Egyre többen fizetnek éttermekben is bankkártyával vagy akár mobiltelefonnal, és ilyenkor sokszor nem egyértelmű, hogy a borravaló összegét is fizethetjük-e ilyen módon, vagy inkább készpénzben illik adni? Tényleg nem kapják meg a pincérek a nekik szánt plusz pénzt, ha kártyával fizetünk?

Borravalót bankkártyával? Biztos, hogy olyan jó ötlet ez? www.penzcentrum.hu

"Habár a szervizdíjat már 9 éve vezették be a borravaló kifehérítésének céljával, ez utóbbit még mindig szívesebben adjuk. A magyarok többsége egyszerűen megszokta és elfogadja a borravaló intézményét. Egy közelmúltban publikált felmérés szerint négyből csak egy ember mondta, hogy legszívesebben eltörölné ezt a szokást."

Hol is kezdjem. A Laci fodrász levágta 8 forintért a hajamat. De egyszer be kellett utazni a Margit-hídhoz a fodrászatba, hogy ott csináljanak vele valamit. Gondoltam, hogy több lesz, mint otthon, de hogy harminc forintot kérjen úgy, hogy nálam csak tizennyolc van. Elég égő volt. És persze borravaló is kellett volna.
Mi ez a borravaló? Ki kezdte? Miért? Ma akárhány cikket olvasok szinte biztosan benne van illik. Nem tudni miért, de illik. Nagyon sok hozzászólás szerint, nem ismerem a valóságtartalmát, a felszolgálók fizetése eleve úgy van megállapítva, hogy majd a borravalóval egészül ki teljessé.
A borravaló gazdasági kérdés? Valakinek, valakiknek a megélhetése függ tőle? Ezek szerint igen. Bár Japánban, Koreában sértésnek veszik a borravalót.
Nem úgy van, hogy méltó a munkás a maga bérére? Tehát gonosz kis töppedt tulajdonosok dörgölik a kezüket, hogy most mennyit fognak keresni azzal, hogy nem fizetik rendesen a munkásaikat. Majd a szolgáltatást igénybe vevők neki is fizetnek, meg el is tartják a munkásait. Dupla haszon. Kevesebbet fizet ki, tehát több marad és még a munkások is a munkásai maradnak kicsi pénzért is.
Miért marad valaki ilyen méltatlan helyzetben? Esetleg a borravaló nem csupán gazdasági kérdés, hanem kommunikációs kérdés? Ha a vendég jól érezte magát, elégedett a szolgáltatással, akkor megbecsülése jeléül kitünteti valamiféle jutalommal az arra érdemesült polgárt? Ez lenne? Te úgy széjjel szedted az izmaimat, hogy járni nem tudok. Ritka pocsékul érzem magam, de hát a masszírozás már csak ilyen. Ha még kettőt rúgtál is volna belém… , akkor nagyobb lenne a jatt. Valóban a megelégedés jele a borravaló? De hát adják így is, úgy is. Ha nem elégedett akkor is, mert illik és nem lehet surmó, meg mit szól a randitárs, hogy mekkora smucig alak vagyok. Mikor beviszik az étterembe a virágot, hogy vegyenek a másiknak. Ez lehetne kedves is, de leginkább arra emlékeztet, mikor a parkolóban elkérik a kocsiból a százast. Van aki úgy, hogy főnök visszaviszem, ne fáradjon. Van aki már előre szól, vigyázok a kocsira, hogy valaki össze ne karcolja. Zsarolás ez. Miféle játszma a borravaló?
Netán a szolgáltatást végző emberek kis presztízzsel rendelkeznek és így kell őket kiengesztelni. Megbecsülöm a borravalóval, odalökött akárhány százalékkal. Ezt el is várják. Egyébként igen, elvárják. Ha nem ad valaki, akkor a vendég smucig köcsög, vagy bunkó.
Ha valaki jól dolgozik valóban lehet büszke arra. Valóban jó lenne, ha meg is becsülnék.
Az emberi természet nemigen változott. Mindig is annak örültek, ha azonnali visszacsatolás volt. Ma a legtöbb szolgáltatást végző valamikor jó idő múlva kap fizetést. Elviekben ebben meg kellene látszania a munkája megbecsülésének. Ezt a legritkább esetben fogja érezni már akkor. Nehéz elképzelni, hogy egy pincér kiteszi a lelkét azért a fickóért, aki vagy ötször riasztja, hogy kihűlt a teavizem, és forralja fel ismét úgy, hogy közben a hóvégi fizetésre gondol.
Egy kicsit hasonlít ez a hálapénzre. Azt azért adjuk, ellentétben a nevével, nem hálából és sokszor nem a végén (persze nem vitatom, hogy van valódi hála és megbecsülés), hanem elve előre, kiszámolva. Igaz, hogy fizetsz a szolgáltatásért, de hidd el jó velem jóba lenni. Előnyös. És elhisszük. Talán nem köpnek a kávénkba, nem a tegnapi pörköltet hozzák ki hortobágyi húsos palacsintának. Mi elhisszük, hogy különlegesek vagyunk és jár nekünk és megtehetjük és jutalmazunk. Kicsit élhetjük a vágyott világ szereplőinek vágyott álomszerepeit.
Ma már szervizdíjat is felszámolnak sok helyen. Ez a beépített borravaló, ami után már adót kell fizetni. A fekete kifizetések kifehérítése volt a cél.  De sok helyen még efelett is illik a borravaló. Mert az mégiscsak másról szól. Talán két, három ember közös találkozásáról, ahol legalább egy kicsit emberszámba veszik egymást önzetlenül. A vége valamiféle véresen komoly "megbecsüllek", "tisztellek" játékba torkollik.
De itt a következő probléma, a bankkártya, a pénztárgép a kis adóvevő antennával, meg a NAV. A természetes emberi interakció helyét átveszi a jogi, gazdasági tranzakció. Hivatalos mosoly, kötelező szervízdíj, meg kötelező borravaló. Utána kötelező járulékfizetés. Állítólag milliárdok rejtettnek el egyébként.

