"Elképesztő koncentráltsággal vívott egész nap. A tét feldobta, nem bénította meg. Szellemes, jó vívást mutatott be, abszolút megérdemelten lett aranyérmes."
Szilágyi Áron olimpiai bajnok! - hvg.hu
Szilágyi rendkívül magabiztosan vívott egész nap, és a pástról lejövet is rendre a nyugalom szobrát lehetett róla mintázni. "Sokat dolgoztam a sport lélektanán..."
Szilágyi Áron nyerte az első magyar aranyat Londonban - origo.hu
Elkezdődött Londonban a XXX. nyári olimpia. Hányatott történelmű és manapság igencsak vegyes megítélésű kis hazánk küldöttsége pedig elindult, hogy részt vegyen benne. Akárhogyan is, jelen gazdasági, politikai kicsinységünkhöz képest azért a sport területén nagyokat is tudunk villantani! Az ország népe ezekben a napokban vigyázó szemeit Londonra veti. Együtt izgul, szorít a magyarokért, és reménykedik, hogy - kiváló sportembereink kemény felkészülésének és kivételes teljesítményének hála - időnként kihúzhatja magát, és fiaira (és lányaira) büszkén nézhet a világ szemébe. Meg a sajátjába is...
És igen! Megszületett az első arany! A kard!
Nem tudom, ki hogy van vele, nekem ez olyan magyar dolog. Mindenesetre inkább, mint a hosszútávfutás vagy a sí-lesiklás. A múltunkban, a gyökereink közt is ott csillog a kard. A görög futott 40 km-t Marathón és Athén között, az Alpok népei világéletükben a hegyormaik közt közlekedtek, mi pedig – főleg lóháton – eleinte a nyilainkat lövöldöztük (De sagittis hungarorum…), aztán lecseréltük a huszárok kardjaira.
S ez nekem nem csak amolyan tankönyvszagú történelem. Anyám is, apám is vívott ifjúkorában, nagyapám hírhedtes volt becsületbeli afférjairól, amikor a gyengébbik ellenfelet nem sebezte véresre, „csak” alaposan elnáspágolta kardlappal. Ükapám 1848-as huszárkardját pedig még mindig az egyik szekrényünk mélyén őrizzük.
Nem nagyon mutogatjuk, nem szép. Kicsit úgy járt, mint Izildur kardja, csak ezt a Felszabadító Vörös Hadsereg buzgó katonája törte ketté. Az egyik nagy-nagynénim összeforrasztotta, igazi nagynénis buzgalommal, nem lett tökéletes. Amolyan "magyar kard", már-már jelképes értelemben is: hős csatákban suhogott, gyalázatban kettétört, megforrasztgatták, úgy maradt. Túl nagy a seb hege, hogy újra igazán kard lehessen... De őrizzük, mert az emlékezet tudja: kard volt, magyar virtus.
Ez kellene most is, ez a régi magyar virtus - merengek el. Rátéved a szemem e szépszál legény, Szilágyi Áron képére, s elképedek: képtelenül jóképű ez a fiatalember! Ez a tekintet, ez a tartás, egy romantikus lányregényből készült kalandfilmbe is beillene! Még az se baj, hogy fehér sportszerkóban van, és ugye, a ló is hiányzik alóla. Valamit mégis tud.
Valamit, ami elkelne minden magyarnak, olimpiákon túl és innen. Minden küzdelmünkben, érvényesülési-talponmaradási harcainkban. Valamit, ami átsegíthetne személyes gyengeségeinken, megingásainkon, átélt kudarcainkon. Vagy éppen e nemzet közösségén belül a múltunkból örökölt, jelenünkben megélt hegesedéseinken.
Van virtuskodás ma is, próbálunk hinni magunkban, dicső múltból, mai hitekből erőt meríteni. Csak - én úgy érzem - ez valahogy nem az a kard, ami nekünk, magyaroknak kellene. Azt sem tudom, megvolt-e igazán valaha. (Elég a látlelethez, ha végigfutjuk e blog rávilágító tartalmait, érvelő kommentjeit...)
Csak itt vagyok Áronnál megint. A Károli Gáspár Református Egyetem pszichológia szakos hallgatójánál. Hidegvér, koncentráció, elszántság, szellemesség. Hidegvér a küzdelem, a verseny szenvedélyében. Koncentráció - reális helyzetfelismerés és őszinte önismeret - a magával ragadó történésekben, előítéletek és "értékelések" ráhatásaiban. Elszántság a támadások, a körülmények ellenére. És szellemesség - az egyéni megoldásokat az adott és elfogadott szabályokon belül (!) szabadon engedő fantázia. Itt vagyok Áronnál és nálunk, magyaroknál.
Csakhát ez a kard, ez nem mindenzsebbeli, gombranyíló bugylibicska. Nem is a saját belső, gyengécske erőinktől függő jedi-fénykard. S még nem is a kevés kiváltságoshoz egyedül méltó Excalibur. Bizony, a Lélek kardja kellene nekünk, véreim! Azé a Léleké, ami nem a félelemnek (a tétova-harcias, elveszett magát keresve harsánykodó identitáskrízisnek) a lelke, hanem az erő, a szeretet és a józanság Lelke.
Hogy Áron ismeri-e ezt a kardot, nem tudom. De hát itt már nem is róla vagy a londoni olimpiáról van szó...