Én keresztény is vagyok, demokrata is vagyok, éppen ezért soha nem lennék tagja egy olyan pártnak, ami kereszténydemokratának titulálja magát.

Philippe Lamberts: Európa csak együtt működik - SZEMlélek

Érdekes beszélgetést folytatott Gégény István a SZEMlélek magazinban Philippe Lamberts-szel, az Európai Parlament zöld frakciójának vezetőjével. Ebben az ismert belga képviselő hitet tesz kereszténysége mellett, ugyanakkor erős kritikát fogalmaz meg az önmagukat kereszténynek tartó pártokkal szemben. Azt állítja, hogy ezek a pártok valójában nem keresztények, mert a politikai hatalom függővé teszi őket. Mint mondja, „a politika, a hatalom gyakorlása függőséget képes okozni – a természeténél fogva invazív, korrodálja a személyiséget. Még ha csak egy kicsiny hatalmat is kap valaki, olyan függőségi erő hatása alá kerül, mintha elkezdene drogozni. A hatalom hajtóerő, üzemanyag az egoizmus számára, s ha nem figyelsz oda kellőképpen, teljesen felemészt. Ez az invazív része a dolognak, s ez okozza azoknak az emberi értékeknek a korrózióját, amelyekkel korábban rendelkeztél.”  Azt is állítja, hogy „az egyháznak politikai ereje van, pedig ennek nem szabadna így lennie. A vallásnak a lélekről kellene szólnia, nem a törvényhozásról. Ha pedig összekeverednek az eszközök, abból az következik, hogy a vallást felhasználják erőszakosságra, háborúskodásra, kirekesztésre, meg ami ezekből még fakad.” Lamberts feltalálta a politikamentes kereszténységet?

Dehogy találta fel. Míg egyfelől azt állítja, hogy a kereszténységnek távol kell tartania magát a politikai hatalomtól, mert, ahogy mondja, „a konstantini fordulat óta napjainkig évezredeken át a hit és a hatalom összekeveredett Európában”, másfelől mégsem tudja meghaladni azt a szimpla tényt, hogy állítólagosan politikamentes keresztényként nyakig merül  napjaink hatalmi küzdelmeibe, s nagyon is konkrét politikai céljai vannak. Ő annyira nem politizál, hogy imígyen üzen bevándorlás-ügyben: "Amikor némely európai politikus a keresztény Európa megvédésre hivatkozva utasít el menedékkérőket, többnyire azért, mert ők nem keresztények – a többségük valóban nem az –, akkor jó, ha tudjuk, ezek a politikusok nem az evangélium szerint cselekednek. Ha tényleg meg akarnánk valósítani a keresztény Európát, azt csakis a befogadás lelkületével tehetjük meg." Arról most ne is beszéljünk, hogy nincs olyan keresztény politikus, aki menedékkérőket utasít el. Illegális bevándorlókat viszont igen.Lamberts úr keresztényként elég rosszakat gondol azokról a politikusokról, akik a keresztény Európát akarják  megvédeni. De leginkább az a probléma, hogy elvitatja tőlük kereszténységüket.

De nincs ebben semmi újdonság. Létezik egy jól ismert liberális-baloldali keresztény nézőpont, amely folytonosan a történeti keresztyénséget, a keresztény Európa eszméjét támadja az „igazi kereszténység” nevében. Azt igyekszik bizonyítani, hogy a klasszikus-keresztény történeti Európa valójában nem is volt az, mert hatalom és egyház összefonódott, és „ emiatt a keveredés miatt olyan problémás ez az egész »keresztény Európa « téma.” Jön a következtetés: meg kell tehát szüntetni kereszténység és hatalom összefonódását, s ezzel megvalósul a „tiszta” hit, amelynek immár semmi köze hatalomhoz és politikához.

Ugyan már. Bármennyire is igyekszik elhitetni, hogy keresztényként kívül áll a hatalom világán, nagyon is masszív hatalmi harcot folytat keresztyénként a jobboldali-konzervatív kereszténység ellen. Az ő kereszténységének ugyebár semmi köze nincs a hatalomhoz, míg a történeti kereszténységnek, s a mellette kiálló politikának igen. Egyszerűen csak annyi történik, hogy ő keresztényként a liberalizmus oldalán beszáll a migráció kapcsán kirobbant vitába Európa identitásáról, s így masszív politikai kampányt folytat..

A történeti kereszténységet támadó kereszténység azonban nem újdonság egy közép-európai számára. A mi református egyházunk táján, a kommunizmus idején ezt úgy hívták, hogy a szolgáló egyház teológiája. Természetesen ez a teológia is azt állította magáról, hogy semmi köze a politikai hatalomhoz, csak pusztán az „igazi kereszténység” nevében száll szembe a keresztény történeti hagyománnyal. Olyannyira igyekezett megvalósítani az „igazi” kereszténységet, hogy majdnem sikerült teljességgel felszámolnia. Nem is tudom, miért van déjà vu érzésem Lamberts nézeteit olvasván. Mintha ezt már hallottam volna. Amúgy az a történelemértelmezés, amely az egész kereszténységet kivezetné az európai történelemből, a „konstantini korszakot” (Konstantin császár /306-337/ fogadta el a kereszténységet hivatalosan a római birodalomban), elég régi keletű, elég csak felidézni Adolf von Harnackot (1851-1930), aki szerint a konstantini fordulatban a kereszténység a lényegét veszítette el. Úgy tűnik, a történeti kereszténységnek ez az értelmezése a legkülönbözőbb változatokban a mai napig él.

Ami igazán figyelemreméltó, hogy miközben napjainkban folyik a kulturális háború liberalizmus és konzervativizmus között Európa birtoklásáért, létezik egy határozott keresztény hátterű vonulat, amelyik úgy vonja kétségbe a keresztény Európa valóságát, s kritizálja a jobboldali-konzervatív keresztény történelemértelmezést, hogy közben Európán folytonosan a kereszténységet kéri számon. Ezzel valójában csak azt igazolja, hogy kereszténységen kívül Európa kulturális önértelmezésében nincs más viszonyítási pont. A történetileg keresztény Európából nem lehet kilépni, még akkor sem, ha vannak balliberális nézetek, amelyek azzal szemben fogalmazzák meg önmagukat. Magyarán, a keresztény Európa nem fikció, hanem valóság.

Ezért aztán a kereszténységnek mindig is lesz politikai vonatkozása, még akkor, ha egyesek – mint Lamberts – felfedezni vélik a politikamentes kereszténységet.

De ne legyünk igazságtalanok, teljeségggel tiszteletben tartjuk Lamberts nézeteit. Liberális keresztény nézőpontjában sok igazságmozzanat van, például abban, hogy a vallás elsősorban a lélek dolga. A keresztény Európának van miért bűnbánatot gyakorolnia. De úgy beállítani a dolgot, mintha az ő individualista kereszténysége mentes lenne mindenféle hatalmi-politikai vonatkozástól, szemben a történeti kereszténységgel, enyhén szólva is álságos. Főleg, ha egy európai parlamenti frakció vezetőjeként nagyon is konkrét poltikai célokért küzd, egy nagyon is konkrét politikai csoportosulás oldalán. Sajnálatos módon azt kell mondjam, az általa is képviselt, és a kereszténységgel indokolt világkép és történelemértelmezés a keresztény Európa feladásának a programja.