Bréking! Az Utópia Hírügynökség (korábbi nevén: Remény Press) friss jelentése szerint a kormány leszedeti a kék bevándorlós plakátokat. (…)A plakátok eltávolítása mellett a kormány arról is határozott, hogy a parlamenti alakulatok mindegyikével osztozni kíván a felelősségben, azaz a legmagasabb szinten kezd tárgyalásokat a pártvezetőkkel a bevándorlás, pontosabban a modern kori népvándorlás kérdéseiről. (…) Az ellenzéki erők azonnal reagáltak a kormány kezdeményezésére, és többnyire hajlanak arra, hogy részesei legyenek az összpárti tárgyalásoknak.
Végre egy vállalható írás a bevándorlás/menekültügy kuszaságában. Már kezdtem magam menthetetlenül tanácstalannak érezni, erre megérkezik a válaszos Bódis András, a legjobbkor. Azért csak nézzük, haladjunk szépen sorjában.
Mindenekelőtt: a bajban lévőn segíteni kell. Keresztyén emberként nem mondhatok mást. Éppen ezért örülök, hogy az egyházam foglalkozik a menekültekkel (Menekültmissziónak hívják, itt érhetők el), hogy vannak gyülekezetek, akik imádkoznak értük, tesznek értük. Nem is lehet ez másként, hiszen erkölcsi parancsunk van erre: bárki bármit állít, nekem, nekünk mindig erre a parancsra kell hallgatnunk, akár népszerű ez, akár nem, akár jó, akár rossz pontot szerzünk is ezzel.
Másrészt, ha 2004-ben bátran és nyíltan azt mondtuk, hogy szavazzon mindenki örömmel és bátran igennel, mert magyar testvéreinkről van szó, akkor most sem tehetünk másként. Azt se felejtsük el, hogy Ukrajnában nagyon feszült a helyzet: ha az ottani magyarok jönnek, mert veszélyben az életük, akkor vajon nekik mit mondunk?
Ez egy kereszténydemokrata kormány – hallottuk. 2004-ben az igenekre buzdítottak a mai kormánypártok – tudjuk.
A felsoroltak miatt nem támogatom a menekült/bevándorlókérdés ilyen jellegű tálalását. Hatalmas pénzekbe kerülő plakáterdő és kérdőív helyett más utat kellene választani.
Eddig a történet egyik oldala. És szívem szerint itt le is zárnám, de létezik sajnos a másik oldal is, mondhatnánk, az ördög a részletekben lakozik.
Nos: alapvetően más helyzettel állunk szemben, mint 2004-ben. Akkor a kettős állampolgársággal a lehetőségét adtuk volna meg annak, hogy a mi nyelvünket beszélő, velünk egy kultúrkörben élő emberek, vagyis hozzánk hasonló magyarok, ha akarnak, felvehessék a magyar állampolgárságot. Ez inkább egy gesztus lett volna, egy lelki töltet, a nemzeti összetartozást megerősítő szimbolikus tett, mintsem adóforintokban kifejezhető, konkrét kiadás. Az állampolgárság nélkül is érkezhettek Magyarországra, vállalhattak munkát, sőt, ha úgy akarták, le is telepedhettek. Más a helyzet azért is, mert 2004-ben a környező államokban rend és béke honolt, tehát nem volt olyan kényszerítő körülmény, ami miatt tömegeknek kellett volna elhagyni otthonaikat.
Azt is tudjuk, mi történik mostanság, nem is olyan távol a határainktól: családok tíz és százezrei vagy már elmenekültek, vagy most készülnek erre. Ismerjük ennek a politikai okait, és azzal is tisztában vagyunk, hogy ehhez nekünk semmi közünk. Mégis, itt áll a kapuk előtt ez a rettenetes méretű emberáradat, nemcsak az érintett országokból, hanem Afrikából is, akiket a káoszba merült államok korábban nem engedtek át a határaikon.
És azt is látjuk, hogy Európának nincs válasza a kialakult helyzetre. Pontosabban egyre inkább az a válasz kezd körvonalazódni, hogy „köszönjük, nem kérünk belőlük.” Sőt.
Ne higgyük, hogy Európa, az európai társadalom tárt karokkal várja a menekülteknek, vagy éppen bevándorlóknak nevezetteket, pusztán emberbaráti szeretetből, humanizmusból, gazdasági érdekből. Ha valaki nem hiszi, nézegessen menekülteknek/bevándorlóknak üzenő plakátokat, beszélgessen angol, osztrák, francia, német emberekkel, vagy tanulmányozza kicsit az angol parlamenti választásokat. Európa megtelt, az európai kormányoknak vagy az uniónak az egyre nagyobb problémát jelentő, már meglévő bevándorlók okozta kihívásokra sem sikerült választ találniuk. Nincs szükségük újabb érkezőkre: minden álhumanizmus, képmutatás és Magyarországot a plakátok miatt elítélő határozat ellenére ők maguk is így gondolkodnak.
Azt se higgyük, hogy a bevándorlók mind kisírt szemű, jóhiszemű, tanult, kedves emberek, akik valóban dolgozni, tanulni, élni akarnak. Bár egy részük minden kétséget kizárólag ilyen, vannak köztük jócskán mások is: bűnözők, terroristák, vagy éppen olyanok, akik csupán a szociális juttatásokért indultak útnak. Némelyiküknek eszük ágában sincs betartani sem az európai törvényeket, sem az európai szokásokat.
Számomra pont a felsoroltak miatt érthetetlen az ellenzék hozzáállása. Sokan közülük 2004-ben a jelenleginél százszor butább és demagógabb plakáton magyarázták, hogy miért nem szabad magyar állampolgárságot adni a határon túli magyaroknak. Ma ugyanők rasszistázzák a kormányt, buzdítanak a plakátok letépkedésére, miközben a befogadó Európa hamis képével próbálnak bennünket kulturált viselkedésre oktatni. Miközben ők maguk is tökéletesen tisztában vannak vele, miféle hangulat kezd körvonalazódni Európában.
Ahogyan azt mások is írták: a helyzet sokkal komolyabb és összetettebb annál, mint amit sikerült a magyar közélet szereplőinek összehozniuk. Mintha mindkét oldalt egy-egy titkos agytröszt irányítana, aki megtiltja a gondolkodást és az őszinte beszédet, és elveszi az utópisztikus reményt a közös nézőpontról, a közös érdek felismeréséről. Pedig nekünk, magyaroknak ez az egy hazánk van, épp ideje lenne már adott kérdésekben felismerni a nemzeti érdeket, és annak mentén cselekedni.
Miközben közéletünk szereplői (karöltve uniós és amerikai társaikkal) emberek millióinak az életével játszadoznak, és igyekeznek belőlük politikai tőkét kovácsolni, egyre inkább az az érzésem, hogy ez csupán pótcselekvés, mindkét részről.
Mindez ékes bizonyítéka saját tehetetlenségünknek, korlátoltságunknak.
Őszintén sajnálom. Ennél mi is többet érdemelnénk.
Hozzászólások