Sie nimmt den Glauben muslimischer Menschen als Bindung an den einen Gott wahr.
(...)
Der Dialog zielt auf das gegenseitige Kennenlernen, das gemeinsame Handeln, das Aushalten von Differenzen sowie einevertiefte Wahrnehmung der je eigenen Traditionen, nicht aber auf eine Konversion zur jeweils anderen Religion.
Für die Begegnung mit Muslimen. Theologische Positionsbestimmung - ekir.de
A Rajnai Evangélikus Egyház Zsinata a minap elfogadott egy nagy többséggel hozott állásfoglalást, amelynek ez a címe: „ A muszlimokkal való találkozásért”. A dokumentum természetesen hitet tesz a keresztyén alapigazságok mellett. Mégis, miután az a célja, hogy a keresztyénség és a iszlám mai európai találkozásából óhatatlanul is következő társadalmi feszültségeket oldja, súlyos, a keresztyén identitást alapvetően megkérdőjelező engedményekre is kényszerül. Az egyik ilyen, hogy a dokumentum szerint a két vallás közötti párbeszéd elmélyítésének nem célja a hitre hívás. Magyarán és egyszerűen: lemond a muszlimok felé irányuló misszióról. („Der Dialog zielt auf das gegenseitige Kennenlernen das gemeinsame Handeln, das Aushalten von Differenzen sowie eine vertiefte Wahrnehmung der je eigenen Traditionen, nicht aber auf eine Konversion zur jeweils anderen Religion.”) A másik, hogy a Zsinat a dokumentum szerint a muszlimok hitében az egy, igaz Istenhez kapcsoló közös köteléket lát. („Sie nimmt den Glauben muslimischer Menschen als Bindung an den einen Gott wahr.”)
Természetesen értjük, hogy baj van. Az ellenőrizetlen migrációnak az lett az egyik legsúlyosabb következménye, hogy napjaink Európájában immár érzékelhető súllyal jelen van az iszlám. Most legfeljebb megdöbbenhetünk azon, hogy a döntéshozó elit, a willkommenskultur hívei, miért nem látták azt előre, hogy ebből komoly társadalmi, sőt civilizációs feszültségek keletkezhetnek. Szerintem azért nem látták, mert ez az elit, a ma önmagát liberálisnak nevező irányzat olyannyira szekularizált, s olyannyira eltávolodott a hagyományos, vallási alapú világképektől, hogy azt gondolhatta, nem gond, ha Európában ma megjelenik az iszlám, majd a muszlimok feloldódnak a „nyitott társadalom”, a „multikultúra”, a „minden vallás egyenlő”, a „nincs igazság, csak vélemények vannak” posztmodern-liberális eszméiben. Meg ez a döntéshozó elit talán azt sem gondolta, hogy ez az állítólagosan „keresztyénség utáni” Európa kulturális értelemben nincs is még annyira túl a keresztyénségen, ahogyan azt a „haladás” nagy okosai jósolták.
Mára már nyilvánvaló, hogy a liberális forgatókönyv a történelem menetéről nem működik. Egyrészt újraélednek régi kulturális reflexek, vagyis egyre erőteljesebben körvonalazódik egy konzervatív fordulat, másrészt világossá válik az is, hogy muszlimok millióinak gyors leforgású kulturális integrációja az európai zsidó-keresztyén alapú civilizációba enyhén szólva is az utópiák világába tartozik.
Baj van. Mit lehet hát tenni? Nos, nyilván enyhíteni kellene a feszültségeket, s a multikultúra nem működő ideáját valahogy mégis élhetővé kellene tenni. S ennek a kísérletnek az aktív részesévé kell tenni az egyházakat is. S mint látjuk, az egyházak nem is tudnak kitérni a kihívás elől. A migrációhoz, s ezen belül a multikultúrához való viszony az egyházakon belül is alapvető kérdéssé vált. Sőt, az a meglepő fordulat állt elő, hogy a keresztyénségen belül a régi törésvonalak sok tekintetben elhalványulnak, s előállt egy új törésvonal, amely már a mai európai identitáskérdések mentén bontakozik ki. Teljesen nyilvánvaló, hogy ebben a kultúrtörténeti kihívásban a liberális migránspolitika igyekszik a civilizációs feszültségeket csökkenteni olyan módon is, hogy a megjelenő iszlám a keresztyén kultúrkörnyezetben is otthonosan érezze magát. Ezt úgy akarja megoldani, hogy minden eszközzel tompítja a keresztyén kulturális jelenlétet (lásd: a nyilvános kereszt problematikája), sőt, az ily módon megteremteni kívánt civilizációs együttélési koncepció még az egyházak közreműködésére is számít. Magyarán, az itt a liberális elvárás, hogy a keresztyének ne legyenek már annyira konfesszionalisták, „fundamentalisták”, hogy az riasztólag hasson az iszlám híveire. A keresztyénségen belüli törésvonal úgy keletkezik, hogy a keresztyénség bizonyos csoportjai igent mondanak erre a liberális igényre, míg mások azt gondolják, hogy ez a keresztyén önfeladás útja.
