Csaknem ötvenezer forint volt abban a pénztárcában, amit egy tatai gimnazista fiú talált. Frech Boldizsár azonban nem vágta zsebre a pénzt, hanem megkereste azt az idős tatabányai hölgyet, aki elvesztette.

Megkereste a tárca tulajdonosát a gimnazist - KEMMA


Gyakran hallani, hogy napjainkban alig találni olyan rendes embert, aki úgy viselkedik, ahogy azt a tiszta erkölcs megköveteli. Nos, a vizek városában működő református gimnázium 3. osztályos diákja, Frech Boldizsár ilyen.

Kovács János mély indulatokat fedezett fel magában. Honnan ismerős? Ezt a helyzetet ismerem. De honnan? Mobiltelefonon odaszólt könyvtáros ismerősének, nézzen utána ennek az érzésnek, sejtésnek. De ja vu. Így mondta mindig. Mobiltelefon. Régimódi gondolkodású volt mióta az eszét tudta. Persze biztos volt idő, amikor az még nem volt régimódi. Bár ez születési rendellenesség is lehetett nála.
Míg a választ várta, belépett a közeli gyorsétkezdébe. A szót ízlelgette először, majd amit rendelt. A szó még szájában. Gyorsétkezde. Gyorsbüfé. Lehetne irambüfé, szaporacsárda.
Csörgött a telefonja. Jól gondoltad. - hallotta messziről az ismerőse hangját. Most nem is érdekelte a dekoratív nő. Próbálkozott már nála kávéval, teával. Nem sikerült. Most nem érdekelte. A körítés sem. Csak a költő és a vers címe.

Romhányi József, Az ördöghívő krokodil

Egy krokodil elhatározta,
meggyónik, mielőtt cipővé kárhozna.
S mert volt bűne elég, sőt némi felesleg,
fohászkodott nyomban a pápaszemesnek:
- Feloldozást adj énnekem,
mert vétkeztem nagypénteken,
felfaltam két húsos majmot, de őszintén bánom,
...hogy csak ennyit, mert ült ott még három.
Felszisszent
a sátáni szent:
- Hármat elszalasztott?!
Csak kettőt evett meg?!
Nem kaphat malasztot,
átkozott eretnek!

Ez a taknyos gimnazista. Visszaadja a pénzt annak a nyomorult nyugdíjasnak. Élt már eleget. Itt vérszívnak. Veszítenek. Elvárják az utánszállítást. Mintha szándékosan próbálgatnák a fiatalokat. Ezek az idők elmúltak.

Gyerekkorában ismert valakit, aki hasonló hanyag nemtörődömséggel visszavitte a cuccot. Hallgathatta a vén szatyor meséit. Tudod fiacskám, elárulok egy nagy titkot, Jézus Krisztus evangélikus volt. Meg a nagy cserép karácsonyi kaktuszt is el kellett cipelnie. Soha többé, senkinek semmit. Elhatározta. Nem volt könnyű betartani.

Bár mára leküzdöttük ezt az esztelenséget. Az agya belül mosolygott Kovács Jánosnak. Hiába a tudomány. Ez a pszichopatológia. Lehet, hogy nem szabatos, de lényeges.

Ha jobban belegondolt nem is  a diákra haragudott. A tiszta erkölcsre meg végképpen nem. Látott  ő már tiszta erkölcsöt. A kocsmában rendelt. Először három felest, majd köpte vágta mit is csináljon a mellé ülő, tökvakargató, gumicsizmás parasztja, ha döglött macskát talál behajítva a salátaágyásban. Néha beugrott a lánya is, aki még kiskorúsága miatt nem rendelhetett alkoholt. A kocsmáros szigorú. Többször el is magyarázta egy gyors szeretkezés után a göngyöleg fölött, mennyire megütheti a bokáját, ha italt ad kiskorúnak. Az meg csak vigyorgott, az apjáéból kortyolgatott. Tiszta apja! Tiszta erkölcs!

Szóval nem is a diákra haragudott. Ezeket megvezetik. Kovács János feltett szándéka a világjobbítás. Ez a diák református, azaz egyházi gimnáziumba jár. Ezeket agymossák. Ötvenezer forint. Karaj szombatesti buli kijön belőle. Ballag haza szomorúan a különóráról. Megtalálja. Annyira elkeseredett, hogy meg sem próbálja megtartani. Betiltanám a különórákat. Végső elkeseredésében még meg is keresi a címet. Elviszi a pénzt és visszaadja. Visszaadja.

De itt már Kovács János hangosan cuccogott, sziszegett  és külön megnyomta a d betűt, amely t-ként csattant és még egy i betűt is beiktatott a j elé. Valahogy így. Visszadija. Az ilyenek miatt megy el az ember kedve az élettől. Mivé lesz a világ? Az, hogy nem ugrik neki egy nyugdíjasnak a nyílt utcán és nem löki az aszfaltra. Jó. Elnézhető. Fiatal még. De visszaadta a pénzt. Ez kóros.

Le minden egyházi gimnáziummal! Le az egyházzal, le a papokkal! Le a konformista diákokkal! Elég volt Jézusból is! Meg kell tanítani nekik, a tiszta erkölcs ott kezdődik, ahol a pofán vágják. Itt már kérem több mint 200 éve szekularizáció van. Itt már kérem el kellett volna halnia mindezeknek. Itt kérem szép, új világ épült új példaképekkel. Stohlok, Wieskhysek, villalakók, love parádésok, Rafaelek, Győzikék, bankárok, modellek, kommandósok, vonulósok, menedékesek, vörösök, fehérek, zöldek, ellenzékiek, kormánypártiak, fehérgallérosok, piszkoskörműek, a szolgáltatóknak tartozók, a kilakoltatandók, a villa medencéjét lopott árammal fűtők, díszkissebbségiek és díszmagyarok, elhatárolódosítók, de soha el nem határolódók. Új nemzedék, új kártya, új játék.  Mi lesz itt, ha minden jöttment gimnazista csak úgy visszaadja a talált pénzt. Rés a pajzson.

Kovács János madárszerűen csapkodott és a szája is remegett mikor valaki megrángatta a kabátját, miközben hangosan köszöntötte.
- Uram! Ez nem az Öné? Kiesett a zsebéből.
- De. – nézett a dobozra. – Mi is ez? Persze, agyi vérellátást javító szer. A gyógyszerem.
- Hogy hívnak?
- Frech Boldizsárnak.

Ps.

Nem tudom mit követel a tiszta erkölcs. Azt sem, hogy ki írja azt. Csak azt tudom mennyire szeret Isten. Képes volt megkeresni. Képes volt olyat is nekem adni, ami nem is az enyém volt. Jézus Krisztussal adatta át a szabadságot. Szabad vagyok a Krisztus követésére. Köszönjük Boldizsár.

 

 

Hozzászólások