Intézményes mosoly. Mögötte a kis ember napi keserűsége. Azért a kis pénzért a farom nem kéne főnök úr, meg kedves vendég. Intézményes borravaló. A köcsögje még egy szalvétát sem tud rendesen idetenni, meg belelógott az ujja a levesbe. Intézményes keretekben, intézményes vendég, intézményes kapcsolat. Mindenki képet mutat és senki sem önfeledten boldog. Mindenki hazudik. Azt hazudja mindenki, hogy milyen fantasztikusan (prostituált módon) fontos vagyok. Én vagyok a világ legfontosabb embere, és mindenki engem keres a szemével. Én vagyok a világ egyetlen lényege. Pedig csak a világ prostituáltja.
Nem szívesen megyek vendéglőbe. Benzinkúton pedig inkább magam csinálok mindent. Feszültséget okoz nekem a borravaló.  Ritka a pénztárcámban, vagy bankszámlámon álló egész szám után sorakozó nullák összege. De még ritkább az, hogy valaki embernek nézi a vendéget, vagy a pincért, szakácsot, benzinkutast, szolgáltatót. Ha őszinték akarunk lenni, kinek adnánk szívesen jattot? Na kinek? Akiről azt érezzük, feltételezzük, hogy akkor is jól és emberi módon bánik velünk, ha nem kap érte semmit. Ő a „minden körülmények között az az ember”.
Magunkra ismerünk ebben a kontextusban? Nem csodálom, hogy nem. Nem nagyon ismerek ilyet. Szomorú, ha tükörbe nézek, akkor is vannak kétségeim. Bár egy van. De hát akkor papolok, ha Krisztusról beszélek, mint önzetlen „az az ember”. Meg az özvegyasszonyról, aki a két fillérjét önzetlenül dobta el magától. Önzetlenül átadta. A hangsúly az önzetlenségen van. Mellette lehet, hogy önzetlenül adakoztak sokat a jobb módúak. De a lehetőségeikhez képest mégis az özvegy mérhetetlenül többet adott. Jézus szerint mindenét. (Lukács evangéliuma 21, 1-4.)


Marad így nekünk ez az össznépi önátverés játék, borravalósdi, ahol legalább elhisszük, hogy fontosak vagyunk, meg megbecsülnek, tisztelnek, embernek néznek. Pedig csupán kőkemény önzés és gazdasági érdek munkálkodik a háttérben.
Szívesen venném, ha vendéglátósok írnának a tapasztalataikról. Siralmaikról, vagy éppen a humoros oldaláról.

Címkék: 

Hozzászólások