Egyszer még szégyellni fogjuk, hogy hamis prófétát bálványoztunk. Ami egy szépségversenyen megbocsátható szemfényvesztés, a közéletben halálos bűn Magyarország ellen.

Kereszténység a kirakatban - Népszava

„Egyszer még szégyellni fogjuk, hogy hamis prófétát bálványoztunk. Ami egy szépségversenyen megbocsátható szemfényvesztés, a közéletben halálos bűn Magyarország ellen.” – imígyen szól Beck Tamás a Népszavában. A hamis próféta természetesen Orbán Viktor. A szépségversenyre utalás arra vonatozik, hogy az idei magyarországi szépségversenyen az egyik résztvevő, Csonka Rebeka bizonyságot tett keresztyén hitéről. Beck ehhez a következő megjegyzést fűzi: „Bevallom, zavarba jöttem e hitvallás hallatán. Lehet-e eszköz világi céljaink elérésére legszemélyesebb magánügyünk, a vallás? A szépségversenyen elhangzott konfesszió igencsak rossz képzettársításokat keltett bennem.” Míg szerinte tehát a nyilvános keresztyén hitvallás egy szépségversenyen „megbocsátható szemfényvesztés”, addig ugyanez a közéletben „halálos bűn Magyarország ellen”. Ha jól értem, Beck Tamás szerint a szépségversenyen elhangzott nyilvános keresztyén hitvallás és a kormányfő retorikája közötti párhuzamot az alapozza meg, hogy mindkettő a keresztyénségével kampányol. Csak míg az előbbi esetben ez megbocsátható szemfényvesztés, az utóbbi már halálos bűn. Egyenesen a nemzet ellen. Egy szó, mint száz, jobb, ha a keresztyénség megmarad a „legszemélyesebb magánügynek”, s azt ne próbálja senki se felhasználni világi céljainak elérésére.

Mindezt Beck Tamás nem valamiféle, a keresztyénséggel szembeni alapállásból mondja. Ó, ez ma már nem illik! Szó nincs itt olyasmiről, hogy a keresztyénség úgy ahogy van, egy mítosz, avagy a múlt még itt maradt emléke. A politikai korrektség mai nyelvezetében ma már nem illik – mint annak idején a kommunizmusban – ismeretelméleti alapon támadni a keresztyénséget. A mai balliberális nézőpont a keresztyénségre hivatkozva támadja a történeti keresztyénséget. Ez egészen megejtő. Legyen szó a szexuális identitásról, a családról, a nemzetről, az illegális bevándorlásról, Európa kulturális jövőjéről, tehát azokról a témákról, amelyek körül a liberális és a konzervatív tábor összecsap, a liberális oldal rendre kioktatja keresztyénségből a konzervatív-történeti keresztyénséget. Liberális oldalról jön aztán a dobálózás bibliai citátumokkal, s elmagyarázzák „biblikus” alapon, hogy miért kell támogatnunk a határtalan bevándorlást, az LMBTQ-mozgalmat, a „progresszív” családmodelleket, a szabad szexuális indentitásválasztást, a nemezetek feletti egyesült Európát, egyszóval egy olyan értékvilágot, amely nyilvánvalóan szembehelyezkedik mindazzal, amit valaha a keresztyén Európa jelentett. Ha pedig valaki mégis csak kiáll a hagyományos keresztyén világkép mellett – ahogy ezt a magyar kormányfő teszi –, akkor arról ki kell mutatni, hogy nem is keresztyén, s csak propagandának használja a keresztyénséget.

Egészen abszurd, ahogyan a mai hazai és európai liberális főáramlat, amely teljesen nyilvánvalóan az európai keresztyén kulturális emlékezettel szemben határozza meg önmagát, még a keresztyénséget is használni akarja a keresztyén hagyomány felszámolásához. Mondhatni sajnos, hogy nem kevés sikerrel, ami teljes egyértelműséggel látszik a nyugati keresztyénség kétségbeejtő bomlásában. Ez onnan tudható, hogy ma a „keresztyén Európa” fogalma valóságos istenkáromlásként hat. Vagy onnan tudható, hogy ha valaki egy szépségversenyen kiáll a keresztyénsége mellett, akkor az feltűnést kelt, provokációként hat, sőt az olyan liberális „keresztyénségvédők”, mint Beck Tamás, figyelmeztet is, hogy nem illik a keresztyén hittel mint a „legszemélyesebb magánüggyel” így coming outolni. Bezzeg, ha valaki ma a nyilvánosság előtt szexuális identitásának sajátszerűségével áll elő, az nyilván nem a „legszemélyesebb magánügy”, sőt kifejezetten közügy, a „progresszió” diadala.

Orbán Viktor ilyen egyértelmű és karakteres kiállása a történeti-kulturális keresztyénség mellett pedig azért kelt ma világvisszhangot, sőt meghatározó hatalmi körökben valóságos riadalmat, mert pontosan szembemegy azzal a világképpel, amely a keresztyénséget a feledhető múlt tartományába helyezné.

S hogy ne térjek ki Beck Tamás provokatív mondata elől, miszerint „Egyszer majd szégyellni fogjuk, hogy egy hamis prófétát bálványoztunk.”  - Orbán Viktor emlékezetei nyilván attól függnek majd, hogy a jövőben kik írják a történelmet.  Ami engem illet, Orbán Viktorban és sok hozzá hasonló gondolkodású szereplőben az európai történeti- kulturális keresztyén öntudat újra önmagára találásának a mozzanatát látom. Ami annak a jele, hogy egyáltalán nem biztos, hogy a felvilágosodásnak nevezett fordulatot a keresztyén kulturális folytonossággal való végleges szakításként lehet csak értelmezni. Könnyen lehetséges, hogy ami a felvilágosodásban elkezdődött, valójában átmenet az európai zsidó-keresztyén hagyomány folytonosságának magasabb szintű megértése felé. S hogy mi lesz ennek az eszmetörténeti folyamatnak a vége, még nem látni. Ettől ilyen ideges a kor, melyben élnünk adatik.

Lévén hatvanhat éves, a személyesség szintjén megélt történelmemről viszont elmondhatom, hogy Isten kegyelméből megértem ebben az országban azt is, hogy magyar-európai keresztyén kulturális múltamban végre felemelt fővel otthon érezhetem magamat. 

Elég volt már az öngyűlölő ideológiákból.