A teljes népesség tíz százalékára emelkedik a muszlimok aránya Európában 35 éven belül – derül ki a Pew Research Center előrejelzéséből, melyet a Guardian idéz. A sokgyerekes muszlim családok és a bevándorlás által táplált népességnövekedés azt eredményezi, hogy 2050-re nagyjából duplájára emelkedik a számuk Európában. (...) Ezzel párhuzamosan kontinensünkön – mely az egyetlen olyan régió, ahol csökkenni fog a népesség – mintegy százmillióval kevesebb keresztény lesz, és a teljes lakosság 65 százalékát fogják kitenni.
Nem, én nem vagyok a globalizáció, a multikulturalizmus ellenfele. Sőt. Van abban valami felemelő és pozitív mégiscsak, hogy a 21. századra összement a Föld nevű bolygó, hogy nem tűnik elérhetetlen távolságnak egyik kontinens sem. Teljesen természetessé vált, hogy indiai ingben és kínai sportcipőben sétálva tömjük magunkba a görög vagy török kajákat, miközben dél-koreai laptopunkon spkype-olunk Amerikában élő rokonainkkal. Az is teljesen hétköznapi, ha vannak más nyelven beszélő barátaid, hiszen ma jóformán csak pénz és idő kérdése, hová utazol, hol tanulsz, vagy hol élsz. És én ennek kifejezetten örülök.
Nincs ezzel baj semmiképpen. Sőt, kifejezetten unalmas és idegesítő lenne olyan világban élni, ahol mindenki ugyanúgy vegetál, ugyanúgy néz ki, ugyanazt eszi és issza, ugyanúgy gondolkodik, ugyanúgy szavaz, megszokásból ugyanúgy hisz vagy ugyanúgy tagad. És közben nem megy sehová.
Ha jól meggondoljuk, a száz-százhúsz évvel ezelőtti Magyarország kifejezetten multikulturális társadalom volt. Többféle nemzetiség, többféle nyelv, többféle vallás. Az ország politikai berendezése dualista szemléletű volt, a nemzetiségek többnyire normális légkörben éltek együtt. Nyilván ismerjük a történet végét, mégis, a mindennapok valósága sokkal békésebb és nyugodtabb volt, mint előítéletesen azt gondolnánk.
Úgyhogy még egyszer mondom, én kifejezetten szeretem a színeset és az idegent, a különbözőséget és a sokfélét, és kifejezetten gyűlölöm az egyhangút, a szürkét, az egyformát.
Éppen ezért senki ne várjon tőlem hangos sopánkodást az iszlám térnyerése miatt. Én ugyan nem fogok rémülten felsikítani az éjszaka közepén attól, hogy a hírek szerint 2050-re minden tizedik európai muszlim lesz. Annál is inkább, mert én az iszlámban nem látok sem vetélytársat, sem ellenfelet, ellenséget meg még kevésbé.
Természetesen tisztában vagyok vele, hogy Európa jobbiknak gondolt oldalán többről van szó, mint a világ sokszínűségéről, a kultúrák, vallások, identitások békés egymás mellett éléséről: az iszlám térnyerése hatalmas méreteket ölt, ha ez a tendencia folytatódik (semmi jel nem utal rá, hogy a betelepülések, a hagyományosan sokgyermekes iszlám családmodell megváltozna), valóban reális veszély a cikkben említett eredmény. Erre a kihívásra pedig meg is születik a politikai válasz, nő a radikális pártok befolyása, hiszen egyre kevesebben szeretnének egy szélsőségekbe forduló iszlámmal fenyegetett Európában élni.
Vajon mi a tényleges megoldás? Van-e keresztény válasz erre a kérdésre?
Nyilván az iszlám terjedése Európában nem azt jelenti, hogy korábbi keresztények térnek át, lesznek muszlimmá, hiszen a bevándorlók hozzák a vallásukat magukkal. Úgy gondolom, hogy a kereszténységnek nem is kifejezetten az iszlámmal van dolga, sokkal inkább azokkal az európai gyökerű, mégiscsak keresztény kulturális háttérrel rendelkező polgárokkal (a felmérés szerint 2050-ben még mindig 65 % lesz az arányuk!), akik elveszítették identitásukat. Úgy gondolom, valójában Európának nem az iszlám térnyerése, sokkal inkább a kereszténység meggyengülése okozza az igazi problémát.
Éppen ezért szerintem a megoldás az, ha mi, gyakorló keresztények ténylegesen komolyan vesszük vallásunk tanításait, hitünk alapelveit. Ha visszatérünk a forráshoz. Ha mindenféle álhumanizmus és megfelelési kényszer helyett az Ige lesz életünk iránytűje. A megoldás az, hogy merünk mások lenni, ha merjük megélni Krisztusban felmutatott másságunkat, különbözőségünket.
Hiszen a mi másságunk, a mi különbözőségünk éppen az a reménység, amiről a Biblia tanít, ami húsvét üzenete.
Vagyok annyira földhözragadt és maradi, hogy azt merjem állítani: Európa megmaradásának, újjászületésének záloga is ugyanez a reménység.
Talán még időben felismerjük. Ez meg az én reménységem.
