Azután, hogy Lázár János a Figyelőnek adott interjújában nekiment a politikai veteránoknak, Szájer József fideszes uniós képviselő Kövér Lászlónak szólt be (…). Szájert arról kérdezték, hogy mit szól ahhoz, hogy a házelnök kitiltotta az uniós zászlókat a parlamentből.
Ezekkel a zászlókkal csak probléma van, már megint. Előbb ugye az árpád sávos lobogó, most az uniós okoz gondot, Románia szerte pedig a székely zászló eredményez álmatlan éjszakákat egyeseknek. Pedig elvi kérdésről van szó csupán, mégis, az elvi kérdések fontos üzenetet közvetítenek. Talán azért is kavarnak ekkora port.
Az árpád sávossal az a probléma, hogy a nyilaskeresztes időkre emlékeztet sokakat, különösen a vészkorszakot elszenvedőket. Teljesen megértem őket. Ugyanakkor azt is gondolom, hogy emiatt nem kellene egy magyar történelmi lobogót kiiktatni, azért, mert gazemberek gazember módjára beszennyezték azt. Elvi kérdés, mégis, azoknak, akik szenvedtek, az elevenébe vág. Sokunknak azonban, akik jó szándékú magyarokként megértjük mások érzékenységét, a magyar történelmi múlttal, a tudatunkkal nem fér össze az ilyen jellegű megbélyegzés. (Tehát nem azokról beszélek, akik szándékosan botrányt kelteni és fájdalmat okozni akarnak.)
A Romániában kitűzött, aztán a magyar parlamenten is lobogó székely zászló számomra az összetartozást jelenti: ők, az erdélyi magyarok ehhez a hazához tartoznak, függetlenül attól, hogy a történelem végzetes fintora révén egy másik állam polgárai. Mi hozzájuk tartozunk, nem mondunk le róluk, akkor sem, ha a multikulti és a nagy szabadság világában ezt valahogy nem túl európai hangoztatni. Nem csodálom, hogy Románia politikusainak nem tetszik a székely zászló, túl irredenta és túl magyar, még a végén tényleg átjönnek ezek a magyarok Váradnál. Jobb félni, mint megijedni. Mi azonban nem értjük (és szerintem az erdélyiek sem igazán), miért kell ennyire túlreagálni ezt az egészet, kb. semennyire sem érdekli a magyar társadalmat Trianon felülvizsgálata, nemhogy háborút viselni, de még felháborodni sem fog a székely zászló letiltásán, sőt, ha jól saccolom, a román társadalomnál is hasonló a helyzet. Summa summárum, nyugodtan meg lehetne adni az autonómiát, ha csak ezen múlna. (Tudjuk, hogy nem ezen múlik.)
Ami pedig a parlamentre kitűzött székely zászlót illeti, nagyon helyes és tisztességes cselekedet volt a kitétele, személy szerint örülök, sőt, büszkeséggel tölt el a látványa. Remélem, soha nem kerül le onnan, legfeljebb csak akkor, ha Romániában teljesen magától értetődő módon megadják a székely autonómiát.
És hogy mennyire van helye a magyar parlamenten az Európai Unió zászlajának? Az attól függ, hogyan tekintünk az Európai Unióra.
Azoknak, akik annyira felháborodtak Kövér László döntésén, hogy most egyenesen Szájer Józseffel védekeznek, az Unióban magát Európát látják. Az Európai Unió egyenlő az öreg kontinenssel, amihez állandóan és görcsösen igazodni kell, különben nem leszünk eléggé európaiak. Vigyázó szemünket az Unió vezetőire tanácsos függeszteni, nehogy célt tévesszünk ebben a nagy zűrzavarban. Ha az EU vezetői homlokukat ráncolják, jaj nekünk. Ha az EU szerint megrendült a demokrácia Magyarországon, akkor az minden kétséget kizárólag megrendült, ha az EU szerint itt nem tartják tiszteletben az emberi jogokat, akkor tényleg nagy a baj. Ha pedig az EU dicsér, akkor húzzuk ki magunkat, mert minden rendben, a többi csak zavarkeltés.
Tényleg, nem arról beszélek, hogy az EU-nak ne lenne igaza bizonyos kérdésekben, hanem arról, hogy egyesek folytonos alkalmazkodási kényszerrel küszködnek. Hiába: a nyugati világ a maga modernségével, bölcsességével előttünk jár, a mi dolgunk pedig nem más, mint követni őket, hogy mi is felzárkózzunk hozzájuk. Ott már tudják, ott már értik, de itt, ebben a mucsai Magyarországon, áh, ne is folytassuk.
Meglehetősen gyerekes viselkedés, mit mondjak. Meglehetősen lenézik a saját hazájukat, ez pedig elkeserítő.
Arról nem is beszélve, hogy sokan közülük, miközben az uniós zászló kitételét követelik, pont az európaiság jegyében mondanak nemet a székelyre. Fúj, micsoda irredenta, fasiszta, nacionalista viselkedés ez, micsoda felháborító, balkáni hozzáállás, borzasztó.
Pedig az EU nem Európa, hanem egy gazdasági társulás. Gazdasági társaságok lobogóit pedig nem áll szándékunkban kitűzni a magyar nemzeti parlamentre, tehát a házelnök nagyon is helyesen cselekedett. Európa ugyanis nem egy ország, hanem egy kontinens megannyi állammal, néppel, nyelvvel, gazdasági érdekkel és problémával. Több az EU-nál, hiszen történelme sem az ötvenes években kezdődött, különösen nem 1993-ban. Több az EU-nál, hiszen Európába beletartozik a nem EU tag Norvégia és Svájc, sőt, szerintem Oroszország is, hiszen ezer szállal kötődik a kontinenshez. Azt pedig szerintem nem kell bizonygatni sehol sem, mennyire európaiak is vagyunk. Elég csak a történelmünkre tekintenünk.
Kétségtelen, ennek a gazdasági társulásnak van hozadéka Magyarország számára, lásd Szájer véleményét a gazdasági válságról, de említhetnénk a nemzeti szempontokat is, mint a határok átjárhatóságát, vagy egyéb pozitívumokat.
Abban is igaza van a házelnöknek, hogy az euroatlanti világ megrendült, ám abban abszolút nem, hogy ki kellene hátrálni belőle, ha ez a tendencia folytatódik. Nekünk ugyanis tényleg itt a helyünk, ebben a gazdasági társaságban, ebben az euroatlanti világban, akkor is, ha a helyzet rosszabbra fordul. Ezen kívül ugyanis tényleg a légüres tér vár ránk, semmi több. Én pedig kifejezetten nem szeretnék légüres térben élni.
Hozzászólások