Mit csinálna ez a társaság, ha Jézus eljönne újra?
Tudjuk a választ: kitennék a plakátra Soros helyére. Tökéletes upgrade. Egyrészt ő is zsidó, ami kampányok esetében kifejezetten előnyös, ezenkívül Sorosnál sokkal határozottabban menekültpárti és még nála is eltökéltebben globalista.
Mint arra az egy héttel ezelőtti posztomban reflektáltam, a Századvég Alapítvány egy konferenciát szervezett, amelynek ez volt a címe: „Mit köszönhetünk a keresztény kultúrának?”. Erre reagált eléggé éles és árnyalatlan módon Gomperz Tamás a HVG-ben. A kirajzolódó képlet nagyon egyszerű, ám ugyanakkor pontosan kijelöl egy sajátos frontvonalat, amelynek mentén ma a küzdelem folyik Európa kulturális jövőjéért. S ebben a küzdelemben, nem meglepő módon, hangsúlyos kérdéssé vált, hogy ki képviseli a kereszténységet?
A vita ugyanis nem feltétlenül úgy áll, hogy az egyik oldalon vannak a konzervatív-jobboldali keresztény kultúravédők, míg a másik oldalon a liberális-ateista kereszténység-támadók. A helyzet ennél sokszor bonyolultabb. Ugyanis az utóbbi oldal nem feltétlenül világnézeti alapon támadja a keresztény kultúra védelmezőit, mintegy azzal érvelve, hogy a kereszténység elveszítette igazságtartalmát, idejétmúlt, hanem azzal, hogy a kereszténység-védelmezők valójában nem is képviselnek semmiféle kereszténységet. Számukra a kereszténység pusztán politikai árucikk.
Magyarán, egy különös jelenség tanúi lehetünk, ugyanis a politikai beszéd fontos része lett a küzdelem a kereszténység birtoklásáért. Ha úgy tetszik, látszólag keresztény apologéták csapnak itt össze.
Az alapkérdés természetesen a migrációhoz való viszony. Az egyáltalán nem meglepő helyzet az, hogy mindkét tábor a kereszténységet hozza fel álláspontja igazolásául. Egyik szerint azért kell megállítani az illegális bevándorlást, mert az veszélyezteti a keresztény kultúrát, a másik szerint épp keresztény alapon kell befogadni a menekülteket. Azon nem kell csodálkoznunk, hogy míg az egyik oldal illegális bevándorlókról beszél, a másik menekültekről. A mozgó embertömeg fogalmi meghatározása már értelmezés.
No de hol az igazság?
A személyes véleményem az, hogy a liberális hátterű kereszténység-kritika, amely a kereszténységre hivatkozva bírálja a keresztény kultúra mai védelmezőit, azért nem hiteles, mert a végletekig szélsőséges és egyoldalú. Ez a liberális kereszténységkép semmiféle pozitívumot nem tud felmutatni a kereszténység történelmi teljesítményéből. A módszere az – mint ez Gomperz írásából is egyértelmű –, hogy Jézusból, teljesen történetietlen módon, egy globalista, vallási relativista, teszem hozzá, mai liberális modellt csinál, a nagy humanistát, s ezt az eszményi képet számon kéri a történelmi kereszténységen. Ezzel nem tesz mást, minthogy folytonosan ki akarja mutatni a történelmi keresztyénség belső ellentmondásait, anélkül azonban, hogy egy jó szóval is rámutatna a kereszténység nyilvánvaló és tagadhatatlan történelmi jelentőségére. Arról nem is érdemes beszélni, hogy ez a visszavetített Jézus-értemezés teljességgel félreérti a történeti Jézust. Dehogy volt ő globalista, avagy identitásközösségek feletti, ahogyan ma a globalizmust a liberalizmus érti. Jézus nagyon is azonosult saját népének hitével, s esze ágában nem volt azt meghaladni, avagy lecserélni a vallások egyenlőségének mai ideája nevében. Jézus nem volt vallási relativista. Mint mondta, „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt vagy a próféták tanítását. Nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy betöltsem azokat.”
Ez a Jézus-értelmezés tökéletesen alkalmas a mai, kereszténynek beállított liberális kereszténység-kritika szerepére. Holott ennek a liberalizmusnak az egész történeti kereszténységgel van baja, ezért nem képes egy jó szót mondani róla. Érdekes módon, ebben a mai kulturális vitában, a kőkemény liberális kritika előszeretettel találja meg a kereszténységet, számon kérve azon kereszténységét, de valahogy ugyanez a kritikus hang nagyon elhalkul, ha más kultúrkörök belső ellentmondásait kellene kimutatni. Érdekes módon ez a kritikus hozzáállás, ha a kereszténységről van szó, fekete-fehérben gondolkodik, a megértés, az empátia legkisebb jele nélkül. Holott tudható, mint ahogyan nyilván tudják is, hogy a történelemben semmi sem fekete-fehér, s nincs olyan eszmény, amely maradéktalanul meg tudná valósítani önmagát. S ha van a nyugati kereszténységnek valamilyen tapasztalata arról, hogy a mainstream liberális-baloldali vonulat miként is ítélte meg történelmi teljesítményét, akkor az bizony egy végletesen egyoldalú, negatív mérleg.
Épp ideje van tehát egy olyan, a szó kulturális értelmében is vett keresztény apologetikának, amely igenis felteszi azt a kérdést, hogy mit köszönhet Európa a kereszténységnek? S nem árt, ha a ma még egyházias kereszténység is, amely amúgy hajlamos a folytonos önostorozásra, önfényezés nélkül, de mégis kiáll a történelmi kereszténység, s nem mellesleg, annak egyetlen folytonos intézményi képviselője, az egyház mellett.
Jó tudni, hogy nem valamiféle ártatlan vita ez. A tét, s ebben egyetértünk Gomperz Tamással, Európa jövője.