Az ember felnőttként annyira elfoglalt, hogy a legfontosabbra nem marad ideje: a családjára, a szüleire. Erre döbbent rá a WHO kalkulátora, ami kiszámolja, körülbelül hány alkalommal találkozhatunk még a szüleinkkel. Az eredmény sok esetben alig pár száz alkalom...
"A See Your Folks kalkulátorba mindössze négy adatot kell bevinni: a szülők lakhelye (ország), édesanya életkora, édesapa életkora, az éves találkozások átlaga."
Az eredeti link: http://seeyourfolks.com/ Ezen az oldalon mindenki megkapja a maga számait.
De így néz ki kitöltve:
Nagyjából ezek a felíratok olvashatók:
Olyan elfoglaltan növünk fel,
hogy néha elfelejtjük, hogy ők is öregszenek.
Hol élnek a szüleid? Átlagosan hányszor látod a szüleidet egy évben?
Mennyi idős anyád? Mennyi idős apád?
Íme az "eredmény":
Látni fogod a szüleidet
230
alkalommal, mielőtt azok várhatóan meghalnak.
(230 alkalommal látod még a szüleidet, mielőtt várhatóan meghalnak.)
A WHO (Egészségügyi Világszervezet, World Health Organization) rendelkezik statisztikai adatokkal, hogy egy férfi és egy nő átlagosan mennyi ideig él Magyarországon. Mondhatnám azt is, hogy milyenek az életesélyei, életkilátásai. Úgy tudom, hogy ez a mutató a hetvenes évekig még megegyezett az osztrákokéval. Azóta romlott.
De ez kis statisztikai kalkulátor, jóllehet nem tudja a jövőt, azért csúnya számokat dob ki. Ha hozzuk mindenben az átlagot, akkor már nem ad túl sok alkalmat a jövőbeli találkozásokra. Mindösszesen, ha mindennap sikerülne meglátogatnom őket, másfél hónapnyi időt.
Mit kezdjek ezzel az idővel? Születésnapok, névnapok a családban. Már elment fél hónapnyi. Egyéb alkalmak, konfirmáció, ballagás, nagykorúvá válás, szalagavató. Már megvan a hónap. Jön esetleg a messzi közös utazás rokonainkhoz, elődeink sírjaihoz. Kirepedt a kazán, tetőt kell igazítani, téli tűzifa be kell kerüljön. Ásás a kertben. Beteglátogatás otthon, kórházban. Szőlővessző kell vagy gyógyszer. Falusi tojás meg a tyúk még mindig olyan jó, mint gyermekkorukban. Párás szemmel számolt napok. Mikor anyám és apám... mondják. Persze temetés.
Már nem számolom, mert statisztikailag kitöltöttem amit lehetett. De mennyi minden nem fért bele. A statisztika nem ismeri a tragédiákat, a hirtelen jött hálahullámokat, családi búvópatak indulatokat, kezeletlen régi sérelmeket, válásokat, családi töréseket, ismeretlen apát és anyát. Tehát a szám csak átlag esetben, átlag családban igaz. Talán ma ebből van a legkevesebb. Nem is nevezhetjük átlagnak.
De ennek ellenére vagy éppen ezért a szám ijesztő. Mire elég? Mert elégnek kell lennie egy életre, egy életnek.
Megcsinálhatnánk gyermekeinkre, házastársunkra, barátainkra, szerelmeinkre, munkatársainkra, mindenkire, aki számít. Kijönnének mindenféle számok. A kapcsolatokból, találkozások számaiból kirajzolódna az életünk. Persze megcsinálhatnánk ezt szokásainkra, netezésre, tévézésre, hobbinkra vagy többre, munkánkra, elfoglaltságainkra. Itt is számok vannak. Végül eljön a csere bere ideje. Ha nem érezzük megfelelőnek az egyik-másik számot, akkor pakolgatunk ide-oda.
Számolgassunk, vagy csak örüljünk minden szálnak, ami az élet vérkeringésébe beköt minket és általunk másokat. Nem érdemes elpazarolni életet, ezért a napokat el kell pazarolni rájuk.
Aki meg akarja tartani az életét, elveszti, aki pedig elveszti, megtartja azt. Lukács evangéliuma 17.33
Hozzászólások