18.57 A királyságért tüntetnek a Várban
Tudósítónk most ért fel a Várba a Dísz térre, ahonnan az előző képünkön szereplő, Hajrá Schmitt Pál feliratú táblát tartó fiatalok már távoztak.
Megjelent viszont a 64 Vármegye Mozgalom tíz aktivistája, akik közül ketten "Vesszen a köztársaság! Királyságot!" feliratú táblákat tartanak, és a sátorból kikukucskáló LMP-sekkel vitatkoznak azon, hogy mi a jó államforma, a monarchia vagy a demokrácia.
Nem vagyok politikus, "csak" lelkész. Abból sem az a politizálós fajta. Országot és hatalmat is inkább az Úri Imádságban emlegetek, mint "közbeszéd"-ben. A tegnapi jegyzetünket olvasva el is döntöttem, hogy nem rágom tovább a csontot. A köztársasági elnök lemondása című csontot, amin most annyian rágódunk.
De hiába, az rágott tovább engem.
Délután összefutottam a kisboltban egy keresztény kormánypárti parlamenti képviselővel, akitől megtudtam, ő is a lemondást várja. Lemondást emelt fővel, becsülettel. Azt mondta, jó lenne már, ha vége lenne, ha a nagyhéten már nem ezzel lennénk tele. Azután - már otthon, a gép előtt ülve - megláttam a hivatkozott cikkben a "Királyságért" tüntetőket, és szembe jutott a holnapi ünnep. "Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas, alázatos és szamáron ül..." (Zakariás 9,9)
Fotó: Origo
Isten mentsen, hogy én most Schmitt Pált a Názáreti Jézussal állítsam szembe. Azt gondolom, hogy ugyanis a virágvasárnapi történetben mindannyian benne vagyunk. Rólunk is szól, a mindenkori embernek a hatalomhoz való viszonyáról.
Arról, hogy mit várunk a királytól, mit akarunk a hatalomtól, kinek kiáltunk Hozsannát = Segíts meg!-et. Milyen ígéreteket hallunk meg, és milyeneket képzelünk oda. Mit vagyunk képesek feladni odaáldozni, meztelen, de legalábbis nagyon is emberi királyokat szent koronában, palástban látni. Jólét, biztonság, az ellenség lehetőleg minél hamarabbi elintézése, evilági hitek alapjaként várunk-e királyt?
Aztán ha végképp csalódunk benne, mit kiabálunk? Feszíts meg!-et? Mondjon le!-t? Vagy tudunk-e a protestáns felsőbbség-értelmezéssel, józan-biblikusan bízni emberekben, megbízni embereket, és szelíd józansággal, de felelős erővel és határozott felelősség-vállalással bizalmat megvonni? Bálványomlás, -rombolás nélkül...
Ám van az éremnek másik oldala is. A hatalomhoz való viszonyunknak mindig legalább két oldala van. Ott van az, amikor nekünk van hatalmunk és felelőségünk!
Közegyházi vagy talán csak gyülekezeti vezetőként. Családfőként. Gyermekei felett "hatalommal" és felelősséggel bíró anyaként, apaként vagy éppen idős szülők támaszaként. Szerelmi kapcsolat domináns tagjaként. Polgármesterként vagy csak baráti közösségben, gyülekezetben, munkahelyen, szomszédságban, ... hangadóként, tekintélyként! Mikor átéljük, hogy függenek tőlünk, támaszkodnak ránk, bíznak bennünk. Mikor szavunknak, ráhatásunknak, csak a jelenlétünknek (!) van hatalma. És felelőssége.
Hogy állunk e hatalom jóleső érzésével, a bizalom felemelő és sokszor oly nehéz ránk ható erejével? Fel tudjuk-e vállalni úgy, hogy nem szűnünk meg látni emberi korlátainkat? Csak evilági vagy felűlről jövő mandátumnak is meg tudjuk-e élni? És felismerjük-e kompetenciáink, hitelességünk határait úgy, hogy amikor annak van az ideje, elengedjük ezt a "hatalmat" kellő bölcsességgel, alázattal és méltósággal?
Tudom, ez a jegyzet most tele lett kérdéssel. De nem bánom. Ahogy ismerősöm fogalmazta, jó lenne a nagyhéten nem a "schmittpálüggyel" tele lenni. De lehet ebből az emberi történetből a virágvasárnapi Király fényében - minden durrogásunk, jogos felháborodásunk, nemzetünk jövőjéért aggódó kétségbeeséseink mellett - épülni. Legyenek akkor inkább ezek a kérdések...
Jézus a messiási próféciák beteljesítőjeként, Dávid utódaként valóban király volt és lett, a királyok Királya, de nem az emberileg elvárt és remélt módon. Hanem az Isten akarata szerint, alázaton, odaadáson, véres szenvedésen keresztül ment át a dicsőségbe. Hogyan lehet a kereszt trónná? Ez az előttünk álló ünnep titka.
Hozzászólások