Kirk nem ismerte alaposan a klasszikus német kultúrát, de szépirodalmi műveltsége, keresztény elkötelezettsége, morális alapállása, modernitás-ellenessége világossá teszi ma is: a konzervatív hagyomány gazdagsága erőteljes alternatívát kínál a szektariánus-diszkriminatív liberális kultúrával szemben.
Ennek jelentősége ma szinte még erőteljesebb, mint halála idején, 1994-ben: a klasszikus liberalizmus ma minden téren groteszk szélsőségbe csapott át, amellyel szemben a hagyomány valóságos gazdagságának feltárása, felmutatása, továbbgondolása elsődleges jelentőségű.
Köszönet Mezei Balázsnak, aki a Mandineren emlékezett a száz éve született Russel Kirk amerikai gondolkodóra, akinek a munkássága nélkül aligha elképzelhető a mai nyugati konzervatív gondolat, sőt ő volt az, aki hihetetlen, máig élő hatással meg tudta fogalmazni magának a konzervatív gondolatnak a mibenlétét. Könyve, The Conservative Mind: From Burke to Santayana kötelező olvasmány mindazok számára, akik szellemileg kritikusan viszonyulnak ahhoz a napjainkat már régóta uraló, sok tekintetben szélsőséges gondolatvilághoz, amely önmagát liberálisnak tekinti. Nem véletlen, hogy Mezei Balázs nem marad meg szorosan Kirk bemutatásánál, hanem erőteljesen felhívja a figyelmet a konzervatív gondolat mai szerepére egy olyan világban, amelyben a modernitás fogalmának értelmezését szinte teljesen kisajátította a mai liberális eszmevilág. Nem véletlen, hogy emlékezése azzal zárul, hogy épp itt az ideje, hogy a defenzívába szorult konzervatív gondolatnak a mai Európában és Magyarországon is meg kell szerveznie önmagát. Ebben a világnézeti küzdelemben Kirk megkerülhetetlen.
Mezei egyenesen így fogalmaz: „Kirk nem ismerte alaposan a klasszikus német kultúrát, de szépirodalmi műveltsége, keresztény elkötelezettsége, morális alapállása, modernitás-ellenessége világossá teszi ma is: a konzervatív hagyomány gazdagsága erőteljes alternatívát kínál a szektariánus-diszkriminatív liberális kultúrával szemben. Ennek jelentősége ma szinte még erőteljesebb, mint halála idején, 1994-ben: a klasszikus liberalizmus ma minden téren groteszk szélsőségbe csapott át, amellyel szemben a hagyomány valóságos gazdagságának feltárása, felmutatása, továbbgondolása elsődleges jelentőségű.”
Na de - általánosságban - mi a konzervatív gondolat? Elég nehéz lenne meghatározni, miután maga a mai konzervativizmus is belsőleg elég színes és szerteágazó. Hiszen mondhatjuk, hogy egy filozófiai irányzat, de nevezhetnénk akár mentalitásnak is, amelynek az a lényege, hogy vitába száll azzal a ma szinte egyeduralkodó általános nézettel, hogy a modernitás, a progresszió, vagy nevezzük bárhogyan is, szemben áll mindazzal, amit szokványosan a hagyománynak nevezünk. Ezért a konzervativizmus kulcsszava a hagyomány, nyilván nem a mai folklór értelmében, hanem sokkal inkább úgy, mint a közösségi identitás idői kiterjedésének médiuma, közvetítő eszköze. Az igazán perdöntő ebben a liberalizmus-konzervativizmus közti küzdelemben pedig az kérdés, hogy vajon az egyén ma önmaga identitásának megfogalmazásában eredeztetheti-e még magát a hagyományból, vagyis - legszélesebb értelemben - a nyugati civilizációnak nevezett identifikációs keretrendszerből, avagy éppen ellenkezőleg, a hagyomány már úgy tűnik fel, mint az egyén szabadságának gátja és korlátja, amelytől mielőbb meg kell szabadulni.
Sajnálatos módon a nyugati világban az történt, hogy teret nyert, s magától értetődőnek tűnt fel széles tömegek számára is egy olyan valóságértelmezés, mely szerint modernitás és múlt szükségszerűen szemben áll egymással. Egy olyan hiedelem, hogy aki „modern”, aki „halad”, annak számára szükségszerűen érvényét veszti minden, ami a kulturális emlékezetből jön.
Így lett a mai liberalizmus által értelmezett egyén-koncepciónak az áldozata maga az egyház is, mert milliók hitték el, hogy egyháziasság és modernitás szétválik, sőt szemben áll egymással. S az egyház pedig mint az áthagyományozott közösségi identitás és életforma egyetlen intézményes eszköze óhatatlanul is szembekerült az önmagát normatívnak tekintő liberális eszmevilággal, s úgy tűnt föl mint valamiféle anakronisztikus jelenség, a múlt megkövült maradványa egy amúgy haladó világban. S meg kell mondani, hogy ez a mai liberalizmus által uralt tudatipar minden meg is tett azért, hogy a kereszténységet mint a kulturális folytonosság képviselőjét hiteltelenítse. (S persze, nekünk magyaroknak van éppen élményanyagunk a kommunizmusból is, amely ugyan nem az individualizmus nézőpontjából, de pontosan tudta, hogy az egyházat kell felszámolni, ha a hagyományt fel akarja számolni. Baloldaliság és liberalizmus ebben közös. A hagyományhoz való viszonyban.)
De mi tagadás, ebben a defenzív helyzetben az egyház nem mutatott mindig valami nagy intellektuális küzdőkészséget, hanem csendes beletörődéssel és jól kifejlesztett panaszkultúrával elfogadta, hogy „ilyen a világ”. Nem utolsósorban azért, mert az elegyháziatlanodás folyamatában az egyház maga is kiürült, s az egyházias maradványtársadalmat még azoknak egy jelentős része is otthagyta, akik amúgy rokonszenveznek a konzervatív gondolattal és kulturálisan a keresztyénséghez tartozóknak gondolják magukat.
Ám mégis, ebben a helyzetben is a modernitás mai liberális értelmezése minimum kritikára szorul, s igenis, ki lehet mutatni világnézeti alapjainak racionálisan nagyon is megkérdőjelezhető voltát. S ma a konzervativizmus az a nézőpont, ahonnan megfogalmazható a liberális valóságértelmezés filozófiai-intellektuális kritikája. Ebben Kirk munkássága nélkülözhetetlen.
S ha már e sorok egy keresztyén blogon jelennek meg, s ha már kritikával illettem az intellektuális kritikai attitűd egyházon belüli helyzetét, hadd javasoljam minden keresztyénnek, köztük lelkipásztoroknak, akik egyfolytában az egyház jövőjéért aggódnak, sőt némelyek már temetik is (az egyházat), hogy olvassanak konzervatív szerzőket, akik komoly intellektuális inspirációt képesek adni egy keresztyén hátterű, s a mai korszellemmel szemben álló kritikai szemlélethez. Ez természetesen nem helyettesítheti a teológiai nézőpontot, ám komoly támasz lehet egy olyan világban, amelyben a keresztyénség ugyan defenzívában van, de mégis a hagyomány, a közösségi emlékezet, a civilizációs öntudat egyik legfontosabb, ha nem a legfontosabb még megmaradt társadalmi bázisa.