az iszlám és Európa mai találkozásának még nincs vége. Ugyanis egyáltalán nem olyan egyértelmű és magától értetődő az a képlet, hogy ebben a háborúban egy keresztyénségét vesztett Európa áll szemben egy hitében erős iszlámmal. Talán nem lenne szabad elfelejteni, hogy a keresztyénség mégis csak egy kétezer éves vallás, s meglehetősen kockázatos a jövőjéről végleges ítéletet mondani. Könnyen előfordulhat, hogy épp az iszlám megjelenése hoz el egy olyan öntudatra ébredési fordulatot, amelyben európai milliók újra rádöbbennek önmaguk zsidó-keresztyén hátterű civilizációs karakterére, még akkor is, ha sokáig elhitték, hogy az európai keresztyén öntudat végleg feloldódott a szükségszerű modernitásnak beállított balliberális hegemóniában. Ezt hívják amúgy jobbratolódásnak.

Üdvözlöm ezt az interjút. Azt pedig csak sajnálni tudom, hogy a mai liberális világszellem tükrében a Houellebecq által most bemutatott, nagy történelmi távlatokban való gondolkodás egzotikumként hat, s olybá tűnhet, mintha egy fantaszta szólalna itt meg. Holott a valóságról beszél.