A gondolat, hogy a gazdasági növekedés nem tartható fenn örökké, egyáltalán nem új. Először 1972-ben került a figyelem középpontjába ez a kérdés, amikor egy csapat tudós az MIT-ről előállt a Növekedés határai című jelentéssel. Ebben különböző modellekkel kiszámolták, hogy a népesség és az ipari kibocsátás (és ezzel együtt a környezetszennyezés) növekedésének különböző változatai mellett mennyi idő után használjuk el visszafordíthatatlanul a Föld készleteit. A kutatók akkor azt találták, hogy ha minden megy tovább a régiben, akkor 2070-re a környezet pusztulása miatt összeomlik a társadalom. ... Időközben pedig bekerült a főáramú gazdasági gondolkodásba a fenntartható fejlődés fogalma, amit később a zöld növekedés kifejezéssel felváltva - vagy mellette - kezdtek használni.
"A zöld növekedésnek ugyanakkor már a kezdetektől voltak kritikusai: már a riói konferencia megrendezésének évében megjelent egy tanulmány, ami azt vizsgálta, hogy mekkora erőforrás-felhasználással jár együtt, ha a globális gazdasági növekedés hosszabb távon éves szinten az akkoriban átlagosnak számító 2-3 százalékos marad.
A kutatásból az derült ki, hogy ilyen tempóban a természeti erőforrások (hal- és haszonállat állomány, erdők, fémek, ásványkincsek, fosszilis üzemanyagok) felhasználása évi 180 milliárd tonnára nőne 2050-re a 2012-es 70 milliárd tonnás szintről. A fenntartható szint valahol 50 milliárd tonnánál lenne, 2000 óta ennél több erőforrást használt fel évente az emberiség. A kutatók azzal a nagyon optimista előfeltételezéssel is elvégezték a becslést, hogy a világ minden gazdasága átáll az “elérhető leghatékonyabb erőforrás-felhasználásra”: a kibocsátás a tanulmány szerint így mérsékeltebben nőne, de így 43 milliárd tonnával lenne a fenntartható szint felett 2050-re."
A jövő egy többismeretlenes egyenlet, amelyben az ismeretlen tényezőket nem is tudnánk a magyar abc betűivel számszerűsíteni. Olyan nagy lehet a számuk és ennek megfelelően a bizonytalanság. Akkor ehhez jön hozzá, hogy mit is kellene csinálni? Ebben is nagy a bizonytalanság. Ezért egy helyben toporgunk. Kivárunk. Közben elmegy az idő, az élet a Földi Élet. Egy biztos, hogy amit csinálunk éppen, az a végtelenségig nem tartható, csak a végéig. Ami belátható közelségbe került.
Károgó varjak, vijjogó vészmadarak, mondják legtöbben az ilyen tanulmányokra, emberekre, zöld manókra, tudósokra. A Föld még eltarthatna plusz négy milliárd embert, ha nem takarmányt termelnénk a földeken, hanem élelmiszert. Minek nekünk még 4 milliárd ember? Hiszen a meglévő emberekkel sem tudunk mit kezdeni, meg magukkal sem tudnak mit kezdeni. A fejlett mezőgazdaságban dolgozók száma az összlakossághoz viszonyítva 6 %, (egyesek szerint 2%) alatt. Az iparban termelők száma 20-30%. A legjobb esetben is az emberiség 2/3-a lassan feleslegessé válik. Esetleg mint fogyasztó jön számításba. Jó ebbe beletartoznak az idősek és a gyermekek is. Ráadásul nem egyformán oszlanak el a földön az idősek és a fiatalok, a szakképzettek és szakképzetlenek, szegények és gazdagok, jól szervezett és káoszba fulladó társadalmak, nyersanyagok, erőforrások, energiahordozók.
