A politikai elemzés halott. Megölték. Megöltük. S még az sem biztos, hogy sajnálni kell ezért.
Be kell vallani, ha szakértőkről, elemzőkről hallok mostanában, gyakran feláll a szőr a hátamon, főleg, ha politikáról van szó. Persze erről nem csak ők tehetnek, hanem az egész magyar közélet, mely egyre kevésbé tud lázba hozni. Az esetek többségében üres szócséplésnek, szószaporításnak érzem, hogy emberek minden felelősség nélkül „szakértőként” osztják az észt. Mivel nincsen minimális egyetértés sem a hazai politikai életben, mindenki büntetlenül azt mond, amit akar, ha sikerül mikrofon elé, stúdióba keverednie. Nem csoda, ha alig kíváncsi már rájuk valaki.Talán az egyetlen politikához kapcsolódó, pontosabban biztonságpolitikai szakértő, akit mindig meghallgatok, nem más, mint Nógrádi György. Velős, világos, sokszor pontokba szedett, általánosságok, sablonos szófordulatok helyett sok konkrétumot tartalmazó elemzései mögött érződik a hatalmas tudás, és mindez jó és tiszta kifejező képességgel párosul. Gondolom nem én vagyok az egyetlen, aki az okos embertől szívesen tanul, de az üres semmitmondástól egyre jobban irtózik.
Nem mindennapi írást tett közzé Török Gábor politikai elemző saját szakmájáról. Érdekes módon nekrológot ír, mert halottnak véli azt, másrészt azonban mégis művelni akarja, sőt nagyon rejtélyesen céloz rá, hogy még valamilyen módon használni is akarja ez irányú tudását, képességeit. Miközben boncolgatja a szakma halála kapcsán a felelősséget, a pártok, a pártoskodás, a szekértáborok szerepét emeli ki, amivel nagyjából egyet is tudok érteni.
Két dolgot találok érdekesnek írásában:
1. A megjelenő óvatos önkritikát: hitt az értékmentességben vagy még inkább abban, hogy erre vágyik a közvélemény. Úgy érzem, ez egy nagyon szerencsétlen megfogalmazás. Ha valami értékmentes, akkor mi szükség rá? Mi szükség van a „megízetlenült sóra”? Vagy inkább semlegességre gondolt itt? Vagy jobb szó lenne itt az el nem kötelezettség? 2 éve ezt nyilatkozta: „Szerintem semleges ember nincs. Amint a világra vonatkoztatva eldöntendő kérdéseket teszünk fel magunknak és értékeket választunk, valahol elhelyezzük magunkat. Az elemző célja inkább az, hogy a meglévő politikai elkötelezettségein megpróbáljon felülemelkedni, illetve lehetőség szerint független legyen a pártoktól illetve a politikai szereplőktől.” Erről meg a Jelenések könyvének a laodíceaiakhoz írt levele jut eszembe: „Bárcsak hideg volnál vagy forró! Így, mivel langyos vagy, és sem forró sem pedig hideg: kiköplek a számból” Talán ezért nem kell az az elemzés, amiből nem derül ki, hogy mit is gondol maga az elemző. A vélemény rejtegetése gyávának tünteti fel az illetőt, hiteltelenít is.
2. Az írás végére kiderül, hogy az elemző szakma nem halott valójában, csak a nyilvánosság nem vevő rá. Csak kifelé halt meg – állítja Török Gábor, a tömegek számára, befelé, szakmai berkekben virul. Nem vitatom, hogy a nyilvánosságon kívül is van élet, és nagyon sok nagyszerű dolog tán soha életben nem kap nagy nyilvánosságot. Bár a legnagyobbak mindig abban tértek/térnek el a középszerűektől, a gyengéktől, hogy nem költöznek elefántcsont toronyba, nem zárkóznak a szakmaiság berkeibe, hanem a széles közönség felé is tudtak/tudnak nyitni, és mondanivalójukat érthetően és világosan és egyben érdekesen kifejteni. Erre ma is van igény, erre ma is vevők az emberek. Már csak a felkészült, hiteles személyiségekre várunk.