Strasbourgban ma kimondták: a magyar Btk. legszigorúbb büntetése, a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét kizáró tényleges életfogytiglan az emberi jogok európai egyezményébe ütközik. A koalíciónak lépnie kell, különben kínos perek sorát fogja elveszíteni.
"A Strasbourg által hiányolt felülvizsgálat bevezetése nem jelentené azt, hogy a tényleges életfogytosok kiszabadulnának, csak annyit, hogy 20-25 évente meg kell vizsgálni, indokolt-e a szabadságvesztés fenntartása."
Egy rendőrtiszt (igen magas rangban) azt mondta, hogy valóban kegyetlen dolog. Éppen ezért a józan ész inkább azt diktálná, hogy a teljesen egyértelmű esetekben állítsák vissza a halálbüntetést. Jó kis felütés ez. Nem is ezzel foglalkoznék szívesen. Nem is értek hozzá. A büntetőjog ma különösen problémás terület. Gondoljunk bele. Valakit igaztalanul, hamis vádak nyomán elítélnek. Börtönbe kerül. Mondjuk pedofilnak hazudták. A börtönben megsanyargatják, kínozzák. Esetleg önvédelemből ezt azt elkövet. Ezzel még inkább igazolva látják a bűnösségét. Majd kiderül, hogy ártatlan volt az eredeti, börtönbe juttató bűnben. Akkor most mi van? Ha nem jut börtönbe nem kínozzák meg, és nem követ el mondjuk egy erőszakos bűncselekményt. A józan ész azt diktálná, ki kell engedni és a hamis tanút, a közigazgatás lelkiismeretlen tagjait kell elítélni. Ő pedig kapjon kárpótlást. Más esetben a jogosan fogva tartott valamilyen hajánál előkapott dolog miatt perli az áldozatát. Nemrég előfordult. Valakit elütött egy ember, majd beperelte a halott családját, hogy rémálmai vannak és stresszel és a szíve nem bírja. Ez az egész csak apropó ahhoz, amit oly régóta forgatok a fejemben.
Mi van a kárral és az áldozatokkal?
Van egyszer a közösség felé való megfelelés. Valaki elkövet egy bűncselekményt. A közösség jogrendjével megegyező módon le kell folytatni az eljárást és ki kell szabni a lehető "legjobb" büntetést, ami a jövőre nézve is jó döntés. A bűnös megváltozhasson. A társadalom igazságérzete megnyugodjon. Igen ám, de van még valami. Az áldozat és az okozott kár. Ne tényleges életfogytiglant érő bűncselekményre gondoljunk. Mondjuk vasaznak. Ellopják és eladják a csatornafedelet. Kap érte négyezer forintot. Lehet, hogy ötven-, százezer forintba kerül a pótlás. De menetközben belelép valaki. A kár akkor már nem csupán a fedél pótlásának a forint értéke. Személyis sérülés. Munkából való kiesés. Kölcsöne van, amit a munkától való elesés miatt nem tud törleszteni. Egy idő múlva behajtók jelennek meg. A legrosszabb esetben elveszítette a házát. A család kiborul, szét is esik. Egy egész élet megy tönkre valamely emberek felelőtlensége miatt. A kár akkor valóban csak ötven-, százezer forint? Ilyen esetekben tényleg csak annyi feladata lenne az igazságszolgáltatásnak, hogy a meghatározott kárnak megfelelő büntetést kiszabja? Nem lehetséges, hogy a teljes okozott kárt kell elrendezni? Persze gondolhatunk nagyobb horderejű dolgokra is. Hozzányúlnak az árvízvédelmi berendezésekhez, zsilipekhez. Mikor jön az ár, éppen nincs a helyén. Átfolyik, elönt, falvak kerülnek víz alá. Tényleg csupán egy zsilip elem ára a kárérték? Nem lehet, hogy kétszázezer forint helyett itt több milliós vagy több százmilliós lesz a kár? Ki téríti meg? Ismét a társadalom amúgy is adózó polgárai? Vagy esetleg a károkozó? A józan ész azt diktálná, hogy a károkozó. Addig nem tehessen semmit sem szabadon, amíg meg nem térítette az okozott kárt, vagy meg nem bocsátanak neki.