Mi lesz, ha nem fejlődünk és nem növekedünk? Mi lesz, ha az elemeket és vegyületeket békén hagyjuk és nem kutyuljuk össze olyan szintre, amely pusztító méreggé válik létrehozójának? Ki mondta azt, hogy állandóan növekedj és fejlődj? Sokan félnek az életszínvonal csökkenésétől. A nyugati társadalmak, Európa és Észak-Amerika, Ázsia fejlett térségei ma a föld lakosságának jó negyedét teszik ki. Már ez a jólét megborítja a fenntarthatóságot. Akkor azt látjuk, hogy emberek milliói indulnak útnak egy jobb élet reményében, de inkább milliárdok gondolkoznak azon, hogy elhagyják otthonaikat és földjeiket, hogy valahol az áhított és vágyott jólétbe jussanak. Ez a jólét a fogyasztói szemléletű, önző társadalmak. Ha az összlakosság közel negyede ilyen galibát okoz, akkor mi lesz ha mindenki így akar, ilyen életszínvonalon akar élni. Valószínűleg ez nem jön el. Előbb felemésztjük magunkat.
Nagyon sokan félnek a szegénységtől, a szükségtől, az élelmiszerhiánytól, az utazás megnehezülésétől, a turizmus ellehetetlenülésétől, az újabb ruhák hiányától, a nehezebb fizikai munkától, vagy annak visszatértétől. És hát nem beszélve a rasszok, népek, csoportok, érdek csoportok hódításaitól, háborúitól, rabló hadjárataitól. Valamikor kitalálták, ha mindenki jól él, akkor nincs szükség a kenyérharcra. Ez egy darabig működött is. Napjainkig. Bár kenyérharc volt, csak más csatamezőn vívták. Gazdaságok, termelések, innovációk, szabadalmak, energiafelhasználások harcmezején. De eddig tartott. Most sokan akarják ugyanazt a jót. Amiből csak éppen valamennyi van. Itt milliárdok nem járnak jól. Nem járhatnak jól. Ez egyszerű logika. Mert nincs. A nincset nem lehet szorozni. Nincs több föld, élelem, energia. Nincs több feláldozható állatfajta, növény, termő föld réteg, hegy, ivóvíz.
Az ember politikai gondolkodásmódja, amellyel megszervezi magát, amellyel sikeres lett és társadalmakat alkotott, országokat, gazdasági közösségeket, önmaga ellen fordul. Az emberi létezés több, mint logikus politikai létforma. Inkább más. Ezt létezést elfelejtettük. Ha ismerjük, gyakorolni nem tudjuk. Aki a jelenlegi logikus világsodorban benne van, az jól élhet. Aki kimarad azt kizsákmányolják és elnyomják, kiirtják. Hova tartozunk? Ütünk, vagy ütnek? Elveszünk, vagy elvesznek tőlünk? Ezekből a kategóriákból vannak kísérletek kilépni, de a kísérleti kilépések is végül ugyanide kavarodnak vissza.
Pedig a bolygónk megmaradása most abszolút önmérsékletet és lemondást kíván minden embertől. Erre képtelenekké váltunk. Vannak, akik megpróbálják. De ők is nagy kockázatot vállalnak. Kiszolgáltatottak. Na ezt nem akarjuk.
Viszont ha akarjuk, ha nem indul a 4. ipari forradalom, pontosabban zajlik. Amelyben a mesterséges intelligenciának egyre nagyobb szerepe van. Már nem lesznek honvédek, hanem zsoldos, génmanipulált katonák, és DNS manipulált szuper emberek, Star Wars-ból ihletett klónok, drónok és szoftverek, automatizmusok és algoritmusok. Csak egynek kell elromlania, vagy egyet kell meghackelni és az emberiség jó része oda van.
Vagy éppen azért dúsulunk föl 10 milliárdra, hogy végül egy nagy atommáglyában egyesüljünk testvériesen?
Ugye, hogy jobb lett volna paradicsomot ültetni és vályogot vetni, dolgozni a napi betevőrét, fát vágni, építeni, házasodni, szülni és életet adni. Szeretni és temetni.
Honnan tudtuk volna? A mobil, a net a közösségi háló, a bank, a nagy uniók mást mondtak.
Egy út marad nyitva, a krisztusi út. Azon nincs ekkora tolongás.
linkajánló:
https://24.hu/belfold/2018/10/10/csanyi-vilmos-hulyesegben-hinni-nem-celravezeto/
https://index.hu/gazdasag/defacto/2018/10/12/hova_tart_a_vilag/