Idén eddig nyolc ember halálát okozták cápák, ehhez képest – a Telegraph szerint – tizenkét földlakó vesztette életét selfie készítése közben. A probléma komolyságát jelzi, hogy már létezik Wikipedia-aloldal, ahol gyűjtik azokat az eseteket, amikor az önfotózás következtében elhunyt vagy megsérült valaki. A világ legkülönbözőbb pontjain történtek ilyen jellegű tragédiák; a legjellemzőbb, hogy a fiatalok (leginkább 18-22 közöttiekről beszélünk) magas pontról lezuhannak, vonat alá esnek, áramütést szenvednek a fotó készítése közben; továbbá nem egy (kettő) esetben előfordult, hogy fegyvert sütöttek el az exponáló gomb helyett, és veszélyes állatok közelében megkísérelt selfie-kből is volt már komoly gond.

Több ember halálát okozza, mint a cápák – mi az? 24.hu

És ezek csak a végzetes tragédiák – a sérüléssel járó esetek száma ennek sokszorosa, mint ahogy arra már utaltunk a gyaloglással kapcsolatos balesetek arányának növekedéséről szóló anyagunkban.

A selfie önmagában egy pillanatnyi állapot rögzítése. A festők is festettek önarcképet. Mondjuk ők nem tudtak olyan gyorsan festeni, hogy közben egy vágtató lovaskocsi elől ugorjanak el. Erre az önarckép festésre nem mindenki alkalmas.  Legalábbis, hogy fel is ismerjék. Az önkioldós fényképezőgépek is alkalmasak voltak bizonyos fotók készítésére. Azonban az okos, fényképezni is képes mobilok hozták el ezt a tömeges lehetőséget.  Pillanatnyi állapot, amit meg is lehet osztani. Hiszen ez a következő lényeg. A technikai lehetőségek alkalmasak arra, hogy az ember a határain túlcsorduljon. A pillanat megragadásának a kísérlete minden selfie. Hétköznapi helyzetekben vagy extrém körülmények között. Az értékrendünk szerinti magamutogatás, önmegosztás a lényeg. Én itt jártam, ezzel a híres emberrel karoltam össze, ezt ettem, sírtam, mosolyogtam, okosan néztem ki, már-már titokzatos ember. Központban az én, és díszletként a többi, a híres, a különös, vagy a semmi. Talán azért, hogy egy kicsit különös lehessen az ember, vagy egy kicsit különc.

Anthony de Mello jegyez egy ilyen önmegfigyelés  történetet.

- Miért boldog itt mindenki rajtam kívül?
- Mert megtanulták, hogy mindenütt felfedezzék a jóságot és a szépséget.
- De miért nem látok én mindenütt jóságot és szépséget?
- Mert amit nem látsz magadban, azt rajtad kívül sem láthatod.

Kénytelen az ember önmagát így vagy úgy megfigyelni.

A baj a figyelem megosztással van. Az a híres szemantikai mező. Az életünk a pillanatok folyamatos sokaságából áll. Ebből kell kiragadni egy-egy különlegesebbet. Azoknak, akik túlhajtottam selfie mániások. De ez állandó figyelmet igényel. Itt jönnek a cikkben említett balesetek, halálesetek. Azok a fránya nyitott csatornák, gödrök, munkaterületek. Hívogató emeletes házak, tornyok, antennák. Mozgó járművek, versenyek. Vadállatok, veszélyes állatok.

A különleges pillanat megragadásának a lehetősége sokkal nagyobb jelentőséggel bír (legalábbis a vágy) mint annak a kockázata, hogy ebből brutális végkifejlet is lehet.

A selfie mint önmegfigyelés, önkifejezés, önmegosztás önmagában, extrém helyzetekben inkább csak önveszélyes, de van az a pillanat, amikor már másokat is magával ránt, megaláz. Gondolhatunk a patológián halottak mellett, vagy a drogambulancián a meztelenül örjöngővel készített képekre.

Akkor már "ön"-zés.

Érdemesebb lenne a pillanatok sokaságát inkább megélni, mint olyan különleges pillanatot találni, amit érdemes rögzíteni is. Elvész a folyam. Elvész az élet. Csak könnyedén a selfie-vel, lesz ami sikerül. De az élettel nem csereszabatos.

 

 

 

Címkék: