Az utolsó nagy lépések következnek napjaink egyik legfontosabb tudományos problémájának megoldásához: rövidesen eldől, létezik-e a részecskefizika "Szent Grálja", a régóta keresett Higgs-bozon, amely nélkülözhetetlen az anyagi világot leíró elmélethez.
A nukleáris kerekasztal lovagjai nemsokára megtalálják saját Szent Gráljukat. Egy kis darabot a világkirakósból, azt, ami még hiányzik, egy nagyon pici csavart, amit a Teremtő messzire hajított, nehéz rátalálni ebben a részecskéktől hemzsegő univerzumban.
Irigylem a tudósokat ott Genf mellett a Európai Nukleáris Kutatási Szervezetben. Az a tudományos munka, amit itt végeznek, nem csak hasznos, de izgalmas és látványos is. Aztán úgy hangzik minden, mintha egy fantaszikus regényben lennénk - például az, hogy Nagy Hadron Ütköztető, óriási, mit nem adnék, ha naponta egy ilyen feliratú ajtón járhatnék be és ki, illetve, mivel a föld alatt van, le és fel. Ami miatt különösen is irigylésre méltó a helyzetük, hogy értik, mit jelent adventben lenni.
Nem a koszorú teszi az adventet, nem is a giccses táncoló Mikulás, sem fekete péntek vagy aranyvasárnap. Az advent eljövetelt jelent, a Megváltó eljövetelét. Egy beteljesedett eljövetelt (próféciák - angyal - Betlehemi születés) és egy beteljesülésre váró ejövetelt (próféciák - végidők - Krisztus visszajön). Valahol, útközben a XXI. századra ezt is elhagytuk. Nyugati kulturánk folyamatosan veszíti ünnepeit, sorvasztja őket, valahol törvényszerű is, hiszen a böjt-ünnep ritmusa messze van a folyamatos fogyasztás állandóan felpörgetett szintjétől. Elveszített szokások, lényegét veszített, ideológiailag semeges rítusok, túlcukrozott édes máz - ez maradt Adventből is.
Hol van a csendes készülődés, a napról-napra közeledő karácsonyi beteljesedés izgalma? (A gyerekek még ismerik). Hol van a végidőkkel számolni tudó, előre tekintő hívő feszültség? Már a hívő ember sem a régi, belekergettek minket a nagy, giccsbenforgó adventi világvásárba, és együtt fáradunk el a többiekkel a karácsonyi munkaszüneti napokra. Valami elromlott, valahová vissza kellene találnunk.
Fotó: Origo.hu - CERN/CMS
Nekem ebben segít a sváci határon a föld alatt karambolosat játszó kísérletező, számoló, gondolkodó tudósok munkabírása, eltökéltsége. Az ő tudományos adventjük. Megvan a saját fizikai próféciájuk, egy elmélet, a Standard Modell, ott van a megjósolt, elméletileg biztos utolsó pont, a Higgs-bozon nevű részecske. Ott van a készülődés, a munka, a türelem, az odaszánás, hogy megtalálják, hogy előbukkanjon, hogy meglássák, és összeálljon a kép! Érezni végig a józan, megfontolt, precíz megfogalmazások mögött az izgalmat, annak az örömét, hogy most valami nagy dolog történik, annak a feszültségét, hogy a képletek, számolások kísérletileg igazolt tényekké válnak! Vagy nem fog megtörténni, és akkor új utat kell vágni, de erre is készek tudósaink.
Ki gondolta volna, hogy a természettudomány fog egy nagyon szép mintát adni adventjét veszített korunknak? Össze kell kapni magunkat, leporolni a próféciáinkat, újragondolni szokásainkat, üzenetünket. A hit terén könnyebb a helyzet egyébként is. A mi kirakósunk legfontosabb darabja, a sarokkő, a Kezdet és a Vég nem csupán egy lehetőség, hanem adventünk valósága, Krisztus, Aki eljött és eljövendő!
Kapjuk hát össze magunkat, közben pedig drukkoljunk a Higgs-bozont keresőknek, ott a CERN-ben.