A Rajnai Evangélikus Egyház hozott egy állásfoglalást. Kellő tisztelettel, de mégis azt kell mondjam, ez a nyilatkozat azért problematikus, mert társadalmi problémákból kiindulva választ akar adni a keresztyénség és az iszlám közötti áthidalhatatlan teológiai különbözőségekre. Ez fából vaskarika. A problémát csak kompromisszumok árán tudja megoldani. Ám ezek az engedmények olyan súlyosak, hogy már-már magát a keresztyén identitást veszélyeztetik. Kérdés ugyanis, hogy ha keresztyénség ilyen demonstratív módon lemond a misszióról, akkor ezzel nem adja-e fel önmagát? Kérdés ugyanis, hogy ha a keresztyénség az iszlám hitben közös kapcsolódó pontot lát az egy, igaz Istenhez, akkor ezzel nem üríti-e ki a keresztyén hit tartalmát?
Vagyis: keresztyén alapon támogatható-e a multkultúra ideája azon az áron, ha ebben a gesztusban benne rejlik a keresztyén önfeladás kockázata? Véleményem szerint ez téves út. Véleményem szerint az iszlámnak tett keresztyén engedmények nemhogy nem mozdítják elő a társadalmi békét, hanem inkább még nagyon zűrzavart okoznak. Mi több, ez a megengedő keresztyén hozzáállás bátorító felhívás is lehet a további muszlim kulturális térfoglalásra. Nagyon egyszerűen, a keresztyén üzenet itt az, hogy „ne ti alkalmazkodjatok hozzánk, majd mi alkalmazkodunk hozzátok”. E mögött nem nehéz felfedezni a keresztyénséget ma sujtó kényszeres hasonulási vágyat a liberális korszellemhez, amely azzal az igénnyel lép fel, hogy minden hagyományközösség adja fel sajátszerűségét, s ezzel megszűnnek az elválasztó határok, s létrejönnek az "egyetemes emberi" társadalmai. Nem lesznek nemzetek, hitek, nemek, identitások, mert elhal az önmegkülönböztetés igénye. Látszatra szép, szentimentalista vízó. De ez lehet ugyanakkor a dekonstrukció, a lebontás, a rombolás, az önfeladás vízója is. Tartok tőle, hogy Európa, s ezen belül a keresztyénség bizonyos áramlatai ennek a víziónak a foglyai. Amúgy, teljes jószándékkal.
Sokkal inkább egyértelművé kellene tenni Európa keresztyén kulturális karakterét, azzal az üzenettel, hogy nem akarjuk azt feladni, s az egyházak sem fognak elvtelen, önfeladó engedményeket tenni egy félreértett toleranciaeszme jegyében és egy soha meg nem valósítható utópisztikus vízió bűvöletében.
Nem kétséges, hogy ma Európában kulturális háború zajlik. Az sem kétséges, hogy az fog győzni, aki az erősebb lesz. A keresztyén Európa lefegyverzése keresztyén segédlettel nem fog hozzájárulni az európai kulturális identitás megerősödéséhez, hanem épp ellenkezőleg, termékeny táptalajt készít elő az iszlám kulturális térfoglalására. Mert ne legyenek kétségeink: az iszlám is missziói vallás, és semmilyen jel nem mutat arra, hogy a keresztyénség „igaz hitre térítéséről” le akarna mondani. Sőt, az iszlám szélsőséges formái – mint ennek ma tanúi lehetünk – semmilyen eszköztől nem riadnak vissza, hogy a „hitetlen” (értsd: keresztyén) Európát megtérítsék. Ilyen tapasztalatok fényében a misszióról való keresztyén lemondás, valamint a keresztyén hit viszonylagossá tétele akár még a keresztyén önfeladás programjának is tekinthető.