Katonai bőr bakancs - eladó - Budapest
Ár: 2 000 Ft kb 7 €                

  http://www.expressz.hu/ruhazat/egyeb/hirdetes-29626403/

Eladó egy használatlan, bőr, katonai bakancs, gyönyörű állapotban. Bőr talppal, bőr cipőfűzővel, korabeli síléc felcsatolási lehetőséggel, 44-es méretjelzéssel. Egy ilyen darab a megfelelő karbantartással szinte örökre hűséges társ.

Régóta nézegetem ezt a bakancsot. Nemrégen még 4000 Ft volt. Mára leapadt az ára.

Még a 80-as évek elején hordtunk ilyen bakancsot. Bőr talp. Fa szegecsek. Elején és sarkán fém patkó. Később a cipészhez vittük és a sarokra már pálma vagy egyéb márkájú sarok került. Még később az egész talpra  ragasztattunk fröcsi gumitalpat. Persze az a cipő nem ilyen volt. A BKV munkáscipője volt.Ott dolgozott apám. Télire ez a cipő jutott. Hóba, sárba jó is volt. Kentük is, de csak beázott. Olyankor a nap további részében kellemetlen viselet. De ami rosszabb volt az az acélkapni az orrában. Merthogy munkacipő ujjat tördelő acélbetét nélkül nem ér semmit. Gugolásnál, amikor a lábujjaira támaszkodik az ember különösen vágott. De hát boldog gimnazista voltam. Mit számít a cipő. 

A BKV cipőhöz képest ez komfortosabbnak tűnik. Különösen a bőr talp gyönyörűen varrva, és szép nyomással felirat.  Csak beszélgetésekből halottam, hogy létezik gojzer varrott cipő. Azt gondoltam ez az. De nem. A cipőfelsőrész és talp közötti, általában dupla varrású ráma az. De tudatlanul jólesik egy ilyen talpra ránézni és áhítattal suttogni a bűvös szót, gojzer varrott. Pedig a kettőnek nem sok köze van egymáshoz.

A bőr cipőfűző stimmel. A BKV munkacipőiben is az volt. Szakadásig. Utána már venni kellett másikat, legtöbbször valami pamutot, vagy műszűlasat. Mert bőrt hasítani szíjból, vagy valami másból igen nehéz tudomány. Szíjból azért nehéz, mert az kell a nadrágot felfogni. Hogy nézne ki szezononként nyolc milliméterrel keskenyebben. Hamar el is fogyna.

Korabeli síléc felcsatolási lehetőséggel. A sarok alatti kis vájatot kell nézni. Persze tudom nyár van, már csak ezért sem tudunk ezzel mit kezdeni. Meg azért sem, mert ma hiper modern csatolások és síbakancsok vannak. Azok erre egyáltalán nem hasonlítanak. Mit nem adtunk volna egy ilyen bakancsért. Egy erre csatolható sílécért és kötésért. Mert nekünk továbbra is BKV-s cuccaink voltak. Apám dolgozott a BKV Előre Síszakosztályának valamelyik épületén. A gondnoknak is fusizott valamit, amire megindult a szíve és nagylelkűen leselejtezett síléceket ajándékozott apámnak. Kötés nélkül. Némely szép bordó volt, némely piros és narancs színű. Talán 3 pár is hazakerült. Meg rossz bambusz síbotok. De hát mit kezdhetnénk a lécekkel kötés nélkül. De apám ügyesen kifigyelte, milyen kötést is használtak ott a telepen. Meg is hajtott valami rézdarabokat, majd fúrt és faragott és csavarozott. Kész a léc. Igaz nincs hozzá bőr, de spárgával is fel lehet kötni. De azt nem figyelte meg, hogy ott síugrók voltak és nekik más tipusú a kötésük, mint a lesiklóknak. Gyakorlatilag egy rézoldalú papucs volt a lécünkön, amelyből a legkisebb hatásra kiugrott a lábunk. Bőszen száguldottam le a lejtőn. De sem a hóeke, sem a farolás nem ment. A lejtő alján el kellett esni, lehetőleg a friss hóban. Majd a patakmederbe elszaladt lécet kellett keresni. Így nem olyan szapora síelni. Utólag belegondolva ezt ficam és törés nélkül megúszni...

Katonai. Ez valaha azt jelentette, vágyaink netovábbja. Nekik biztos nem ázik be. Kényelmes. Túrára való. Vagy munkára is jobb. Így gondoltunk a surranóra. Akkor is, amikor a csernobili atomkatasztrófa évében a BKV-nál dolgoztam, mint betanított asztalos, de nevezzük segédmunkásnak. Balatonakarattyára mentünk faházakat bontani és újakat felépíteni az üdülőbe. Később tudtam meg, hogy amikor azon a szép áprilisi napon (1986. április 26.) a munka végeztével üldögéltem a stégen és a Balatont bámultam, éppen akkor furcsa, sugárzó felhők gyülekeztek Európa fölött.

Közel egy évvel Csernobil előtt volt a Berhidai földrengés (1985. augusztus 15). Az üdülőgondnoknak szétrepedt a háza. De mire mi itt nem egészen egy évre rá építettük az üdülő faházait, már meg is csinálták neki. A főnökség leszólt az építőbrigádoknak. A gondnok osztotta az üdülő házait, szobákat, főnököknek, kisfőnököknek, feleségeknek és szeretőknek. Éppen "kezdő keresztyén" voltam, tele részvéttel, együttérzéssel. Sajnáltam szegényt. Mire az öregek csak morogtak. Ne féltsem őt, megoldják neki. Ezekre az utakra az IFÁ-nak állandó sofőrje volt. Na ő meg sörözött. Nem volt részeg, de szerette. Őt meg haragos lenézéssel, mint aki nagyon etikus ember szóltam le. Persze hallották ezt is az öreg munkások. Morogtak is, ne szídjam. Mindennek oka van. Most halt meg a felesége, és az egy szem leánykája. Elszégyeltem magam.

A földrengéshez tartozik még egy történet. Enyingen jártam legációban Hajdú Zoltánnál. Húsvét kellett legyen, mert Levente slaggal akarta locsolni a legátust a helyi gyülekezeti fiatalsággal. Kint üldögéltünk a kertben, mikor is szóba került a földrengés. Előtte egy nappal is így ejtőztünk a kertben, mondta Zoltán. (A névre pontosan nem emlékszem, de afrikai teológus volt a vendég. Steve Csomo, hangzás alapján próbáltam leírni, ami bennem maradt) Az afrikai Steve egyszercsak közli, földrengés lesz. Mi csak nevettük. Miből gondolod? Nem látjátok az állatok viselkedését, a hangyákat? Másnap valóban bekövetkezett. Felesége hozzátette, hogy kisgyerekkel a karjában rohant ki a házból, és leült a tornácon megkönnyebbülve. Milyen jó, hogy nem volt túl erős a rengés.

Mikor ilyen katonai bakancsot látok, sokszor jut eszembe a gyerekségem és a fiatalságom, a fals megoldások, a hiány, de egyben és mindezek ellenére a boldogság is. Persze eszembe jut az is, hogy ne ítélgessek soha, főleg első blikkre.

Mégiscsak meg kellene venni ezt a bakancsot és felakasztani valami jól látható helyre. Juttassa mindig eszembe honnan jöttem. Mennyire szeretett apám és nevelt, óvott anyámmal együtt, ahogy csak tudott. Meg azt is, ami igazán fontos, az sokszor a szemnek láthatatlan és talán kézzel sem fogható.

 

 

 

 

 

Hozzászólások