Egy rotterdami designer stúdió, a DoepelStrijkers tervezett egy pop-up pavilont, ami összegyűjti az esővizet, és “játékosan” mutatja meg, hogyan lehet alkalmazkodni a klímaváltozás miatti nedvesebb éghajlathoz. A kis, újrahasznosított PVC csövekből készült kunyhó úgy működik, hogy a csövek felébe növények vannak ültetve, a másik felét pedig egy kupak zárja el, rajta egy apró lyukkal.

 Esővizet gyűjtő kunyhó www.tisztajovo.hu

A rendszer egyébként nagyban is működik Rotterdamban, vagyis ugyan ezt a technikát alkalmazzák a saját vízgazdálkodásukhoz. A Rotterdam Watershed jelenleg Edinburgh-ban van, mivel ott tart most a Pop-Up Cities Expo nevű kiállítás, és a célja, hogy megmutassa, ezt a technikát bárhol a világon lehetne alkalmazni.


Víz. Ismét. Két élményem is volt mostanában a vízzel.

Hubertlakon voltunk hittantáborban a gyerekekkel. Kerek erdő közepében kicsi vadászház. Agregátról volt áram. Amikor volt áram, akkor volt víz. Az sem volt iható, mert a patak mellől gyűjtötte össze. De akkor tudtunk fürdeni, mosogatni. Ivóvizet ballonokban hoztunk Huszárokelő-pusztáról. Meg kellett becsülni a vizet.

Tegnap volt az alkotó táborunk 0. napja. Ilyenkor elvégezzük az utolsó simításokat. Beállítunk mindent, hogy működni tudjon. Kijelöljük a végső helyét mindennek. Már egy ideje szokás, hogy az összegyűlő segítőknek ilyenkor a lelkipásztor főz. Hogy gesztus-e ez, nem tudom. A segítők innentől kezdve reggeltől estig oda fogják tenni magukat. A lelkész is megteheti ezt. Az ebédre idén készült lepény is szószokkal. Ezt kézben tartva, kis tányérból mártogatva lehetett fogyasztani. Olyan keletiesen. Valahogy szóba került, hogy ehhez nem kell annyi evőeszköz, nem kell annyit mosogatni. Itt jutott eszembe Dr. Pásztor János, akinél segédlelkész voltam Budafokon, aki sokat mesélt Kenyáról. Az egyik története egy étteremről szólt. A vízből volt a legkevesebb. Mosogatni sem nagyon tudtak. Ezért kézzel ettek, mártogattak. Mennél kevesebb vizet kelljen felhasználni. A víz megléte vagy hiánya hogyan is alakítja a mindennapi szokásainkat. 

Milyen nagyszerű ajándékunk van itt nekünk. Édesvíz. Iható víz. Fürdő víz. Öntöző víz. Mosni és mosogatni is tudunk. Melegben párakapu. Uszoda. Folyók, eső. Kaliforniában, Görögországban egymást érik az erdőtüzek. Kevés a víz. Van ahol már erdő sincs. 

Lehet, hogy örülni kellene, ha vizes dolgokat csinálhatunk? Ha öntözhetünk a kertben? Ha mosogathatunk? Ha moshatunk? Ha főzhetünk? Ha úszhatunk, fürödhetünk? 

Lehet, hogy meg kellene becsülni? A Földünknek vannak részei, ahol nincs elég, jó, iható, édes víz. Nekünk van. Az emberi természet sajnos olyan, hogy csak azt becsüli, ami már hiányzik. Csakhogy a vízhiány az élethiány is egyben. Itt a tévedés joga végzetes.

Gyűjtsük össze, becsüljük meg! Mielőtt csak bosszankodnánk, hogy megint esik, gondoljunk arra, milyen lenne, ha egyáltalán nem esne!