Nekem nagyon visszatetsző az, hogy ma csupán az elítéltek jogairól esik szó. (Lehet, hogy nem így van, de leginkább ezt érzem) Teljesen mindegy, hogy életfogytos vagy hosszú időre lecsukott valaki. Zavar, amikor nagyképűen, cinikusan fenyegetőznek némelyek, kinevetik az áldozataikat. Röhögve tervezgetik a kijövetelük utáni balhékat, legyen az rablás, vagy kéjgyilkosság. Megbánás nélkül várják a szabadulást. "Mi lesz, ha szabadulnak? Fogadkozások vannak, de úgy gondolom, hogy aki csak ehhez ért, az még egyszer nem fog elmenni dolgozni havi 80 ezer forintért. Ha nem is egyből, de egy kis idő elteltével újra belevág. Az autótolvajok egy idő után ugyanazt fogják csinálni, ebben biztos vagyok. Egy darabig a barátok segítenek, de ez idővel megszűnik, és néhány hónap után elfogy a pénz." vezess börtöninterjú
A kérdés az, hogy felelős-e az elkövető az összes kárért, amit az áldozatnak okozott? A közvetlen és közvetett károkért. Ha a társadalom ezt nem ismeri fel és el, akkor felelős-e a megkárosított személy felé? Főleg, ha nem is hajlandó semmit sem tenni az eredeti állapot helyreállítására. Életellenes, vagy erőszakos (szexuális) bűncselekmény esetén nehéz helyreállítani az eredeti állapotot. De lehetséges az, hogy jobban izgat valakit, hogy mi lesz szegény bűnelkövető sorsa, mint az áldozaté? Nehogy túl szűk cellába kerüljön. Nehogy ne kapjon megfelelő táplálékot stb... Kit érdekel, hogyan él meg, hogy éli túl az áldozat. A bűnöst meg kell büntetni az éppen aktuális normák szerint, te meg tedd túl magad rajta hir24 A család kurvája lettem Bonyolult ez.
Józan paraszti ésszel, tényleg az az összes problémánk, hogy mi lesz szegény többszörös gyilkossal, kegyetlen elkövetővel? Azt el tudom képzelni, hogy kisebb súlyú bűncselekmények elkövetőivel, akiknél van esély a visszailleszkedésre, azokra ennek megfelelő módon figyelnek. De törődik valaki az áldozatokkal? Többször hallani azt a védekezést, az áldozat tehet róla. Miatta vagyok börtönbe, de ha egyszer kikerülök elintézem. Miért is van a jogrendünk? Hogy az áldozatoknak igazságot szolgáltasson? Vagy az ügyvédeket megfizetni tudóknak szabadságot adjon? Vagy bármilyen okból kifolyólag a társadalom jogrendje vagy tagjai ellen vétőktől megvédje őket?
Az utóbbi hetek kifordított logikájú civilizációját nem értem. Csak az jár a fejemben, ami egy professzorral történt a II. Világháború idején, amikor nekiugrottak, hogy csak sétálgat itt az utcán, amikor a katonáink a fronton a civilizációért a barbárok ellen az életüket ontják. A professzor csak annyit mondott, én vagyok az a civilizáció. Ma, amikor Európa egy fesztiváljának ünnepelt sztárja egy transzvesztita, amikor nagyhatalmak civilek hátán vívják a háborúikat. Amikor az apostolok csak 12 szarkupac egy asztal tetején. Amikor a kereszt emberi húgyban áztatva művészet. Amikor ki lehet végezni valakit a hitéért. Amikor drogos rapperek lesznek politikussá. Amikor a bűnöző családok fiai egyetemet végeznek és beépülnek a közigazgatásba, hogy a család érdekeinek megfelelő döntések szülessenek. Amikor bevetett földet kiszántanak és erővel elvesznek. Amikor úgy tűnik az embertelen elítéltek több emberséget kapnak, mint áldozataik, akkor nem elég azt mondanunk, hogy ez bűn. Ez nem bűn. Ez már régen nem az. Ez az ítélet!
Ítélet ez rajtunk is. Elfelejtettük a Gonosz természetét. Most pedig köztünk jár és megértően kvaterkázik, te még hiszel a mesékben. A bűn az, hogy nem voltunk krisztusiak. Bár akkor sem lenne kevesebb igény erre a perverzitásra, de elmondhatnánk, hogy a Gonosszal nem vállaltunk közösséget, de Krisztussal igen. Ebben pedig nincs kompromisszum.
Hozzászólások