„Isten is megpihent a hetedik napon, pihenjetek ti is” – ezt a feliratot helyezte ki valaki a szentgotthárdi katolikus templom ajtajára. A kaput purhabbal is összefújták, hogy ne lehessen kinyitni. 

Megrongálták a templomkaput, hogy tiltakozzanak a vasárnapi zárva tartás miatt  hir24

Kedves Mosolygós Lány! Minket se kérdeztek meg. Egyébként annyi közünk van keresztyéneknek a vasárnapi üzletbezárásokhoz, mint a horgászoknak az árvízhez.

Talán emlékszel Néróra. Aki felgyújtja Rómát (legalábbis így mesélik, hogy katartikus élményre vágyott, a költészéthez gyűjtött élményt). Azután látva a pusztulást úgy menekült a számonkérés elől, hogy ráfogta a keresztyénekre.

Utólagos bejegyzés, helyesbítés:

Az alábbi kép manipulált. AZ ÉN TEMPLOMOM A PLÁZA felirat nem eredeti. Az eredeti kép itt található https://www.facebook.com/Societas/photos/a.359096395214.356595.223728505214/10155329801645215/?type=1&theater ezen a képen a felírat az, hogy ÉN SZERETEK VASÁRNAP VÁSÁROLNI!

Ezért a cikk egyes elemei okafogyottá válnak, és így ráadásul egy ellentmondásossá is. A Mosolygós Lánytól elnézést kérek. Azt továbbra is kérem, hogy ne a templomokon és keresztény, keresztyén embereken verjék le, hogy a gazdaságpolitika és végrehajtása olyan, amilyen. (Utólagos kiegészítés a 2015. 03. 18. íráshoz 2015. 03. 24.-én)

Valahogy mégiscsak meg kell próbálni. Igaz?

Elsőre nem sikerült. Talán legközelebb.

Inkább örülj! Annyi klassz dolog van, aminek, akinek örülni lehet. Olyan kevés az időnk.

Egyszer Isten egy templom előtt üldögélt a padon. Mellé ült egy nemigazán túlöltözött fazon, mondjuk csavargó. Napoznak és beszélgetnek. Te miért nem vagy a templomban? - kérdezi Isten. Nem engednek be!- így a csavargó. - És Te? - kérdezi. -Engem se!- válaszol Isten.

Amúgy hidd el, ha minket kérdeznek, és bíznak meg a rendezéssel, akkor nem ez a gazdasági, hatalmi és politikai érdekkör mentén kialakult versenyeredményt hozzuk. Semmi nem lenne nyitva. Talán kórház, és ügyeletes orvos, patika és a minimális közlekedés. Még a gyárakat és üzemeket is bezárnánk. Csak a minimális karbantartás mehetne. (mert ugye 8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás) Fújna ránk a kormány, az ellenzék és mindenki, akinek valamilyen érdekeltsége van.

Nem vagyunk túl sokan keresztyének. Lehet, hogy vásároltunk is vasárnap, esetleg mezőgazdasági vidéken még be is takarítottunk a vihar elől a szép időben. De lehet szigorúbban vettük és nem vásároltunk és nem dolgoztunk és még másokat sem dolgoztattunk. Vagy törekedtünk erre. Nem tudom. De az biztos, hogy megemlékeztünk, megszenteltük a napot és elmentünk a templomba, vagy éppen ahol voltunk imádsággá tettük a napot. Igyekeztünk pihenni. Jól érezni a testvéreinket és magunkat.

Tudod, mikor a kommunizmus virult és volt kommunista szombat, és még vasárnap is dolgozni kellett, akkor volt lelkipásztor, aki kiment dolgozni a hívekkel a földre. Az ebédidőben tartott istentiszteletet. Mert kommunisták, és ma kapitalisták ide vagy oda, Krisztus feltámadásának napja mégis csak különleges.

Különös és szép nap ez. "Az az egy azonban ne legyen rejtve előttetek, szeretteim, hogy az Úr előtt egy nap annyi, mint ezer esztendő, és ezer esztendő annyi, mint egy nap. Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen." 2Péter levél 3,8-9

Ez a nap arról szól, hogy ne vessz el. Kívánom, hogy ezt egyszer érezd meg a szívedben.

Szeretettel: Soós Szilárd

Utóirat: Két kis klippecske...

Szerintem az egyik legjobb külföldi feldolgozás:

és a magyar...

 
Kívánom, hogy Neked ne legyen szomorú a vasárnap.

 

 

Hozzászólások