Viktor Janukovics elnök és az ellenzéki vezetők tárgyalása nem hozott eredményt, az Egyesült Államok az erőszak megfékezését követelte. A halálos áldozatok száma tovább emelkedett, és immár legalább 21-re tehető.
"A halálos áldozatok száma a hajnali jelentések szerint eléri a 21-et, a sebesültekét ezernél is többre teszik. Az Egészségügyi Minisztérium reggeli közlése szerint 25-en vesztették életüket a zavargásokban. A halottak között legalább hét rendőr van, a sebesültek jelentős része is a rendfenntartókhoz tartozik."
"Erre is jó a cickafark?" Lapozok. "Figyelmeztetést adtak ki a fél országra." Siklik tovább a szemem. "Rejtélyes kór támadta meg..." Tovább. "Halálos csatatérré vált Kijev" Tovább. "Átvernek a magyar benzinkutakon?" Tovább. "Így úszta meg..." Álljunk csak meg egy pillanatra. Vissza. Polgárháború zajlik Kijevben. De hát ez a szomszédunk. Ha ott rúgnak egyet azt mi is érezzük.
Halnak és sebesülnek. Hogy mi történik? Okos elemzők is csak találgatnak. Elmélet van bőven. Ukrajna az orosz és amerikai érdekek kereszttüzébe került. Az érdekek szerint mozgósítanak. Vagy akkora a nyomor és nincstelenség, hogy ezért már nincs veszteni valójuk és megindultak. Illetve a nacionalizmus is benne van. Utáljuk az oroszokat vagy szeretjük őket. Az ország nyugati fele Európai Unió párti, a déli és keleti fele orosz párti. De a nyugati felében erősen nacionalisták vannak. Hogy bonyolult legyen a helyzet még a megfelelő emberek is eljöttek megmondani a tutit. Népszerű és kevésbé népszerű emberek mutatkoznak vezetőként. Egy különböző oligarchák által vezetett országban megindultak az emberek, hogy hová tűnik is el az állami bevételek nagy része. A nagy állami bevételek, melyekből nem érez semmit az ország. Persze mind ezeken túl, ami kimondhatatlan. Nem lehet pontosan látni a hátteret, de az biztos, hogy a szervezkedéseket az váltotta ki, amikor Janukovics elnök nem írta alá az Uniós csatlakozási szerződést.
Egy bizonyossá vált. Hiába találkoznak az ellenzéki és állami vezetők, a helyzet megoldása már nincs a kezükben. Ki is mondták, nem tudják megfékezni már az erőszakot. Könnyebb volt elindítani, mint leállítani. Persze külföldről követelik, hogy szüntessék be az erőszakot, de már önjáró lett. Vonuljon vissza az állam és akkor nincs kivel harcolnia az ellenzéknek. Ez kelet. Itt meg is kell mutatni a hatalmat. Nem fog visszavonulni, mert akkor a az ellenzék győzelemnek érzékeli ezt és a hatalom gyengeségének. További áldozatok és polgárháborús helyzet várható. Kibicnek semmi sem drága. Egy bizonyos, hogy emberi életekkel játszanak. Összecsapások vannak. Békesség nincs. A jövő titok. A korrupt vezetőknek élet-halál kérdés a hatalom. A különböző csoportoknak a hatalomba jutás. A orosz és amerikai erők saját pozícióikat erősítenék. Az orosz haderő készen áll a déli és keleti régióba való bevonulásra. A Szocsi Olimpia indoka alatt amerikai hadihajók vannak a közeli vizeken. Minden adott, hogy az ukrán nép és a nemzetiségiek tovább szenvedjenek.
Arra gondolok, hogy mindezt egy kávé és kifli elfogyasztása közben írom, szobahőmérsékleten, konyhai pultvilágítás mellett, tudva, hogy lesz ebédem. A szomszédunkban történtek csak kis szeletét adják annak, ami most zajlik a földünkön. Csak ez megint közel van. Annyira közel, hogy már-már velünk történik.
Mit kotyvasztanak a földi változások vegykonyhájában? Ennyi gonoszsággal szemben mit tehet az ember? Képesek leszünk-e még jót látni, bízni, remélni? Leszünk bátrak jót választani? Vagy visszacsúszunk egy olyan ösztönvilágba, ahol pár hormonoktól felajzott pszichopata feszül egymásnak félelemtől reszkető vazallusaival. Vagy már ott is vagyunk.
Tudjuk mi a jó? Nem tudjuk. Megkülönböztetni sem. Nekünk csak érdekeink vannak, de fogalmunk nincs egyetemleges, de még kisközösségi jóról sem. Vagy nincs is ilyen. Nincs jó. Nincs semmi a kezünkben. Csak egy maradt. Isten. Jó annak, akit a tenyerén hordoz.